EFA: az önrendelkezés normális igény és jog

Április 22-én Székelyudvarhelyen tartja tisztújító kongresszusát az EMNP

EFA: az önrendelkezés normális igény és jog
Március 30.-április 1-jén a lengyelországi Szilézia központjában, Katowicében tartották meg a negyvenegy európai nemzeti kisebbségi pártot tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) küldöttgyűlését. Ezen, többek között, részt vett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki ma Kolozsváron számolt be a sajtónak a rendezvényen szerzett tapasztalatairól.

A legfőbb következtetés, hogy az EFA teljes mértékben kiáll az erdélyi regionalisták és autonomisták mellett, hangoztatva: az önrendelkezés normális igény, öreg kontinensünkön az összefogást szolgálja. Európa mozgásban van, olyan történelmi régiók követelik maguknak ezt a jogot, amelyekről az európai közvélemény alig hallott (Kasubia, Székelyföld stb.). Szilágyi Zsolt az ülésen bemutatta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szerkesztett Transylvanian Monitor kisebbségi- és emberi jogi figyelőszolgálati kiadványt, amelyben a 2014-2016 közötti romániai magyarellenes megnyilvánulásokat ismertették.

Az EMNP elnöke átadta François Alfonsi EFA-elnöknek Erdély zászlaját, azt a jelképet, amelynek használatáért Kolozsváron idén Március 15-én hatósági büntetés járt. A romániai hatóságok visszaélnek hatalmukkal, például a tavalyi Székely Szabadság Napján olyan személyekre szabott ki bírságokat, akik azon a napon nem is tartózkodtak Marosvásárhelyen, s ennek ellenére a csendőrség nem vonta vissza azokat. Felszólalásában Szilágyi kérte a plénumot, támogassák azt a hamarosan beinduló aláírásgyűjtést, amely az erdélyi magyarság helyzetének rendezését szorgalmazza. Az uniós szabályok értelmében legkevesebb hét országból összesen egy millió aláírásra van szükség ahhoz, hogy az Európai Bizottság napirendjére kényszerüljön tűzni egy erre vonatkozó jogszabály megvitatását. Szilágyi Zsolt szerint ez történelmi esély számunkra.

Ugyanakkor az EMNP elnöke elítélte a bukaresti román politika kétarcúságát, visszáságát, amelyre friss példa Liviu Dragnea legutóbbi „hőstette”: fogadta és támogatásáról biztosította a magyargyűlölő Mircea Diaconu PRU-pártvezért. Nyugaton a fasisztoid szélsőséges pártokkal szövetkezőktől a magukat valóban demokratikusnak tartó politikai alakulatok, akár bal, akár jobb oldaliak, szigorúan elzárkóznak – fejtette ki Szilágyi.

„Nálunk viszont a PSD, kommunista szekus utódpártként, nyugaton  szociáldemokrata pártként adta el magát, miközben itthon az országban mindig kapva kap a „magyar kártyán”. Most itt az alkalom, hogy az eset kapcsán az RMDSZ is hallassa hangját, és mutassa meg, hol húzódik a demokrácia határa” – mondta az EMNP-elnök.

Április 22-én Székelyudvarhelyen rendezik meg az EMNP kongresszusát, amelyen új elnököt, elnökséget és programot választanak. Helyi szinten már megtörténtek a tisztújítások. Az elnöki tisztségre Szilágyi Zsolt eddig csak a Szilágy megyei szervezettől kapott jelölést.