Eddig két gólya kelt ki a magyarfenesi fészekben
Vissza

Eddig két gólya kelt ki a magyarfenesi fészekben

Hétfőn, május 13-án – 34 nappal az első olyan tojás lerakása után, mely a fészekben maradt – kikelt a 2019-es év első kisgólyája a magyarfenesi fészekben. A fiókának 10 óra tájt csak a fejét sikerült kidugnia a tojáshéjból, aztán órák múltán sikerült kiszabadítania az egész testét, a tojáshéj pedig kikerült a fészek szélére.

Május 15-én reggelre kibújt a második kisgólya is a webkamerával megfigyelt magyarfenesi gólyafészekben: a napfelkelte utáni első órákban már ott nyújtotta a nyakát a két nappal idősebb testvére mellett.

Leske kétnaponta tojta a tojásokat, tehát elméletileg kétnaponta kellene hogy kibújjanak a fiókák is, de ez nem mindig így történik. A későbbi tojásokban növekedő fiókák ugyanis hallják a már kikelt társaikat, és hamarabb feltörik a tojáshéjat, hogy semmiről ne maradjanak le. Tegnap délig ennek ellenére még nem „jelentkezett be” a kamerán a harmadik gólyafi…

A magyarfenesei gólyafészek lakói egyébként – Miska és Leske – idén öt kisgólya kiköltésére, felnevelésére tesz kísérletet. A fészekbe április 17-én este került az idei hetedik, utolsónak tűnő tojás, amelyek közül az első kettő a fészek alatt kötött ki, miután Miska, azaz a hím gólya a csőrébe vette, és kihajította a fészekből. Ennek oka minden bizonnyal az,  hogy Leske a párja érkezése előtt más hímmel is párosodott, Miska pedig rájött arra, hogy túl korán érkeztek a tojások ahhoz, hogy azokból az ő gyerekei kellhessenek ki…

A magyarfenesi fészket 2007 óta figyelik; kamerán 2017 óta lehet követni a gólyák életét a clujbird.ro honlapon keresztül. Eddig kétszer, 2011-ben és 2015-ben fordult elő, hogy öt kisgólya nőtt fel a fészekben. Legtöbbször (2007, 2008, 2009, 2013, 2014, 2018) négy kisgólyát nevelt a gólyapár, 2010-ben három, 2017-ben két fióka nőtt fel. Két alkalommal, 2012-ben és 2016-ban fiókák nélkül telt el a nyár, 2007 óta tehát 39 kisgólya nőtt fel az egyetlen magyarfenesi gólyafészekben.
2018-ban hat tojásból négy, 2017-ben pedig öt tojásból két gólya nőtt fel – írja a clujbird.ro.

Borítókép: Kikelt a második fióka – FOTÓ: CLUJBIRD.RO


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Aláírta az RMDSZ is a megállapodást a ...
FRISSÍTVE: Boris Johnson a brit ...
Holdraszállás kipipálva

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ