Egy tájfutó töprengései az Európai Sportvárosban

A többi sportághoz hasonlóan, Kolozsvár tájfutói is örömmel értesültek városuk Európai Sportvárossá nyilvánításáról, és a városvezetés azon szándékáról, hogy 2021-re megpályázza az Európai Sportfőváros címet is.

LÁSZLÓ F. CSABA

Régi álmuk ez a minősítés, hisz a tájfutásban Kolozsvár már a múlt század hatvanas éveitől az ország – nem hivatalos – sportfővárosa; 2015-ben egy rövid ideig Európa – szintén nem hivatalos – sportfővárosa (itt rendezték az Ifjúsági Tájfutó Európa-bajnokságot); a kilencvenes évektől kezdődően pedig évente néhány napra akár a világ sportfővárosának is tekinthető. (Ausztráliától Kanadáig, Izraeltől Svédországig a kolozsvári versenysorozaton találkoznak, és mérik össze tudásukat tájfutók százai.)

A hatvanas-hetvenes években Kolozsvár volt a sportág fejlődésének motorja. Nemcsak a sportolók eredményei, de – elsősorban – a sportrendezvények (Aranytájoló, Kolozsvár-kupa stb.) színvonala által vívta ki a sportfővárosi rangot. (Emlékszem, hogy a Bukarest által rendezett országos bajnokságra való pszichikai felkészítés fő célja tanítványaim megnyugtatása és felkészítése volt, a pontatlan térképek, hibás pontelhelyezések, szervezési bakik és igénytelenség okozta stressz kezelésére. Ilyesmi kolozsvári versenyeken nem fordulhatott elő.) A színvonalbeli különbség a nyolcvanas évekre már annyira szembetűnő volt, hogy az agyoncenzurázott korabeli sajtóban is megjelenhetett a központi sportszervek elmarasztalása.

A tájfutásban, ez a „sportfővárosi” színvonal elérése egy lelkes, önmagukat állandóan képező, az élet különböző területéről – a villanyszerelőtől a zenetanárig – verbuválódott csapat munkájának eredménye volt. Hozzájuk csatlakoztak a más sportágakból átállók, magukkal hozva az ott szerzett tapasztalatokat, mint például Székely Zoltán gyorskorcsolyázó országos bajnok, vagy Friedmann (ma Simon) Krisztina evezős, és mindketten a tájfutásban szerezték meg a sportmesteri címet. E sorok írója a vívást cserélte fel tájfutásra, de volt aki a súlyemelést.

Ebben a sportágban a fejlődés alapját – elsősorban – a jó minőségű, pontos és részletgazdag térképek képezik. Mivel a sportszervek által fizethető tevékenységek névjegyzékében a térképkészítés nem szerepel, a Kolozsvár környékén található kb. 100 négyzetkilométernyi erdő feltérképezése és 4-5 évenkénti aktualizálása több tízezer óra önkéntes munka eredménye. Mindezt tetőzte az edzők nevetséges, már-már megalázó fizetése és a kiemelkedő eredményekért járó prémiumok egyáltalán nem motiváló csekélysége. (Az 1996-os ifjúsági-világbajnoki címért Gáll Enikő klubjától 300, edzője pedig 50 lej prémiumot kapott – amit ez utóbbi természetesen visszautasított.) A nyolcvanas-kilencvenes években egy, a harmadosztályban szereplő focicsapat egyhavi támogatása több volt, mint az évente több országos bajnoki címet szerző Clujana SE tájfutó szakosztályának egész évi pénzügyi kerete.

A tájfutásban a sportfőváros-cím kiérdemlése tehát nagyon kemény, évtizedekig tartó, önfeláldozó és egyáltalán nem kifizetődő munka eredménye volt. A cím megtartása, a versenyeztetési és versenyrendezési elvárások/költségek növekedése miatt még nehezebb.

A Transilva Sportklubnál, a gyermek és ifjúsági korcsportokban folyó magas szintű felkészítés eredményeként, a nemzeti válogatott gerincét ma már kolozsvári tájfutók alkotják. A versenyképesség növelését azonban csakis a minél több nemzetközi versenyen való részvétel biztosíthatja, ami viszont sok pénzbe kerül.

A klub sportolóinak sikerei nem is maradtak el. Ha csak az utolsó öt év eredményeit nézzük, országos bajnokságokon 30 felett volt az érmek száma, a Balkán-bajnokságokon is minden esztendőben hétnél többször álltak dobogóra a tájfutóink, az Ifjúsági Eb-n pedig: 2015-ben két hatodik, 2016-ban egy harmadik helyet szereztek.

És itt még nem is szóltunk Kolozsvár négy egyesülete tájfutóinak a szenior kategóriákban szerzett rengeteg bajnoki címéről, dobogós helyezéseiről.

A tájfutás tehát – évi átlagban – csak a gyermek és ifjúsági korcsoportokban 17 országos, és 4 Délkelet Európa-bajnoki címmel gazdagítja a kolozsvári versenysport eredményeit. A tömegsport szintjén pedig ugyancsak sikernek számít annak a több száz iskolásnak a részvétele a Tájfutás mindenkinek rendezvénysorozaton, amelyet 1992 óta a Pro Orientare Társaság rendez minden évben.

Egyáltalán nem elhanyagolható az erdők, parkok tiszta levegőjében kifejtett sporttevékenység egészségmegőrző hatása; a tájfutásnak a fizikai erőnlét mellett, a szellemi képességeket is fejlesztő sajátossága.

Nem tudom, melyik sportág tud még ilyen eredményeket felmutatni Kolozsváron; azt sem, hogy ennyi sikerért melyik kap kevesebb támogatást. Valószínűnek tartom, – bár ne lenne igazam – hogy a polgármesteri hivatal kevéssé ismeri, és pályázatában nem is használta fel ennek a sportágnak az eredményeit.

A 2021-es Európa Sportfővárosa-cím megpályázásához viszont, már szükség lesz a sportsikerekre is, így a kolozsvári tájfutás eredményeire, európai hírnevére is. Csak remélhetjük, hogy e sportág ily módon megnövekedett jelentősége, ezentúl a támogatások szintjén is megnyilvánul.