Díszlettervező kiállításával nyílt meg a Quadro Galéria új székhelye

Díszlettervező kiállításával nyílt meg a Quadro Galéria új székhelye
Frissen meszelt falak, festékszag fogadta az érdeklődőket csütörtök délután a Quadro Galéria új székhelyének hivatalos megnyitóján. Székely Sebestyén György, a galéria igazgatója a megnyitón elmondta, szerdán még mesteremberek lepték el az új kiállítóhelyet, még folytak a munkálatok, így mindenki kételkedett abban, hogy csütörtök délután hat órakor megnyílhat a Gheorghe Codrea munkáiból álló, Díszlettervek című kiállítás. Ám csütörtök délutánra már csak a festékszag maradt, az új galériát pedig birtokba vehette a számos érdeklődő.

„Nagyon régóta vártunk erre a különleges pillanatra”, jegyezte meg Székely Sebestyén György. Kiemelte, nemcsak az új helyszín miatt fontos ennyire ez a pillanat, hanem azért is, mert végre bemutathatják azt a projektet, amin egy éve dolgoznak a galéria fiatal kutatóival, Portik BlénessyÁgotával és Vécsei Hunorral.

A kis kutatócsoport a kommunizmus korabeli művészeti ágazatok közül azokat vizsgálta, amelyek nem kaptak akkora figyelmet az elmúlt időszakban, így a festészet, szobrászat helyett ők a kerámiát, textílművészetet és díszlettervezést kezdték el feltérképezni. Ennek a kutatómunkának az eredménye a mostani kiállítás is, amely Gheorghe Codrea munkásságát állítja reflektorfénybe.

Székely Sebestyén György kifejtette: egyelőre a díszlettervezés irányába mozdultak el, és művészettörténészként meg kellett érteniük, mi is történt a 1960-as, ’70-es években ezen a területen. Úgy vélte, azt is fontos kiemelni, hogy operaelőadásokhoz készült díszletekről van szó, így ezzel a műfajjal is meg kellett ismerkedniük. – Egy számunkra ingoványos területre léptünk – fűzte hozzá.

Gheorghe Codrea alkotásait a tavalyi, Quadro Galéria-beli Cluj70 című tárlat során ismerték meg, amely szintén ehhez a kutatómunkához köthető. Az alkotásokat meglátva, el is döntötték már akkor: a díszlettervező és festőművész munkáiból egyéni tárlatot állítanak össze. Gheorghe Codrea a kolozsvári Román Opera díszlettervezője volt 1956 és 1989 között.

Gheorghe Codrea a még felújítás alatt álló székhelyen
(Fotó: Facebook/Quadro Galéria)

– A művész egy teljes életet áldozott az operai szcenográfiának, részese volt az 1960-as és 1970-es évek fontos, inovatív momentumainak. Ez az időszak nagyon különleges volt a kolozsvári kultúra terén – mondta a galéria igazgatója.

A megnyitón jelen volt a kiállító művész is, Gheorghe Codrea, aki mindenkinek megköszönte, hogy kíváncsi volt a munkáira.

A tárlat november 18-ig látogatható a galéria új székhelyén (Rózsa/Samuil Micu utca 7 szám) hétfőtől szombatig 10 és 18 óra között.

(Borítókép: Gheorghe Codrea egyik díszletterve. Fotó: www.quadrogaleria.ro)