Eduardo Mendoza spanyol író a Cervantes-díj idei kitüntetettje

Eduardo Mendoza spanyol író a Cervantes-díj idei kitüntetettje
Eduardo Mendoza spanyol író a spanyol nyelvű irodalom legjelentősebb elismerésének számító Cervantes-díj 2016-os kitüntetettje – ismertette a zsűri döntését Ínigo Méndez de Vigo spanyol kulturális miniszter ma Madridban. Az indoklás szerint Mendoza életművével jelentősen gazdagította a spanyol irodalmat. Legelső, 1975-ben megjelent regényével új időszakot nyitott a spanyol prózában, visszahozta a történetmesélés és az olvasás élvezetét. Követi a cervantesi hagyományokat, irodalmi nyelvezete tele van finomságokkal, iróniával, stílusa összetéveszthetetlen. Munkássága nemzetközileg is elismert.

A 73 éves, barcelonai születésű Eduardo Mendoza jogot tanult, majd az ENSZ-nél dolgozott tolmácsként New Yorkban 1973 és 1982 között. Ekkor írta meg első regényét, a magyar nyelven nem publikált La verdad sobre el caso Savolta (Az igazság a Savolta-ügyről) című könyvét, amely 1975-ben jelent meg, és rögtön elnyerte a kritikusok díját Spanyolországban.

A nemzetközi áttörést a magyarul is olvasható A csodák városa című műve hozta meg számára 1986-ban. Mendoza azóta sorra aratja a sikereket, elismert a közönség, a szakma és a kritikusok körében, amit tükröznek a hosszú pályafutása során elnyert díjai is; tavaly például megkapta a Franz Kafka-díjat, 2010-ben pedig a jelentős spanyol Planeta-díjat.

Eddigi életművét 15 regény, két novelláskötet, két színdarab és négy esszé alkotja. Több írását meg is filmesítették.

A csodák városa mellett a Pomponius Flatus különös utazása című könyve jelent meg magyarul 2008-ban. Eduardo Mendoza a negyvenedik kitüntetettje a Cervantes-díjnak, amelyet sokan a spanyol irodalmi Nobel-díjnak is neveznek. Íratlan szabály, hogy a 125 ezer euróval járó kitüntetést egyik évben spanyol, másik évben dél-amerikai szerző kapja. Tavaly Fernando del Paso mexikói írónak ítélték oda a díjat. 

A spanyol kulturális minisztérium által alapított kitüntetés átadóünnepségét jövő tavasszal rendezik a spanyolországi Alcalá de Henaresben, Cervantes szülővárosában az író születésének érvfordulóján, április 23-án.

(A borítóképet Elena Blanco készítette)