Drákói szigor a városházán: négyből egy javaslat ment csak át

Elkezdődött a szavazás a részvételi költségvetésben

Drákói szigor a városházán:  négyből egy javaslat ment csak át
Elkezdődött hétfőn a szavazás a részvételi költségvetés idei kiírásában: minden 18. életévét betöltött kolozsvári vagy Kolozsváron élő személy egy-egy szavazatot adhat le kategóriánként. A kiírás iránti fokozott érdeklődést mutatja, hogy az első két nap máris több mint 2500 szavazat érkezett, több projekt pedig máris több mint 250 szavazatot számlál. Üröm az örömben viszont, hogy a városháza műszaki bizottsága igen alaposan – talán némi túlbuzgósággal? – megrostálta az ötleteket, hiszen az eredeti 199-ből mindössze 40 maradt versenyben, így nem szavazhatunk például arra, hogy a sétatéri tavon télen korcsolyapálya működjön, de arra sem, hogy a Deák Ferenc utca – hétvégenként vagy állandó jelleggel – teljes szélességében sétálóutcává alakuljon. Megnéztük, mire lehet tehát szavazni, és melyek azok az elképzelések, amelyek minden bizonnyal bejutnak majd a döntőbe, azaz a szavazás második fordulójába.

Amint az várható volt, nem ment át a műszaki bizottság rostáján a régi, történelmi városcímer visszaállítását célzó elképzelés, de ennél sokkal kevesebb port kavaró projekteknek is a végállomását jelentette az önkormányzat műszaki bizottságának értékelése: műszaki okokból vagy jogi természetű akadályok miatt 159 ötletet zártak ki a hétfőn rajtolt megmérettetésből. Köztük volt például az, amelyik a téli időszakban korcsolyapálya működtetését indítványozta a sétatéri tavon, de a Deák Ferenc/Eroilor utca sétálóövezetté (hétvégén vagy állandó jelleggel) alakítása is esett, akárcsak az elektromos rollerkölcsönző hálózat kiépítése. Utóbbi esetében mentségként legyen mondva: egy ilyen elképzelés a 2017-es nyertesek között már volt – csakhogy azóta sem valósult meg… 

Nagy számuk miatt igen hosszas – s miután amúgy sincs lehetőség „fellebbezésre”, értelmetlen – lenne kiemelni a további legérdekesebb, látszólag megvalósítható, ám kizárt projekteket, így nem marad más hátra, mint kiválasztani a versenyben maradtak közül azokat, amelyek a legtöbb hasznot, plusz értéket hozhatják a kolozsváriaknak, illetve az itt dolgozóknak vagy tanulóknak. Erre még 25 napunk van, akkor zárul ugyanis a szavazás első szakasza – szavazni kizárólag online, érvényes felhasználófiók létrehozását követően lehet a már jól ismert bugetareparticipativa.ro honlapon. 

Tíz javaslat maradt versenyben a sétányok, járdák, gyalogos övezetek kategóriában, közülük kettő máris mintegy 100-100 szavazatot kapott, egy pedig már több mint 160-at, így toronymagasan vezetnek, és minden bizonnyal bejutnak majd a döntőbe. Az egyik a Magyar/21 december 1989 utca 148-as számú tömbháza és a buszmegálló közötti gyalogos övezet felújítására vonatkozik; az ötletgazda szerint ezt 35 ezer euróból meg lehetne oldani, és úgy véli, ezzel egy időben fel kellene számolni azt a sok standot (virág, újság, zöldség- és gyümölcsárusok stb. a hozzájuk tartozó ládákkal, jégszekrényekkel), ami jelentősen megnehezíti e részen a gyalogosok közlekedését. Népszerű az az elképzelés is, amely kikövezett vagy kaviccsal leszórt sétányok kialakítását célozza a Bükkben, hogy akár eső után is lehessen sétálni, gyermekkocsit tolni vagy éppen joggingolni az erdőben. A legtöbb szavazatot az a javaslat kapta eddig a kategóriában, amely szerint azoknál a villanyrendőrrel ellátott gyalogátkelőknél, amelyek közelében biciklisávok vannak, az úttesten különleges felfestéssel folytatni lehetne e sávokat, hogy a kerékpárral közlekedőknek ne kelljen leszállniuk a bicikliről ahhoz, hogy át tudjanak kelni. Az ilyen helyekre a biciklistákat irányító jelzőlámpát is kellene tenni, és a járdaszegélyt átalakítani, hogy ne kelljen „ugratni” a biciklivel.

A közlekedés biztonságának növelését, a mobilitást elősegítő projektek között is van egy egyértelmű befutónak tűnő javaslat, mégpedig az, amely intelligens jelzőlámpák elhelyezését célozza a Kálvária és az Omega körforgalmaknál, ahol a villamossínek keresztezik az utat, és emiatt gyakoriak a „nézeteltérések” a sofőrök között, s a kisebb koccanások sem ritkák. Meglepően kevés szavazatot kapott viszont az az ötlet, amely a Hajnal negyedi végállomás helyén elképzelt parkolóház megvalósíthatósági tanulmányának elkészítését és a környék újragondolását szorgalmazza – ennél még arra is többen szavaztak, hogy legyen egyenruhájuk a tömegközlekedési eszközök vezetőinek.

A zöldövezetek, játszóterek kategóriában már közel 300 szavazatnál tart az a projekt, amely tisztább levegőt szeretne nagy fák ültetésével, az épületek homlokzatainak befuttatásával, zöldsövények létrehozásával az úttest és a járdák között. A kategória jelenlegi második helyezettje a tömbházak tetejét ültetné be növényzettel, míg az olyan elképzelések, mint játszótér kialakítása fogyatékos gyermekeknek, okos játszóterek, a Sétatér sövényének magasítása, kutyasétáltató helyek ellátása dresszírozást is szolgáló játékokkal-berendezésekkel, alig-alig kaptak szavazatokat.

A közterek rendezését célzó kategóriában eddig a legtöbben – több mint 250-en – a Malomárok partszakaszának rendbetételére, újragondolására szavaztak, a többi nyolc „konkurens” eddig összesen nem kapott ennyi szavazatot. Meglepően népszerű az a kezdeményezés, amely a városi (utcai) ivóvízkutak hálózatának bővítését, illetve a meglévő kutak korszerűbbé tételét ösztönzi például vízszűrők beszerelésével. 
A kulturális és oktatási infrastruktúra, valamint a digitális város kategóriákban alig akad választék: négy-négy projekt maradt csak versenyben. Utóbbiban csak a kieső biztos: mindössze 2 szavazatot kapott annak az online múzeumnak az ötlete, amely azt mutatná be, mivel járult hozzá Kolozsvár a nagy egyesüléshez. A másik három projekt – kitapintható színek látássérülteknek; online közviták; a város társadalmi életét, programkínálatát egy helyen bemutató applikáció – között szoros küzdelem ígérkezik, mindegyik elérte már a 100 szavazatot. A kulturális és oktatási infrastruktúra terén jelen állás szerint az iskoláknak napelemekkel való felszerelése lesz a nyerő, a legkevesebb szavazatot eddig a helyi közszállítás múzeumának létesítését célzó kezdeményezés kapta.

A szavazás második köre október 28-án kezdődik, abba az első forduló kategóriagyőztesei és – kategóriától függetlenül – a legtöbb szavazatot kapott további 24 tervezet kerül be.