Dragnea: a SRI “belefolyt” a kormányalakításba, kinevezésekbe

Dragnea: a SRI “belefolyt”  a kormányalakításba, kinevezésekbe
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) befolyásolta a miniszterek, főügyészek kinevezését, a jelöléseket különböző politikai tisztségekre, a neveket tartalmazó listákat rendszerint Gabriel Opreának és Victor Pontának adták át – jelentette ki az Antena 3 hírcsatorna kedd esti műsorában Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Dragnea említett egy személyt, akit Oprea eleinte „Jogállamnak” becézett, ám akiről később már azt mondta, hogy a SRI volt helyettes vezetője, Florian Coldea volt. Állítólag rajta keresztül gyakorolt a SRI befolyást a párt vezetőinek 2015-ös megválasztásakor. A „Jogállam” Valeriu Zgoneát akarta a párt első emberének, az alelnöki tisztséget pedig Oprea és Dragnea kapta volna. Dragnea most azt mondta, annak idején nem fogadta el az alkut, eltökélt volt abban, hogy megpályázza a pártelnöki tisztséget. Másnap egy találkozón, amelyen Gabriel Oprea, Valeriu Zgonea és Marian Oprișan is részt vett, megtudta, a „Jogállam” végül rábólintott jelölésének ötletére.

A PSD elnöke egy másik történetet is felidézett a tévéműsorban: a 2012 tavaszán megalakított kormányról van szó, amelynek névsorát elmondása szerint Victor Ponta George Maiortól, a SRI vezetőjétől kapta meg. Állítólag Maior kényszerítette ki, hogy Ioan Rus legyen a belügyminiszter, nem pedig Dragnea.

Egy harmadik epizód Tiberiu Nițunak a legfőbb ügyészi székbe, Alina Bicának a Szervezett Bűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT), valamint Laura Codruța Kövesinek az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) élére való kinevezése. Dragnea szerint ezekről a kinevezésekről Traian Băsescu, illetve George Maior döntött, Victor Pontával pedig közölték döntésüket.

Ponta: Dragnea ajánlkozott Maiornak 

A Dragnea-nyilatkozatot kommentáló Victor Ponta volt kormányfő szerint a jelenlegi PSD-elnök mindenáron az USL-kormány belügyminisztere akart lenni 2012-ben, s ehhez Geroge Maiornak, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetőjének a támogatását kérte. Dragnea nagyon mérges volt, hogy ő, Ponta nem értett egyet belügyminiszteri kinevezésével – mondta a volt kormányfő.

- Dragnea felhívta George Maiort (úgy hiszem, Florin Coldeát is), hogy megkérje, győzzenek meg engem, ő a legmegfelelőbb a belügy élére. Megígérte, hogy ha támogatja, akkor megtesz mindent, amit a SRI kér! Maior azt mondta, nem bírálja felül a döntésemet, a parlament és Băsescu elfogadja a javaslatomat, legyen türelmes! Ioan Rust javasoltam a tisztségre”, írta bejegyzésében Ponta. Feltette a kérdést: vajon miért csak most, 2018-ban hozakodik elő Dragnea ezekkel a történetekkel?

Antonescu: a PNL-t senki se befolyásolta

Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: pártjának senki sem sugallt miniszteri jelöléseket, ám azt nem tudhatja, hogy mi történt a PSD berkeiben.

„Amíg én politikai vezetőként részt vettem kormányok megalakításában, a PNL-s tisztségviselők kinevezéséhez semmi köze nem volt a SRI-nek vagy másvalaki párton kívülinek. Nekem személyesen soha, senki sem sugallt miniszteri jelöléseket. Azt, hogy mi történt a PSD-ben, nincs, honnan pontosan tudnom. Persze gyaníthatom, de én csak a tényekről akarok beszélni, nem benyomásokról, gyanúkról, személyes véleményekről”, mondta.

Crin Antonescu az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva arról is beszélt, hogy Victor Ponta beismerte neki, valóban egyeztetett Traian Băsescuval Bica, Nițu, Kövesi kinevezéséről. “Eddig a pontig Dragnea az igazat mondja, és ezt Ponta sem cáfolja meg”, fejtette ki a volt liberális pártvezér.

Ami pedig az USL-kormány belügyminiszteri tisztségét illeti, Antonescu így emlékezik:

„Kellemetlen meglepetés volt számomra, hogy Victor Ponta Ioan Rust javasolta. Dragnea nagyon csalódott volt emiatt. Világos volt, hogy Ponta Rus-t akarja, és nem Dragneát a belügyhöz, úgy hiszem, már akkor sem bízott benne …”, vélekedett Antonescu.