Azóta városaink, és ma már falvaink is, szobrok sokaságával telt meg az elmúlt évszázadokban, különösen Európában és az Egyesült Államokban lett ez nagy divat a nacionalizmusok korában. Míg máshol ez a tendencia lecsengőben van, vagy éppen élénk politikai, ideológiai vitát szül a régmúlt szobrainak kortárs mércével történő értelmezése, addig mifelénk továbbra is monumentális szobrokat állítanak. Legutóbb Nagyszebenben, a szászok egykori fővárosában avatták fel Samuel von Brukenthal báró monumentális szobrát. A szoboravatás az internetes fórumokon nagy visszhangot keltett, amelynek bizonyos aspektusairól érdemes itt néhány szót ejteni.
Samuel von Brukenthal, a szász báró, Mária Terézia császárnő jobbkeze és titkos tanácsosa, Erdély egykori kormányzója a Habsburg-birodalomban, Nagyszebenben elsősorban monumentális palotáinak és Európa egyik legrégebbi közgyűjteményeként megalapított múzeumának köszönhetően vált közismertté. Bár a fél évszázada még többségében szászok által lakott városban ma már alig hallani szász-szavakat, a takaros és valóban példaszerűen restaurált városközpont egyik ékessége és leglátogatottabb látványossága a Brukenthal-múzeum, amelyet a helyi románság is nagy becsben tart. Brukenthal ugyan nem volt a XVIII. század végének európai felvilágosult gondolkodóihoz mérhető értelmiségi gondolkodó, de szorgalmas gyűjtései, rendkívüli európai kapcsolatrendszere, Bécs-közeli és császár-közeli hálózata révén Nagyszebent a korabeli Európa egyik nagy barokk városává tette, festménygyűjteménye, régiségtára és könyvtára pedig már a maga korában is jelentős hírnévre tett szert a kontinensen.
Mecénási tevékenysége mellett azonban politikusként és kormányzóként egy problematikus örökséget hagyott a románság történetében: az ő idején fojtják el az osztrák erők a Horea-féle parasztfelkelést, és a románság ma már mitikus hőseit Gyulafehérváron kivégzik. Erről egészen a közelmúltig kevesen tudtak, a román nacionalista körök és nemzeti metahistória-gyártás eddig ritkán azonosította a Horea-felkelés leverését Brukenthal nevével.
Idén, a hosszú évek óta tervezett, de végül megvalósult szobor apropóján és Brukenthal születésének három évszázados évfordulója kapcsán Raluca Turcan munkaügyi miniszter nevetséges Facebook-bejegyzése több tízezres tömeggel ismertette meg Samuel von Brukenthal nevét. A miniszterasszony „Isten éltessen, Samuel von Brukenthal!” jókívánsága nemcsak mémek százait hozta létre és tette nevetségessé az amúgy sem népszerű minisztert, hanem több száz kommentelő és AUR-os politikus is hangoztatta, hogy Brukenthal neve elválaszthatatlan a románság eltiprásával és a Horea-féle lázadás leverésével. Ezek az állítások részben ugyan igazak, de a történelmi valóságon annyiban torzítanak, hogy Brukenthal csak közvetetten felelős a felkelés leveréséért, abban elsősorban a bécsi Hofburg vezetősége és az osztrák hadsereg erdélyi vezérkara volt felelős. Természetesen, Brukenthal jó kapcsolata a császárnővel nem tette lehetővé, hogy az eseménynek más, esetleg kompromisszumkész végkifejlete legyen a XVIII. században, az abszolút monarchia fénykorában.
A hétvégén leleplezett monumentális szobor is hasonló hangokat váltott ki a közösségi térben. A Deák Árpád váradi szobrászművész által megnyert pályamű Brukenthalt egyik legismertebb festménye alapján, a magyar államalapítóról elnevezett Szent István-rend birtokosaként, a császári díjátadóhoz kötődő ornátusban ábrázolja. A háromméteres szobor és annak több száz kilós talapzata monumentális. A múzeum és a polgármesteri hivatal közötti viszonylag szűk folyosót talán kissé ormótlanul elzáró, most még túlságosan fekete bronz szobrot a helyi Rotary Klub, Lions Klub és a Boromir cég támogatta jelentős összeggel. A támogató intézmények sajátos jellege nem véletlen: a múzeum jelenlegi igazgatója és most ünnepelt egykori alapítója is közismert szabadkőműves volt.
A szobor avatásán részt vett Klaus Iohannis államelnök és felesége is, akik vörös szőnyegen, egyféle helyi kiskirályként vonultak a magasított pódiumra. A szobor avatása számos ceremoniális elemmel rendelkezett, amely az eseményt kissé a Varázsfuvola egy-egy jelenetéhez hasonlította. A felszólalók kiemelték Brukenthal szellemi, művészeti örökségét és hagyatékát, a Német Demokrata Fórum elnöke – aki egyben a Lions Klub vezetője és a szobor egyik fő támogatója is – hangsúlyozta Brukenthal szabadkőműves tevékenységét is.
A szobor jellegéről, művészeti kivitelezéséről és leginkább kortárs társadalmi hasznáról az internet népe aztán hosszan vitatkozott az átadás napján. A legtöbben – főleg román nacionalista körökben – a Horea-féle felkelés leverőjét látták Brukenthalban, és nem tartották jó ötletnek a szobor felavatását. Mások úgy vélik, hogy a XXI. században nincs szükség már politikusok szobraira, különösen Erdélyben, ahol alig találni olyan magyar, román vagy szász politikust, aki ne idézne fel fájó sebet valamelyik etnikum történetében. Ezért is lenne talán hasznosabb, ha művészeknek, sportolóknak vagy tudósoknak emelnének szobrokat, netalán olyan kreatív, kevésbé konvencionális módon, mint amilyen a váradi Ady-szobor, amely mellé le lehet ülni, olvasni, elmélkedni, szelfizni.
Az álló, monumentális, tekintélyt parancsoló szobrok kora valóban lejárt és talán jól is van ez így: ideje aprócska, kreatív vagy szokatlan szobrokkal emlékezni azokra, akik az emberi szellem egyetemes jellegét, művészeti, tudományos vagy sport teljesítményét gyarapították.
