Dinu Mihailescu, Boros Tekla és Tanaka Kendzsi kapták a nemzetközi Bartók-verseny fődíjait

Dinu Mihailescu, Boros Tekla és Tanaka Kendzsi kapták a nemzetközi Bartók-verseny fődíjait
Mihailescu Dinu (fotó) második, Boros Tekla és Tanaka Kendzsi megosztott harmadik díjat kapott a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen, amelynek döntőjét szombat este rendezték Szegeden. A nemzetközi zsűri úgy döntött, az első díjat idén nem osztják ki.

Az immár hetedik alkalommal megszervezett megmérettetésen 18 fiatal mutatkozott be, a magyarok mellett román, szerb és japán művész is. A háromfordulós verseny elő- és középdöntőjében szóló darabok csendültek föl. Az indulók változatos programból, olyan technikás művek közül választhattak, amelyeket egykor maga Bartók Béla is szívesen játszott. A döntőben Liszt, Bartók és Mozart versenyművek hangzottak el a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Gyüdi Sándor vezényletével.

A nemzetközi zsűri elnöke, Nádor György, a Zeneakadémia professor emeritusa a díjkiosztón elmondta, hogy a versenyen sok felkészült tehetséget ismertek meg. A szakember köszönetet mondott a növendékeket felkészítő pedagógusoknak, úgy fogalmazott, az ő munkájuk biztosította a megmérettetés magas színvonalát.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar díját, a következő évadra szóló koncertmeghívást – melyről a döntőben közreműködő muzsikusok döntöttek – Tanaka Kendzsi kapta.

Liszt Ferenc Spanyol rapszódia című művének kiemelkedő előadásáért különdíjat kapott Binder Norbert. A legjobb kamaraprodukcióért Csőke Andrea kapott elismerést és szintén különdíjakkal ismerték el Medgyesi Zsolt, Rónai Csilla, Tanaka Kendzsi, valamint a verseny legfiatalabb indulója, Martin Bogdan teljesítményét.