Egy marosvásárhelyi és egy kolozsvári előadás a POSZT versenyprogramjában

Egy marosvásárhelyi és egy kolozsvári előadás a POSZT versenyprogramjában
Tizennégy produkció, köztük hét nagyszínpadi és hét stúdióelőadás került be az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra. (Borítókép: Jelenet a marosvásárhelyi előadásból).

Az előadásokat június 8. és 17. között a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és Kamaraszínházában, valamint a pécsi EXPO Centerben tekinthetik meg az érdeklődők – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A 17. POSZT versenyprogramjába a két idei válogató, Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus a 2016. március 1. és 2017. március 5. között bemutatott magyar nyelvű színházi premierek közül választotta ki a 14 produkciót.

A nagyszínpadon látható a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Jadviga párnája című előadása (rendező: Mezei Kinga), a Budapesti Operettszínház produkciójában A chicagói hercegnő (Béres Attila), valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadása (Radu Afrim). A nagyszínpadi produkciók között van továbbá a Gyulai Várszínház III. Richárd (ifj. Vidnyánszky Attila), a Vígszínház Bűn és bűnhődés (Michal Docekal), az Örkény István Színház Mesél a bécsi erdő (Bagossy László) és a szombathelyi Weöres Sándor Színház A falu rossza (Mohácsi János) című előadása.

A Kamaraszínházban láthatja a közönség a Katona József Színház Nóra – karácsony Helmeréknél (Székely Kriszta), a Radnóti Miklós Színház Futótűz (Alföldi Róbert), valamint a Miskolci Nemzeti Színház Kivilágos kivirradtig (Rusznyák Gábor) című előadását. Ezen a helyszínen látható a kecskeméti Katona József Színház Apátlanul (Platonov) című produkciója (Szász János), továbbá a Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben (Jurij Kordonszkij) és a Nemzeti Színház Részegek (Viktor Rizsakov) című előadása.

A pécsi EXPO Center ad helyet a Proton Színház és a Trafó Látszatélet című produkciójának (Mundruczó Kornél).

A 2017-es POSZT válogatási ciklusának lezárultával megkezdődött a válogatás a 2018-as POSZT-ra is. Aidéntől – a versenybe jelentkező társulatok és bemutatóik számának rendkívüli megnövekedésére való tekintettel, – a válogatók maguk mellé segítőket választhattak.

A 2018-as POSZT két válogatója Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító. A két válogató Balog Józsefet, a MASZK Egyesület elnökét, illetve Bazsányi Sándort, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar esztétika szakának megbízott tanszékvezetőjét választotta segítőnek.
  

                                                                                ***

A 2017-es POSZT versenyprogramja

Pécsi Nemzeti Színház - Nagyszínház

Június 08., 19.00

Závada Pál: Jadviga párnája

Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, rendező: Mezei Kinga

Június 09., 19.00

Kálmán Imre: A chicagói hercegnő

Budapesti Operettszínház, rendező: Béres Attila

Június 11., 21.00

Radu Afrim: Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat, rendező: Radu Afrim

Június 12., 18.00

William Shakespeare: III. Richárd
Gyulai Várszínház, rendező: ifj. Vidnyánszky Attila

Június 13., 21.00

F. M. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

Vígszínház, rendező: Michal Dočekal

Június 14., 21.00

Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő

Örkény István Színház, rendező: Bagossy László

Június 16., 18.00

Mohácsi István-Mohácsi János: A falu rossza

Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendező: Mohácsi János

Pécsi Nemzeti Színház - Kamaraszínház

Június 10., 19.00

Henrik Ibsen: Nóra – karácsony Helmeréknél

Katona József Színház, rendező: Székely Kriszta

Június 11., 17.00

Wajdi Mouawad: Futótűz

Radnóti Miklós Színház, rendező: Alföldi Róbert

Június 12., 21.00

Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradtig

Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Rusznyák Gábor

Június 13., 17.00

Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul (Platonov)

Katona József Színház, Kecskemét, rendező: Szász János

Június 14., 17.00

Makszim Gorkij: A mélyben

Kolozsvári Állami Magyar Színház, rendező: Yuri Kordonsky

Június 15., 19.00

Ivan Viripajev: Részegek

Nemzeti Színház, rendező: Viktor Rizsakov

EXPO Center PÉCS

 Június 16., 22.00

Mundruczó Kornél-Proton Színház: Látszatélet

Proton Színház, Trafó, rendező: Mundruczó Kornél