Dragnea: ma újra összeül a végrehajtó bizottság

Dragnea: ma újra összeül a végrehajtó bizottság
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata párt (PSD) elnöke bejelentette, ma újra összeül az alakulat országos végrehajtó bizottsága (CExN), hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetségével új kormányfőt javasoljanak, s beterjesszék Klaus Johannis államfő elé.

Az újságírók jelezték Dragneának, hogy jelen pillanatban még Sorin Gridnenau a miniszterelnök, majd azt kérdezték, hogy a koalíciós partnerek úgy javasolnak új miniszterelnököt Johannisnak, hogy a régi még nem mondott le.

„Remélem, hogy Sorin Grindeanu nem ragaszkodik foggal-körömmel ehhez, már nincs kormánya” – válaszolta a képviselőház elnöke.

„Egyes kollégák javaslatára még meghoztunk egy döntést. Úgy határoztunk, hogy ha egy PSD-tag belép egy olyan kormányba, ami már nem élvezi a PSD támogatását, elveszíti párttagságát. Egy olyan kabinetről beszélünk, aminek már nincsenek tagjai” – tette hozzá.

Amikor a sajtósok arról faggatták, hogy mit tesz a PSD és az ALDE, ha a Sorin Grindeanu új kormánytagokat javasol Klaus Johannisnak, a PSD elnöke közölte: nem élhet ezzel a lehetőséggel, ha megváltozik a kormány politikai színezete.

„Egy miniszterelnök addig legitim, amíg élvezik azoknak a pártoknak a támogatását, akik megszavazták” – szögezte le Liviu Dragnea.