Minden munkát a legmagasabb igényességgel végzett el, jegyezte meg a méltató a 90 éves szerzőről, majd hozzáfűzte: „Dávid Gyulánál a kor, az ethosz, a szakértelem mindig egyensúlyban volt, és a legnagyobb őszinteséggel mondom, hogy példaképként lehetett és lehet felnézni erre az emberre”.
„Példaképként lehetett és lehet felnézni erre az emberre” (Fotók: BISZAK SZABOLCS)
Bánffy, a krimiíró
Demény Péter szerint a könyvben benne van minden, ami Dávid Gyulát érdekelte, izgatta, hiszen majdnem egy kis könyvnyi írás foglalkozik Reményik Sándorral, Bánffy Miklóssal, Kós Károllyal, vannak benne írások olyan nagyságokról, mint Áprily Lajos vagy Olosz Lajos. – Ne feledjük, hogy például a Reményik-reneszánsz, a Bánffy-reneszánsz nagyrészt Dávid Gyulának köszönhető. Hogy Reményik több, mint a Végvári-versek írója, hogy Bánffy milyen érdekes portretista, vagy hogy krimit is írt, azt nagyrészt a Dávid Gyula munkásságából tudtam meg, az ő révén jutottak el hozzám ezek a teljesítmények – fogalmazott a méltató.
De olyan személyiségekről, emberekről szóló írások is bekerültek a kötetbe, akiket még ismerhetett a szerző, vagy nagyon is ismert, hiszen velük dolgozott egy legendás csapatban a Kriterion könyvkiadónál – hangzott el. – Van benne írás Páskándi Gézáról, benne van a huszadik század, a fogság, mert a szenvedések összekötnek. Az örömök is természetesen, de a szenvedések mintha még jobban. Benne van a transzilvanizmus, Lucian Blaga, egyszóval egy világ van ebben a könyvben, egy világ, amelynek Dávid Gyula a középpontja – összegzett Demény Péter.
A méltatás után felszólalt maga a szerző is, aki különös örömnek tartotta az eseményt, a személyes találkozást, hiszen nagyon sokan voltak kíváncsiak a Polis Kiadónál megjelent friss kiadványra.
Mint elmondta, az utolsó 15 esztendő terméséből válogatott, ugyanis 2003-ban jelent meg utoljára kötete, a Pallas Akadémiánál, leszámítva a két évvel ezelőtti 1956 Erdélyben és ami utána következett című, a Nap Kiadó által gondozott könyvet, amely az erdélyi ’56-tal kapcsolatos írásait, tanulmányait tartalmazza, és amely a magyar forradalom hatvanadik évfordulójára látott napvilágot.
Személyes történetek
– A könyvkiadás és az irodalmári munka az én életemben összefonódott. Ennek az eredményeképpen is születtek ezek az írások, amelyek bekerültek a mostani kötetbe, és amelyeknek nagy részét különböző alkalmak hívták életre. Nem tudtam és nem is akartam az idők folyamán személyes momentumokat mellőzni, jónéhány olyan írás is van benne, amelyiknek a személyét, akiről szól, gyerekkorom óta, vagy mint Páskándi Gézát, egészen extrém helyzetben ismertem. Az életem részei voltak, és mikor adódott alkalom, hogy róluk írnom vagy beszélnem kellett, akkor ezeket a személyes momentumokat nem tudtam mellőzni, sőt úgy éreztem, hogy ez az, amit nekem feltétlenül el kell mondanom velük kapcsolatban. Merem remélni, hogy néhány ilyen írás személyességét méltányolni fogja az olvasó – hangzott Dávid Gyula vallomása.
A szerző szerint a könyv tartalmaz két olyan tanulmányt, amelyek a román–magyar irodalmi kapcsolatok témaköréhez tartoznak és látszólag kilógnak a kötetből. – Az egyik a Bánffy Miklós életének, művének és pályájának a román recepciója, amelynek vannak érdekes és nagyon csúnya momentumai is a két világháború között, a másik pedig Lucian Blaga költészetének a magyar fogadtatása. Tulajdonképpen mind a kettő a két világháború közötti magyar irodalmi témakörhöz tartozik. Úgy éreztem, amikor ezt a kötetet összeállítottam, hogy az erdélyi magyar irodalom, az erdélyi magyar kultúra történetéhez kapcsolódnak ezek a momentumok. Ha majd egyszer lesz alkalom arra, hogy egy román–magyar kapcsolattörténeti vagy komparatisztikai kötetet is összeállítsak – ha az Úr nem nézi bűneinket és életünket megtartja –, akkor nyilván sok minden bekerül majd ebbe, de egyelőre úgy éreztem, hogy ez a két írás idetartozik – mondta befejezésül Dávid Gyula.
