Dragnea: 5-6 javaslatunk van a kormányfő személyére

Dragnea: 5-6 javaslatunk van a kormányfő személyére
Liviu Dragnea a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülése előtt azt mondta, a kormánykoalíciónak jelenleg 5-6 javaslata van az új kormányfő személyére, Carmen Dan az egyik. A koalíció ma délelőtt dönti el, kit javasol miniszterelnök-jelöltnek a cotroceni-i konzultáción.

Tegnap és az elmúlt napokban is tárgyaltunk majdnem az összes megyei szervezet elnökével, egy sor parlamenti képviselővel, számos kollégával szerte az országban, és 5-6 javaslatban maradtunk a miniszterelnöki tisztséget illetően. Tegnap este, éjjel és reggel mindannyiukkal beszéltünk, lassan kialakul egy megoldás, amit szeretnék a végrehajtó bizottság (CExN) elé tárni. Akikről a helyi elnökökkel folytatott beszélgetésekben szó volt, ők is felszólalnak majd” – mondta Dragnea hétfőn, a CExN ülése előtt.

Hozzátette: Klaus Johannis államfővel nem beszélt a miniszterelnök-jelöltről, ám rámutatott: az elnök a PSD által kijelölt személyt fogja kinevezni.

„Lehet, hogy elfogadja. Elméletileg el kell fogadnia. Láttam a hozzáállását az utóbbi időben, nekem korrekt hozzáállásnak tűnt, nem szólt bele, még akkor sem, ha talán érezte a kísértést, hogy ebben az esetben megtegye, és szerintem ő is stabilitást akar, éppúgy, mint mi” – fogalmazott Dragnea.

Hozzátette: a PSD és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) többséggel rendelkezik, ami bebizonyosodott a bizalmatlansági indítványon is, ez pedig szerinte „egyszerű számtan”.

Arra a kérdésre, miért jött el Carmen Dan a CExN ülésére, holott nem tagja a bizottságnak, Dragnea azt felelte: a hölgy valóban a miniszterelnök-jelölti javaslatok egyike.

„Ő volt az egyik javaslat, ezért hívtam el a tárgyalásra” – mondta Dragnea, aki rámutatott: mindenki, akinek a neve felmerült, meghívást kapott az ülésre.