Dragnea szerint egy évvel elhalasztják az adócsökkentéseket - Cioloș cáfol (Frissítve)

Dacian Cioloș csak fontolgatja, hogy eleget tegyen-e Liviu Dragnea PSD-elnök kérésének a 2017-re előirányzott adócsökkentések egy évvel történő elhalasztására, de még nem mondott se igent, se nemet. Erre a pontosításra azt követően került sor, hogy Dragnea kedden már megdicsérte Cioloșt, amiért elfogadta adócsökkentési javaslatát, bezzeg a kormányfő - „másokkal” (értsd: Johannisszal) ellentétben - háborúskodás helyett a dialógust választotta, mondta a szociáldemokrata politikus. A miniszterelnök azonban az este közzétett közleményében kifejtette: még gondolkodik, különben pedig elvárja, hogy a PSD tiszteltbe tartsa választási ígéreteit és vállalja a felelősséget a parlament által már elfogadott törvények alkalmazásáért.

Az adócsökkentések elhalasztását a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea kérte Dacian Ciolos miniszterelnöktől. Az egyeztetés tényét később a kormányszóvivő is megerősítette, hozzátéve, hogy a jelenlegi szakértői kormány meghozza a szükséges intézkedéseket a költségvetési egyensúlyt veszélyeztető adócsökkentések elhalasztására.

Dragnea pártja választási programjára hivatkozva azzal indokolta kérését, hogy a PSD az áfát 2018 január elsejétől nem 19, hanem 18 százalékra akarja csökkenteni.

Az üzemanyagra 2014 áprilisától kezdődően kivetett literenként 7 eurócentes pótlólagos jövedéki adót azért nem akarja eltörölni a PSD, mert attól tart, hogy az nem vezetne a remélt árcsökkenéshez. Dragnea arra utalt, hogy az olajtársaságok "tennék zsebre" a különbséget. A pótlólagos jövedéki adóról 2013-ban a Ponta-kormány döntött, arra hivatkozva, hogy a többletbevételből autópálya-építésre fordítható pénzalapot akar létrehozni.

Az ipari létesítményekre - póznákra, olajszondákra, antennákra, kéményekre, zagytározókra, és egyebekre - ugyancsak 2014-től kivetett, a sajtó által "oszlopadónak" nevezett másfél százalékos különadót majd akkor fogják eltörölni, "ha a nagy cégek megértik, hogy Romániában megtermelt profitjuk után Romániában adózzanak" - jelentette ki Dragnea.

A PSD adócsökkentések és béremelések ígéretével nyert választást, az általa ellenőrzött parlamenti többség pedig a választási kampány küszöbén illetékek eltörléséről és közalkalmazotti béremelésekről fogadott el törvénytervezeteket, azzal vádolva az osztogatást ellenző szakértői kormányt, hogy az "ül a pénzen, és nem akarja, hogy az emberek jobban éljenek".
 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A Szociáldemokrata Pártban az állami költségvetéssel kapcsolatban kitört pánikhangulat érthető. Valahol várható is volt. Miután évek óta csökkennek az adók, nőnek a kiadások, valahol el kell szakadnia a cérnának.
Máskép(p)