Eckstein-Kovács Péter: Harakirit követett el Johannis

Eckstein-Kovács Péter: Harakirit követett el Johannis
Klaus Johannis „harakirit” követett el azzal, hogy óvást emelt a közigazgatási törvénykönyv ellen – fejtette ki Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ volt politikusa. Az igazságszolgáltatási törvények elfogadásának támogatása miatt az RMDSZ-ből nemrég kilépett jogász-politikus Facebook-bejegyzésében felhívta a figyelmet, a romániai magyar közösség elsöprő többsége az elnökválasztás második fordulójában legalábbis eddig soha nem a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjére szavazott, szembemenve az RMDSZ álláspontjával. Szoros verseny esetén pedig a magyarság szavazatai döntő szerepet játszottak a végeredmény tekintetében – tette hozzá Eckstein-Kovács.

Mint fogalmazott, a közigazgatási törvénykönyv természetesen javítható, de az államfő kifogást emelt az összes olyan anyanyelv-használatot szabályozó cikkely ellen is, amelyek érvényesítését Románia nemzetközi egyezményekben vállalta. Ráadásul két olyan törvényes előírást is megtámadott, amelyek tizenhét éve életben vannak, és a korábban elfogadott formában emelték be a törvénykönyvbe. „Függetlenül attól, hogy magánszemélyként milyen nézeteket vall Klaus Johannis, de mint esetleges államfőjelölt, ezzel a tettével nagy hibát követett el, amely valószínűleg sokba fog neki kerülni” – hangsúlyozta Eckstein-Kovács. Meglátása szerint a szélsőséges román nacionalisták ezek után sem fognak rá szavazni, de várhatóan több ezer magyar ember is távol marad majd az elnökválasztás második fordulóján az „egyik kutya, másik eb” közmondásból kiindulva.