Donald Trump ismét sürgette a demokratákat

Donald Trump ismét sürgette a demokratákat
Donald Trump amerikai elnök ismét sürgette a demokrata párti törvényhozókat, hogy szavazzák meg a határon építendő fal költségeit, így feloldható lesz a kormányzat részleges leállása is.

 Twitter-bejegyzésében az elnök azzal is érvelt, hogy a részleges kormányzati leállás jobbára demokrata párti dolgozókat érint.

A kormányzat a múlt szombaton állt le részlegesen - ami azt jelenti, hogy nem a kormányzat egésze, hanem a kormányzati hivatalok és ügynökségek egy része állt le -, mert a törvényhozóknak nem sikerült egyezségre jutniuk a kormányzati működéshez szükséges költségvetésben. Trump követelése az volt, hogy a költségvetésben szerepeljen az amerikai-mexikói határon építendő falra szánt több mint ötmilliárd dollár is, ezt azonban a képviselőházzal ellentétben a szenátus nem szavazta meg.

Twitter-oldalán az elnök feltette a kérdést a demokrata párti politikusoknak: vajon rájöttek-e, hogy "iszonyúan szükségünk van a határ biztonságára és a falra a déli határunkon". Hozzátette, hogy "le kell állítani a kábítószerek, emberkereskedelem, bűnbandák és bűnözők beáramlását az országba". Majd a kormányzati leállás miatt fizetésüktől eleső alkalmazottakra utalva újabb kérdést fogalmazott: "rájöttek a demokraták, hogy azoknak a nagyobb része, akik nem kapnak fizetést, demokrata?"

Donald Trump nem támasztotta alá állítását, de a Fox televízió idézte a washingtoni politikával foglalkozó The Hill című lapot, amely arról közölt riportot, hogy 2016-ban a 14 kormányzati ügynökségnél az elnökválasztásra költött kétmillió dollár 95 százalékát a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton kampányára költötték.

A részleges kormányzati leállás miatt mintegy 420 ezer szövetségi alkalmazott nem kap fizetést, míg további 380 ezret szabadságra küldtek. A hét végén a Fehér Ház azzal a javaslattal élt, hogy az elnök által eredetileg kért 5,7 milliárd dolláros összeget csökkentenék, ugyanakkor a demokratáknak emelniük kellene az általuk elfogadhatónak tartott 1,3 milliárdos összeget. A Fehér Ház költségvetési igazgatója, Mick Mulvaney által előterjesztett javaslatot a demokrata párti törvényhozási vezetők nem fogadták el, jelezve, hogy 1,6 milliárd dollárnál többet nem hajlandóak megszavazni.