Szentivánéji álom – egy vígjáték élete a JZSUK-ban
Nézők még sehol, amikor kezdés előtt félórával megérkezem. A színpad mögötti tágas tanteremben megy a nyüzsgés, de csak úgy, mint egy átlagos nagyszüneten. Izgatottság különösen nem látszik a diákszínészeken, a vidámság, az a csodás ifjonti szertelenség, a móka természetes lételemüknek tűnik. A padok-székek kreatív összevisszaságban, az asztalokon szabályos rendetlenség, ruhák, fésűk, táskák, festékek, de mindenki tudni látszik, mi hol van. Lassacskán készülődnek, van aki már beöltözött, valakinek a haját fonják, valahol leesik egy tükör – „7 év balszerencse!” kiáltják, „nem tört el”, jön a felszusszanó válasz, hiszen kinek is hiányzik az előadás előtt egy darabjaira tört tükör –, és lassan fokozódik a hangzavar: „hol vannak a csatok?”, „hol a csillámpor?” „Artúr, ma nézel ki a legjobban.” Végignézek Artúron: piros felső, rózsaszín nadrág, hozzá rózsaszín tevés zokni. Tényleg jó... Egyre érdekesebbnek ígérkezik ez az este. Bejön a rendező-tanár, Solymosi Zsolt a kötelező szertartáshoz: „Vigyétek magatokkal a közönséget! Komoly kézszorítás!” – mondja a kört alkotó csapatnak, és rögtön kezdés.
Heléna (Sánta Orsolya) a két elvarázsolt hősszerelmessel (Balra Demetrius/Dimény Kristóf, jobbra Lysander/Pattantyús Ábrahám Bálint) BIRÓ ISTVÁN felvétele
Már a színpad sem szokványos, tulajdonképpen két színpad van a hosszú díszterem két végén, és azokat középen összeköti egy híd, amely szintén a játéktér része. Így aztán még jobban belekerülünk a cselekménybe mi magunk is, a színészek három-négy helyen is bejönnek, kimennek, a színészek pedig még kiszolgáltatottabbak, hiszen csak ki kellene nyújtanom a kezem, hogy megérinthessem a szereplőt, egy-egy kéz csillapíthatatlan remegésén néha látni, hogy a színpadi drukk azért dolgozik bennük, egyszerre a küzdelemmel, hogy el ne nevessék magukat a százszor hallott vagy éppen abban a pillanatban rögtönzött poénon. Tompor Miklós, alias Piramusz (Marginean Attila) nyakában éppen szónoklat közben váratlanul kikapcsolódik a függönykarikányi szemekből fűzött, köldököt verő „arany” nyaklánc, amelynek egyik vége így már szinte a térdéig lóg, ezt ott azonnal meg kell oldani, hát valami sugallatra a szerepéhez illő hanyag mozdulattal átveti a vállán akár egy rókaszőrmét, hogy szinte körbetekeredik a nyakán, és teátrálisan felszegi a fejét, közben szünet nélkül tovább mondja a szövegét. A nyolc hónapnyi próbaidő az ilyen helyzetek megoldásához is kellett adjon némi fogódzót, biztatást, hogy képesek vagytok rá, meg tudjátok oldani, fiatalok, a legváratlanabb helyzeteket is, amelyek alól nincs kibúvó – akárcsak a nagybetűsben, ahova közülük sokan épp kilépni készülnek...
Egy kis zűr a szerelemben – Oberon (Nagy Norbert) és Titánia (Pánczél Kata) BIRÓ ISTVÁN felvétele
Például a Helénát alakító Sánta Orsolya, aki reménytelenül és megszállottan szerelmes Lysanderbe, az őt szerelmével ostromló Demetriust ellenben nem tudja viszontszeretni. Azt mondja mégis, hogy ez a nyolc hónapnyi intenzív próbafolyamat nemhogy nehézséget okozott volna neki így tizenkettedikesként, hanem még egyenesen jól jött: – Kicsit kiragadott a valóságból. Nem féltettem magam emiatt, tudtam, hogy ez nekem csak egy plusz, ami még inkább segít abban, hogy kibírjam ezt az utolsó évet – mondta a szőke Heléna, aki társaival együtt sok vicces helyzetbe keveredik, amikor a színpadon egy adott ponton elkezd hatni a varázslat.
Hermiának (Budrala Sára) nem sok jót hoz a varázslat BIRÓ ISTVÁN felvétele
Puck szerepét nem is kaphatta más, mint Bogdán Farkas, akiről a közönség okkal feltételezheti, hogy örökölte színművész szülei (Csutak Réka és Bogdán Zsolt) tehetségét, és már kevésbé indokoltan, de ilyenkor szokásos módon elvárásokat is támaszt az ifjúval szemben. A helyzetet viszont Farkas látszólag jól kezeli, és olyan Puckot adott nekünk, akit legszívesebben hazavinnénk a szürke pillanatainkra.
– A rendező úr, amikor kiosztotta a szövegkönyveket, rámnézett, és egyből azt mondta, elég egyértelmű, hogy én leszek Puck az összes bohó, bohóc hajlamaival és tulajdonságaival, mintha rámöntötték volna ezt a szerepet. Így lettem én Puck – mondta, majd azt is megtudtuk, hogy rendező-tanárjuk örömmel vette ötleteiket, sok megoldás, vicces beszólás a fiataloktól származik, és sok bátorítást kaptak arra nézve is, hogy merjenek improvizálni. Farkas egyébként nem készül színésznek – még akkor sem, ha kutyájuk, Angyal is játszott már a sétatéri színpadon –, kiderül, hogy nagyon szeret rajzolni, így inkább design, animáció vagy rendezői szakot választana.
Puck (Bogdán Farkas) rappel BIRÓ ISTVÁN felvétele
Farkas nem az egyetlen színészcsemete az előadásban, Dimény Kristóf (édesapja Dimény Áron) az egyik hősszerelmest alakítja Demetrius szerepében, ami azért is kihívás, mert a darabban párhuzamosan még egy hősszerelmessel együtt több jelenetben is szerepelnek, de korántsem válnak egymás kópiáivá, Kristófnak és a Lysandert alakító Pattantyús Ábrahám Bálintnak sikerül két különböző karaktert megformálniuk.
A Tompor Miklós szerepét alakító Marginean Attila viszont színész szeretne lenni, és döntését nagyban befolyásolta ez az előadás, bár a gondolattal régebb óta kacérkodik: tavaly például a kolozsvári népfőiskolán, a Tudor Jardán járt már – igaz, román nyelvű – színészképzőbe. Attila ősszel kezdi a tizenkettedik osztályt, van még egy kis ideje a végső döntésig. De hogy valami van benne, arról talán mi sem árulkodik jobban, minthogy előadás végén egy volt tanárja azt mondta: „Ez egy olyan csendes gyermek, a szavát alig lehetett hallani. És akkor most bejön, és szétrobbantja a színpadot.” A művészet megítélése persze szubjektív, a legpazarabb alkotások, alakítások sem nyerik el kivétel nélkül mindenki tetszését, ezúttal is mindenkinek más lehet a kedvenc szereplője. Az viszont kétségtelen: annyi nevetésben volt részünk részben a szövegnek és jelentős részben a szerepjátéknak köszönhetően ezen az estén, hogy egy ideig talán „beoszthatjuk”.
Piramusz (Marginean Attila, balra) és Tiszbe (Soó Arthur) találkozása a Falnál (Kőműves Attila) BIRÓ ISTVÁN felvétele
Régi álma valósult meg ezzel az előadással Solymosi Zsolt rendezőbőrbe bújt tanárnak, a JZSUK aligazgatójának, bár azt nem is tudja, pontosan honnan ered.
– Azon gondolkodtam, mi az, ami egy rutinos, monoton, szinte kegyetlen iskolai rendet meg tud bontani ahhoz, hogy valami értelmeset csináljunk más oldalán a világnak. Nem a tudomány, nem az órák, nem a nevelés, nem az erkölcs, hanem valami más, valami olyan együttlét oldalán, ahol az embernek csillog a szeme akkor is, ha hullafáradtan felmegy a színpadra. Látnod kellett volna a napokat, amikor varrták a ruhát! A díszeket, a tündérek tüllruháin a fényes pöttyöket, többszázat egyenként. Valami olyat csinálni, amitől ők feltelnek energiával. – mondja a rendező. Hát így született a Szentivánéji álom, amelyben jófajta zenét is hallhatunk, az egykori és jelenlegi diákokból álló élő zenekar (Ördög Ödön zenetanárral) játszik többek közt Cesaria Evorát, Punnany Massifot, utóbbi dallamára Bogdán Farkas írt szöveget, mert mostanában az a hobbija, hogy rappel, és hagyták, hogy a színpadra is bevigye. Így építették be az előadásba a szereplők erényeit, és kovácsoltak itt-ott előnyt az esetleges gyengeségekből.
Bár távolabbi felmenői közt színész is akad, Solymosi Zsolt ragaszkodása a színpadhoz ennél személyesebb. Azt vallja: hályogkovácsként nyúl a rendezéshez. Eszébe jut azért egy előadás (Tennesee Williams: Ez a ház bontásra vár), amit a kilencvenes években brassais diákként a később színésszé lett (Molnár) Fodor Edinával egy véletlen könyvtári találkozás után ketten mutattak be, mégis úgy gondolja, a színpad iránti érdeklődése nem más, csupán szerelem.
Aki az iskola újraindulásának 25. évfordulója alkalmából bemutatott előadás májusi időpontjait kihagyta, annak van egy jó hírünk: tervek szerint a vígjátékot ősszel is játsszák majd a kollégiumban.
