Gondolatok a Zenei Ősz péntek esti hangversenyéről
Nálunk még mindig ritka jelenség, ha nő áll a karmesteri pódiumon. Ezen az estén, a zenekart a német születésű Erina Yashima vezényelte, aki jelenleg a viláhírű Riccardo Muti, a Chicago Symphony Orchestra igazgatójának asszisztense. Törékeny termete ellenére, széles mozdulataival sikerült átfognia a zenekart. A hangverseny első pillanataiban feszültnek éreztem, de minden további perc előbbre vitte a felszabadult örömzenélésig.
George Enescu (1881–1955) 2. C-dúr Zenekari szvitjének (Op.20.) Ouverturejét tömör zenekari faktúra, a hangszercsoportok közötti erőteljes dialógusok jellemzik. A szvit hangulatának drámaiságában és ünnepélyességében kulcsfontosságúak a fa- és rézfúvosok. A nyugodtságot árasztó, folklór alaptónusú Sarabande tételt a lírai gyöngédség, a melódia szépsége uralja, ékesen daloló fuvola- és oboaszólókkal. A hangsúlyozottabb népi erezetű Gigue, ritmusformulákkal játszadozó szökős táncforma, amelyet egy elegáns-ünnepélyes menüett követ. A mélabús oboaszólóval induló hangszeres ária – Air –, fokozatosan átöleli a teljes zenekart. Melankolikus hangulata csendes őszi naplementét idéz. A szvit vidám-táncos polifonikus játék, amelynek erős népi karakterét finom keleti ízek tarkítják. Erina Yashima dirigálásában erő és gyöngédség találkozott, miközben a különböző hangulatok fényében, Enescu szvitjét színessé varázsolta.
Johannes Brahms (1833–1897) D-dúr Hegedűversenyének(Op.77.) ősbemutatóján Joachim József, a 19. század magyar származású virtuóza hegedült, és maga Brahms vezényelt. A művet az akkori kritika nem fogadta elismeréssel, de a nagyközönség rövid időn belül felismerte a versenymű értékeit, így ma már az egyik legnépszerűbb concertóként emlegetjük. Tagadhatatlan azonban, hogy a hegedűverseny nagy kihívás, ahogy mondani szokás „próbakő” előadója számára, és szenvedélyesen csapongó zeneszövete a kíséretet játszó zenekar részéről is nagy odafigyelést követel. Marc Bouchkov meleg tónusú, színekben sziporkázó előadása már az első hangoktól fogva tartotta a hallgatók figyelmét, lágyan selymes pianissimóit a közönség lélegzetét visszafojtva hallgatta. Szeszélyes, romantikusan hullámzó szólamát bámulatos könnyedséggel tolmácsolta, amelyben a drámai erő, a daloló poézis, a zenekarral folytatott koloritdús párbeszéd, a technikai bravúr és a hatalmas dinamikai kontrasztok olvadtak harmóniába. Figyelte a zenekart, mégis, mintha megszűnt volna körülötte a való világ, élte a zene varázslatos világát. A közönség üdvrivalgását technikai ragyogással, és színek pompájával megszólaltatott Ysaÿe 5. Hegedűszonátájának Danse rustique című tételével köszönte meg.
Antonin Dvořák (1841–1904) 8. G-dúr Szimfóniájának (Op.88.) lassú bevezetése a természetbe csalogat. Akár ezerszínű őszt, akár rügyfakasztó, madár csicsergéstől hangos tavaszt idéz, a cseh folklór tagadhatatlanul ott húzódik szenvedélyesen romantikus zenekari szövetében. A szimfóniából kiragadva, a lassú tétel szimfonikus költeményként is megállná a helyét, amelyben Dvořák a cseh falusi élet különböző hangulatú epizódjait festi zenei képekbe. A tétel drámai alaphangulatát az énekszerű fafúvós szólók színesítik. A kellemes, fülbemászó dallamvonalú harmadik tétel kecsesen ringatózó, szláv keringő. A szimfónia utolsó tétele a hatványozott népi ízek kavalkádjának, a lírikus dalnak, a könnyed táncnak, a hősi indulónak kirobbanó eufóriában kicsúcsosodó variáció-sorozata. Erina Yashima vezénylésében, a kezdetben tapasztalt némi feszültség Dvořák Nyolcadikjában teljesen feloldódott. Bátran, hangulatosan, játékosan, néha a zenére táncolva vezette a zenekart, az általa megálmodott és életre keltett, színekben és hangulatokban változatos, tarka zeneszőttessel lepve meg a közönséget.
Csodálatos este volt, igazi „zenei csemege”, amelynek minden pillanata a művészi ragyogás felejthetetlen élményével gazdagított.
(Borítókép: A koncert két rendkívüli meghívottja: Erina Yashima karmester és Marc Bouchkov hegedűművész. Fotó: Bogdan Meseşan)
