Edzenek a dési röplabdázók

Edzenek a dési röplabdázók
Habár bőven van még idő a férfi A1-osztályú röplabdabajnokság október 17-én esedékes kezdéséig, a Dési Egyesülés már egy hete elkezdte az edzést.

(erkedi)

A Marius Dascălu és Szilágyi Tibor irányította csapat kerete augusztus 17-én gyűlt először össze, jelenleg 11 játékos áll a mesterek rendelkezésére. Újdonságként leigazolták Andrei Anát a Bukaresti MSC-től, további négy ifjúsági játékos még próbán van, még nem kötötték meg velük a szerződést.

Egyelőre a sétatéren szabadtéri erőnléti edzést tartanak a désiek, a közeljövőben várhatóan több felkészülési mérkőzést is rendeznek – idén azonban a koronavírus-járvány miatt valószínűleg elmaradnak az erdélyi (általában Nagybányán, Zilahon, Désen és Kolozsvárott) nagyobb létszámú felkészülési tornák.

Kolozs megyei röplabdahír, hogy bár kieső helyen végzett, a szakszövetség döntése értelmében az első osztályban marad az Aranyosgyéresi MSC csapata is. Az élvonalbeli indulás azonban kétséges, mivel jelenleg négy játékos maradt az együttesnél.