Egészségügyi miniszter: a fertőzésveszély változatlan

Egészségügyi miniszter: a fertőzésveszély változatlan
Nelu Tătaru aggódik a korlátozások feloldása miatt, mert a fertőzésveszély változatlan lesz, sőt, az első napokban még nagyobb is lehet, mint eddig volt.

Az egészségügyi miniszter azt mondta: tart attól, hogy az emberek helyváltoztatásainak sűrűsödésével kiújulnak a helyi fertőződések. Ugyanakkor igyekszik derűlátóan kezelni a kérdést, és reméli, hogy a lakosság megértette a távolságtartás és maszkviselés szükségességét - tette hozzá.

A miniszter leszögezte: az egyes, fertőzési gócnak minősülő területek teljes vesztegzár alá helyezése és más szigorú szabályok elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy kordában tartsák a járvány terjedését. Hozzátette: társadalmunk rendkívüli eseményeken ment keresztül, és sikerült a „felszínen” maradnia, de ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt.

Hozzátette: a következő öt-hat napon az új igazolt fertőzési esetek számának csökkenését valószínűsíti, de mivel ezek a napok részben egybeesnek a lazítás első napjaival, fokozott óvatosságot ajánl. „A veszély ugyanakkora, és a lazítás utáni első napokban talán még nagyobb lesz” - figyelmeztetett az egészségügyi miniszter.