Egy osztálynyi gyerek is velünk túrázott

Kései beszámoló a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrákról

Egy osztálynyi gyerek is velünk túrázott
Hálátlan feladat egy szervezőnek arról a rendezvényről írni, amelynek a megvalósításában részt vett. Sokkal mérvadóbb egy pártatlan kívülálló (sajtótudósító, akár résztvevő) szemével nézve értékelni egyeseményt. Ezúttal viszont még egyszer (remélem utoljára J) fel kell vállalnom azt, hogy beszámoljak, ezúttal a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra idei, XIV. gyalogos és III. kerékpáros kiírásáról.

SZERZŐ: BRANEA RÓBERT

Az aránylag meleg, de azért kedvező időjárás ellenére, a kellő beharangozás és komoly szervezés-előkészítés tükrében, jóval a várakozásaink alatt maradt a résztvevők létszáma: 40 kerékpáros (tavaly 47) és 77 gyalogos (tavaly 43). Szerettük volna, ha kb. 100 kerékpáros és 200 gyalogos résztvevővel büszkélkedhetnénk...

A gyalogos túrák hagyományosan négy változatban indultak: Kolozsvár–Sztána (Gy55), és Sztána környékén a Gy25A, Gy25B és Gy10. A kerékpáros túra a már bejáratott Kolozsvár–Sztána (K60) útvonalon két rövidebb, gyermek-, családbarát változatban is indult (a gorbói úttól K40 és Gyerővásárhelyről a K25).

Pozitívan lehet értékelni azt, hogy 28 kiskorú teljesítette egyik-másik túrát, ebből 23-an 14 év alattiak. A résztvevő családok száma 21! Az egyik célkitűzésünk volt, hogy minél több fiatalt és gyermekes családot ösztönözzünk a részvételre, ezt tükrözi a részvételi díjakkal kapcsolatos politikánk is, amelyet kellő támogatás mellett szeretnénk a jövőben is alkalmazni. A 77 gyalogosból 42-en férfiak, 35-ön nők, a kerékpárosok nemek szerinti megoszlása: 29 férfi és 11 nő. Az átlagéletkor 34,93 év, külön a gyalogosoké 42,56, a kerékpárosoké pedig 33,54 év. A gyalogosok zöme 40–50 év közötti (28 személy), a kerékpárosok 30–40, illetve 40–50 évesek egyenlő arányban (13, illetve 12 személy).

A legtöbb túrázó Kolozsvárról és Budapestről érkezett (78, illetve 9), a 117 résztvevőből 15 volt EKE-tag.

A túrázó kerékpárosok átlagéletkora 33 és fél év volt (Fotó: ÖRDÖG EMESE)

A túrák korelnöke Jankovics Tibor (74 éves, Gy25), a legfiatalabb résztvevő Szabó Misi (6 éves, Gy10), a legfiatalabb lány Szabó-Venczel Nóra (7 éves, Gy10).

Balesetek szerencsére nem voltak, kivéve néhány darázscsípést, amely ijedtségen kívül egyéb gondokat nem okozott. A kerékpárosok viszont megszenvedtek a kegyetlen tüskék miatt, amelyek sok kerékpárbelsőt kilyukasztottak, ezért a túraszolgálatos autóban működő kerékpárszerviznek is sok munkája akadt.

Szervezési hiányosság volt, hogy sok útvonalszakaszt nem sikerült kifesteni vagy szalagozni (főleg a Gy55/K60 útvonalán), de az elmúlt évekhez képest elég jól sikerült kijelezni a 25 km-es, és főleg a 10 km-es túraútvonalat. Reményeink szerint a jelzések hiányát bizonyos mértékben pótolták a gondosan megszerkesztett túrakalauzok, amelyek az idén nagyon sok értékes honismereti információt is nyújtottak a résztvevőknek. Jövőre fokozott figyelmet fordítunk a Jókai és Kós túrák útvonalainak kellő előkészítésére.

A túrák során minden ellenőrzőponton lehetett elsősegélyben részesülni, folyadékot pótolni és két helyen étkezni is: a Gorbói útnál energiacsomagot osztogattunk, Gyerővásárhelyen pedig zsíros/lekváros/zakuszkás kenyér és zöldség várta az áthaladókat. A túra végén, a Szentimrei-villánál pedig felszabadult hangulat várt a célba érkezőkre, és a Szentimrei alapítvány, Szabó Zsolt úr révén, a Coubertin-i eszme szellemében fenséges túróspuliszkával jutalmazott minden résztvevőt, akár szabályosan teljesítették a túrát, akár nem.

A rendezvény előkészítésén három főszervező dolgozott hónapokon keresztül, a rendezvény előtti napokban még kb. öt önkéntes csatlakozott, majd további 30 a túrák napján teljesített szolgálatot.

Köszönettel tartozunk mindannyiuknak és a sok kedves támogatónak: hozzájárulásuk nélkül nem tudtuk volna ilyen minőségben megszervezni idei teljesítménytúráinkat. A támogatók listája és sok egyéb információ (résztvevők, statisztika, fotók stb.) megtekinthető a túrák honlapján, az Epilógus 2017 menüpontban.

Több mint húsz család jött túrázni (Fotó és borítókép: LŐRINCZ FERENC)