Egész éves programsorozattal ünnepli a 120 éves magyar filmet az NFI

Egész éves programsorozattal ünnepli a 120 éves magyar filmet az NFI
Vetítésekkel, kiállításokkal és egyéb programokkal ünnepli idén az első megrendezett magyar film, A táncz születésének százhuszadik évfordulóját a Nemzeti Filmintézet (NFI).

„Újra és újra elvarázsol mindnyájunkat a mozgókép, az örök csoda, amely minden technikai forradalmat túlélt a hangosfilm megjelenésétől kezdve a televízió berobbanásán át a mindent behálózó digitális jelenig” – idézi Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost az NFI közleménye.

A magyar filmet ünneplő programsorozat nyitányaként az NFI a hagyományokhoz híven megrendezi a magyar film napját április 30-án, Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotása, A táncz bemutatójának 120. évfordulóján. Az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar mozgóképből csak fotók maradtak fenn – emlékeztet a közlemény.

A magyar filmtörténet 120 éve alatt készült filmek több mint harmada ma is elveszettnek számít vagy kallódik, ezért a jubileumi évben az NFI elindítja a Nemzetközi Mozgóképes Hungarica Kutatási Programot a magyar, illetve magyar vonatkozású filmtörténeti örökség felkutatására, hozzáférhetővé tételére és lehetőség szerinti hazahozatalára.

„Az utolsó órákban járunk, hogy a filmtörténet első 120 éve alatt készült és a világban még kallódó magyar alkotásokat és mozgóképes értékeinket felfedezzük, megmentsük és elérhetővé tegyük a ma és az utókor számára. A gyűjteményi digitalizáció, az NFI Filmarchívum aktív szerepvállalása a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségében és az online tér olyan feltételeket biztosít a filmek felkutatására és azonosítására, amelyekről évtizedekkel ezelőtt nem is álmodhattunk” – mondta Ráduly György, az NFI Filmarchívum igazgatója.

Júliusban Nagylátószög címmel a budapesti Ludwig Múzeumban az NFI együttműködésével nagyszabású filmtörténeti kiállítás nyílik, amely élményszerűen tárja fel a magyar film gazdag és fordulatos történetét a kezdetektől napjainkig. A tárlat bemutatja a film születésének izgalmas időszakát, a gyártás- és mozitörténet korszakait, egyedülálló tárgyi emlékeit. Megemlékezik a nagy nemzetközi sikerekről, a külföldön alkotó világhírű művészekről és hatásukról a világ filmművészetére.

A mozgóképkultúra átfogó népszerűsítése jegyében lesznek vetítések a Ludwig Múzeumban, a Budapesti Klasszikus Film Maratonon, a kapolcsi Művészetek Völgyében, filmklubokban és szabadtéren Magyarország-szerte. Az NFI a jubileumi év alkalmából tizenkét részes ismeretterjesztő filmsorozatot is készít A magyar film kalandos története címmel.

(Borítókép: az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó, A táncz című magyar mozgóképből csak fotók maradtak fenn. Fotó forrása: NFI Filmarchívum)