Egy óra alatt félmillió euróra pályáztak az önkormányzatok

Egy óra alatt félmillió euróra pályáztak az önkormányzatok
Ma délelőtt 10 órakor nyitotta meg a fejlesztési minisztérium a pályázati kiírást arra a 2,7 milliárd eurós önkormányzati alapra, amelyből a települések fejlesztését és zöldebb infrastruktúráját finanszírozza a szaktárca.

Az első egy órában 784 kérés érkezett, összesen több mint 500 millió euró értékben – jelentette be az RMDSZ közleménye által idézett Cseke Attila fejlesztési miniszter. Az önkormányzatok egyszerűen és átláthatóan, digitális formában pályázhatnak a minisztérium által biztosított felületen. Hétfőn délelőtt 11 óráig 500 millió euróra iktattak kérést a pályázók – mutatott rá Cseke Attila. A benyújtott pályázatok számát, illetve a fennmaradó költségkeretet valós időben lehet követni a minisztérium honlapján. Mint ismeretes, a fejlesztési minisztérium az önkormányzatoknak szánt költségvetésből 5 522, fiataloknak, orvosoknak és tanároknak szánt, környezetbarát lakást építtetne országszerte, illetve 1 091 kilométer bicikliutat. Fejleszteni szándékoznak a környezetbarát közlekedést,  1135 elektromos autóbusz és egyéb tömegközlekedési eszköz beszerzésével, amelyhez 13 200 töltőállomást is biztosítanak. Ugyanakkor, a fejlesztési tárca finanszírozást nyújt a vidéki középületek felújítására is.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Határrendőröket sebesítettek meg migránsokat szállító embercsempészek szerda hajnalban egy rajtaütés során, a hatóságok több figyelmeztető lövést is leadtak – közölte az Agerpres hírügynökséggel a román határrendészet temesvári regionális parancsnoksága. 

Belpol