Pedig igazán lehetett volna örvendeni ennek a 28 kilométeres résznek, hiszen, ha nem tévedek, mintegy 2 éves késéssel adták át; várhattuk volna tehát olyan lelkesedéssel, mint kisgyerek a Mikulást…
Nem, nem érdemeljük meg az autópályákat.
Vagy csak az volt a hiba, mint a többi hazai autópályaszakasszal, hogy igazából nem vezetnek sehová? Ezért nem tudunk örvendeni? Hiszen elméletileg Kolozsvártól Déváig (oda tartottam éppen) végig autópályán kellene haladnunk, ehelyett a józaneszű gépkocsivezető Kolozsvárról startból az országúton vezet Tordáig, öt falun keresztül, mert egyszerűbb, mintsem Szászfenesen átverekedve felhajtani Gyaluban az autópályára… Vajon miért nincs Kolozsvárnak, a régió legnagyobb és messze legfejlettebb városának tényleges feljárata az A3-as autópályára?
Tessék, megint elégedetlenkedem. Sohasem fogjuk megérdemelni így az autópályákat… Hiába, bennünk van a hiba.
Bennünk, mint ahogyan erre rájött az a moldvai vállalkozó is, aki saját pénzén épített nemrég 1 méter autópályát, az első 1 métert Moldvában – tiltakozásképpen, amiért 30 év alatt az állam még 1 méterre se volt képes. Bennünk van a hiba, mert hagyjuk, hogy ez így legyen…
És mert még ennek az 1 méternek se tudunk örvendeni: máris azon mérgelődünk, hogy a hatóságok nemhogy lesütött szemmel hallgatnának, hanem már-már nekik áll feljebb: a vállalkozónak nem volt építkezési engedélye, így akár meg is büntethetik – magyarázta a helyi polgármester. Pedig hadd tegyem hozzá, hogy ez az egy méter is jól fog most a kormányon lévő politikusoknak, akik idén már többször megígérték, hogy idén 180 km autópályát adnak át a forgalomnak. Sok kicsi sokra megy, egy méter itt, egy méter ott…
Amúgy a 180 km igen jól hangzik, és még hihető is lehetne, csakhát van egy olyan egyesület, amelynek Pro Infrastuctura a neve, s amelynek egyik célja éppen az autópályák építésének monitorizálása. Ezt elég jól is teszik, nem egyszer posztolnak drónokkal készített légi felvételeket is az épülőben lévő pályaszakaszokról, a nagyvilág elé tárva azt, hogy milyen stádiumban van a kivitelezés. Márpedig ezen egyesület képviselői szerint lehetetlenség 180 km autópályát átadni az idén… Még akkor is, ha az egész ország csatlakozik a moldvai vállalkozó kezdeményezéséhez, és március 15-én 15 órától 15 percre minden cég, vállalat felfüggeszti tevékenységét, tiltakozásképpen, s ettől a kormány, élén a közlekedési miniszterrel, megijed. Bár szerintem nem fog: úgy tűnik, a bírák és ügyészek tiltakozásai, a #rezist, a vasárnap esti folyamatos tüntetések is mind csak falra hányt borsót érnek, a tiltakozók csak veszítik vele az idejüket, pont úgy, ahogyan egy sofőr is, miközben autópálya helyett olyan országutakon halad széltében-hosszában az országban, amelyeken egyik település éri a másikat, előzni sokszor lehetetlen, s amelyeken európai viszonylatban a legtöbben halnak meg közlekedési balesetekben. Ilyenformán a moldvai vállalkozó kezdeményezésénél sokkal praktikusabbnak tűnik az az ötlet, amely poénként terjeng (román nyelven) az egyik közösségi hálón: adjuk vissza Erdélyt Magyarországnak, és két-három év múlva, miután megépítették az autópályákat, vegyük vissza…
Visszatérve a 180 kilométerre, én számolni fogom. És ígérem, ujjongani fogok minden méterének, és ujjongani fogok ezentúl minden alkalommal, amikor akárcsak 1, 2 vagy 3 kilométeres autópálya-szakaszra is ráhajtok. Sőt, javasolom: ujjongjuk együtt, becsüljük meg ezentúl a kicsit is. Mert 30 év demokrácia után, mégiscsak megérdemelnénk az autópályákat. Rajtunk ne múljon!
