Doktor Lilivel nem félünk a doktor bácsitól

Mesék gyerekeknek a romániai kórházról

Doktor Lilivel nem félünk a doktor bácsitól
Egészségügyi nővér írt mesekönyvet, hogy a gyerekek kicsit jobban megértsék, mi történhet velük a kórházban. Még ha szakmában is dolgozott, ha saját három gyermekének valamelyikével kellett orvoshoz fordulni, a csíkszeredai szerző, Csikós Farkas Kata is szülőként élte meg a helyzetet.

Csikós Farkas Kata (balra) óvodásokhoz megy a babadoktorral

Nem arról híresek hazai gyermekkórházaink, hogy szakemberei különösebb érzékenységgel viseltetnének a kis betegekkel szemben. Bár vannak jó példák is, a vallomásokból úgy tűnik, mindenkinek több a rossz tapasztalata: gyakran indokoltan, máskor indokolatlanul siető orvosok, türelmetlen, sokszor sértő bánásmód stb. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a legtöbb gyerek eleve retteg a fehér köpeny gondolatától, és valami különleges hatodik érzékkel akkor is retteg tőle, ha az mára már sok helyen történetesen nem is fehér, hanem „barátságos” zöld, netalán rózsaszín. Ehhez az alaphelyzethez hozzájárul az idegen környezettől, emberektől való félelem, ráadásul mindenféle furcsa gépek is lehetnek például egy sürgősségi osztályon, de elég csak az injekciós tűre gondolni.

Persze, a mai felvilágosult szülők igyekeznek felkészíteni a gyereket egy orvosi vizsgálat előtt, beszélgetnek, kinek-kinek személyisége szerint komolyan vagy játékosabban, viccesen mindarról, ami történhet a rendelőben-kórházban. Aztán reménykednek abban, hogy ettől csökken a para, bár a megnyugtatónak szánt „felvilágosítással” sokszor talán csak még rátesznek egy lapáttal a félelmekre. Egy ilyen helyzetben kínálna segítséget Csikós Farkas Kata, aki egészségügyi asszisztensként közelít a témához Lázálom Lilivel című könyvében, ahol mesékkel mutatja be az alapvetőbb orvosi műszereket, hogy így segítsen a gyerekeknek a kórházi kezelést övező szorongás, feszültség leküzdésében.

A szerző így vall a 2017 novemberében megjelent kötetről: ,,azért írtam, hogy felkészítsem a gyerekeket arra, ami várhat rájuk egy rutin gyerekorvosi vizsgálat alatt, egy vérvétel vagy egy sürgősségi látogatás alkalmával, hogy ne féljenek az injekciótól, orvostól, kórháztól. Bár a piacon rengeteg ilyen témájú mese kapható, ez a könyv mégis egyedi annál fogva, hogy én asszisztensként közelítem meg a témát a gyerekek szintjén, és bemutatok minden eszközt, amelyekkel nagy valószínűséggel minden romániai kórházban találkoznak: a fecskendőt, a branült, a sztetoszkópot, a lázmérőt, a garatpálcikát. Megmagyarázom, hogy mit mire használunk, valamint pontos leírást adok azokra az esetekre, ha törés, vagy akár kis sebészeti beavatkozás miatt sürgősségre kerülnek a gyerekek.”

A könyvről Brem Ágnes könyvtáros a szerzővel beszélgetett csütörtökön Kolozsváron, a Reményik galériában (szervezők: Életfa Családsegítő Egyesület, Kolozs megyei RMDSZ Nőszervezet, Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség, Petrőczy Kata Szidónia Evangélikus Nőszövetség), Dr. Fehér Kardos Gabriella családorvossal és Dr. Szabó Csilla Enikő gyermekgyógyásszal együtt. A könyvnek kézzelfogható utóélete is van: doktor Lili ma óvodákba látogat, viszi magával teljes orvosi táskáját, és okosítja a gyerekeket. A beszélgetésen elhangzott: szükséges lenne a szülőket is szakembereknek tájékoztatni arról, hogyan beszélgessenek hasznosan gyerekeikkel a kórházi félelmeik eloszlatása érdekében, és hogyan cselekedjenek, hogy saját természetes aggodalmaik ne tetézzék a kicsinyek rettegését.

Na, valahogy így kell a gyerekekkel is... (Fotók: Szabó Kinga)