Double Rise: kultúra és szórakozás egy helyen

Double Rise: kultúra és szórakozás egy helyen
Zenei kuriózumokat, átláthatóbb, átjárhatóbb fesztiválterületet ígértek tegnapi sajtótájékoztatójukon a július 3-6 között esedékes torockói 4. Double Rise fesztivál szervezői, akiknek nem titkolt célja a rendezvény látogatói körének szélesítése. – A tavalyi tapasztalatokból tanulva sokkal felkészültebben fogunk nekivágni a fesztiválnak, ami elsősorban infrastrukturális változásokban nyilvánul meg – fogalmazott Gondi Mátyás fesztiváligazgató, aki szerint az útfelületeket szilárd borítással vonják be, hogy élhetőbbé tegyék a fesztivált rossz idő esetén.

Kényelem szempontjából a szervezőknek a kempingezők számára is van jó hírük, hiszen idén sikerült megoldaniuk, hogy a kemping területe összenőjön a fesztiválhelyszínnel. Emellett ésszerűsíteni fogják a fesztivál különböző helyszíneinek elhelyezését is. – A Gyere ki a zöldbe mottóval szeretnénk hangsúlyozni a fesztiválhelyszín különlegességét, hiszen Torockó épített öröksége és természeti értéktára is páratlan – mutatott rá a fesztiváligazgató. – Ami lényegi változás, hogy megpróbáljuk a fesztivál látogatói körét szélesíteni, ezért idéntől magyarul és angolul is kommunikálunk. A zenei repertoárunkat is szélesíteni kívánjuk, nemzetközi fellépőket és népszerű román zenekarokat is várunk idén az színpadjainkra az előző évektől eltérően, amikor többségében magyar zenekarok léptek fel – tette hozzá Gondi.

– Próbálunk visszatérni arra az útra, amelyen 2016-ban elindult a Double Rise fesztivál, sokkal több hangsúlyt szeretnénk fektetni az összművészeti jellegére – mutatott rá a sajtótájékoztatón Gazdag Balázs főszervező. – Nem tudok más Kárpát-medencei fesztiválról, amelyen ilyen mértékben összefonódik a szórakozás a kultúrával. Erre próbálunk építeni, és a zenei kínálatunkat is ez határozza meg. Nem olyan zenei fesztivál szeretnénk lenni, amely a youtube és spotify lejátszási listák alapján válogatja össze a színpadra állított zenekarokat, hanem próbálunk exkluzív, érdekes, kuriózumnak számító zenekarokat bemutatni, mindemellett pedig értékteremtésre törekszünk – beszélt az idei koncepcióról a főszervező.

A fellépők listája még nem teljes, de az elkövetkező néhány hétben még nagy neveket fognak bejelenteni a nemzetközi, valamint román és magyar palettáról. Eddig az biztos, hogy a bosnyák Dubioza Kolektiv óriási balkáni bulija várható, és az izlandi GusGus különleges elektronikus zenei élményt varázsol majd. Ezen kívül fellép még a Golan, a Tankcsapda, a Bagossy Brothers Company, a Hiperkarma, a 30Y, a Bohemian Betyars és Parno Graszt is.

Az elektronikus zenei helyszín idén is a Hanglegelő nevet viseli, a zenefelelős ezúttal is a budapesti City Matiné producer csapat lesz az. Ez az a helyszín, ahol egész napos bulizásra van lehetőség, a napközbeni finomabb, lágyabb ütemeket esténként felváltja az erdélyi magyar és román dj-k techno és house bulija.

A Hagyományok Háza a szakmai partnerségében megvalósuló Folkudvar programjainak célközönsége elsősorban a családosok – mutatott rá Gondi Mátyás, aki szerint a tavalyhoz hasonlóan idén is lesznek olyan gyermekprogramok, mint kézművesség, táncoktatás, aprók tánca és hangszersimogató. Délutánonként több tájegység erdélyi adatközlő zenészeit is vendégül látják. Idén is a Tokos zenekar és Kacsó Hanga Borbála lesz a házigazda, Berencz István pedig a ceremóniamester. Az esténkénti koncerteken fellép többek között az az Úzgin Űver, az EtnoRom, Szalonna és bandája, Dűvő, Üsztürü és lesz rendhagyó prímástalálkozó is.

Emellett készülnek még közéleti helyszínnel, ahova később meghatározott tematika mentén várják a közélet, gazdasági élet, esetlegesen a politikum vagy politikum mentén dolgozó elemzőintézetek képviselőit előadást tartani napközben.

Csepán Gellért művészeti igazgató szerint az irodalmi és művészeti programokat ezúttal is a Kriza János Művelődési Ház fogadja be, az művelődési ház udvarán tervezett programokról a Planetárium gondoskodik. Az első teremben az irodalmi és művészeti programok otthona lesz, az Erdélyi Magyar Írók Ligája költőivel és íróival lehet majd találkozni és fiatal művészek festményeit és fotóit megcsodálni. Ezen kívül a Nest fiatal slammerjeit is Torockóra várják slam poetry workshopra és gálára. A művelődési ház nagytermében a színházi programok zajlanak. Naponta két előadásra lehet beülni, a négy nap alatt vendégszerepelnek a marosvásárhelyi Navarra Táncstúdió táncosai, a gyergyói Figura Stúdió Színház egyik művészének tanítványai, a Reactor Társulat tagjai, a marosvásárhelyi és a kolozsvári színházművészeti egyetem diákjai. De a filmklub nagyjátékfilmjeinek vetítése és az azt követő beszélgetés is ezen a helyszínen zajlik.

A szervezők arról is beszámoltak, hogy fokozatosan felújítják a Kriza János Művelődési Otthont, első lépésként idén a színháztermet és kapcsolódó tereit korszerűsítik minden értékesített századik bérlet árából. – A művelődési ház színházterme új festést és valószínűleg új padlózatot kap, de villanyszerelési munkálatok is várhatók – részletezte Gazdag Balázs. 

Idén is indítanak buszjáratokat Kolozsvár – Torockó útvonalon, de partnerségre léptek egy magyarországi koncertutazásokat szervező céggel, akik Double Rise járatokat indítanak majd Budapestről, debreceni, nagyváradi, királyhágói, kolozsvári és tordai megállóval. Emellett az Oszkár útitárskereső szolgálat sofőrjeivel is el lehet jutni a fesztiválra.