Dante, a halhatatlan halott

Dante, a halhatatlan halott
Halottak napja közelében hálatelt szívvel állapíthatjuk meg, hogy vannak olyan halottak, akik bár réges-régen elhunytak, műveik révén évszázadok teltével is élnek a tudatunkban és valamennyiünknek irányt, sőt utat mutatnak. Ezek egyike a kereken 700 éve meghalt költőóriás, az olasz nyelv megteremtője és a világirodalom talán legnagyobb alakja – Dante Alighieri (1265–1321).

JAKAB GÁBOR

Egy nemcsak művészileg, de mértanilag és matematikailag is precízen megtervezett gótikus templomhoz, mondjuk a Loire-völgyi chartres-i vagy a strasbourgi katedrálishoz hasonlítható, hármas tagolású (egyenként 33 énekből álló) hatalmas alkotásának a címe: Isteni színjátékDivina Commedia.

A nagy ívű műnek három közismert alcíme van: Inferno, Purgatorio és Paradiso. Magyarul: Pokol, Tisztítótűz és Paradicsom, illetve Mennyország. Ezek a megnevezések persze nem földi értelemben vett „helyeket” jelölnek, hanem különféle szellemi állapotokat, és nem ezen, hanem a másik világon. A latinul verselő poéta Vergilius és Beatrice vezetésével véghezvitt misztikus, túlvilági utazás költői leírása ezzel a meghökkentő mondattal kezdődik: Az emberélet útjának felén (35 évet jelent ez az időtartam, a zsoltáros által kiszámított 70 éves emberi életkornak pontosan a felét – J. G.) egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém.

Miután a három szellemi lelkiállapoton át egyre feljebb jutó utazás során Dante a legmagasabb régióba, a Paradicsomba érkezik, ezzel a boldog célba érkezésről tanúskodó mondattal zárja sorait: „a Szeretet mozgat Napot és minden csillagot!”

Babits Mihály fordításában a nagybetűvel írt Szeretet maga a háromszemélyű egy Isten, aki János evangélista szerint is, éppen azért, mert személyek közössége (!), igen, maga a SZERETET. Ez a Szeretet-Isten „teremtőként” mozgat (ma is) Napot és minden csillagot. Ez a nagyon mély teológiai felismerés természetesen nemcsak személyesen a Dantéé, de a mindenkori mélyen hívő emberé is, amely a madáchi „küzdve küzdéssel és bízva bízással” teli földi élet után a végső megnyugvás is egyben, amit századokkal korábban találóan Szent Ágoston a Vallomások című világhírű könyvében fogalmazott meg: Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik benned, Istenünk.

Milyen jó lenne, ha ebben a mostani nyomorúságos, egyfajta szellemileg „sötétedő erdőre” emlékeztető, koronavírus-járvány okozta félelemteli helyzetben mi is felfedezhetnénk a boldog Dantéval az egyre vastagabban ránk boruló világnézeti sötétség ellenében a vakítóan felvillanó isteni fényt. És végre eljuthatnánk a gondviselő Istenbe vetett hitnek az erőt adó bizonyosságáig, illetve a halhatatlanság hitének a megvallásáig. Vagyis a szellemi zűrzavarból mindannyiunkat kimentő „kiútnak”, a gondviselő Istennek a megtalálásáig.

Hangsúlyozni szeretném: nem erőnket meghaladó feladatról van szó, hiszen Keresztes Szent János (1542–1591) spanyol misztikus költő és egyháztanító szerint „nemcsak az ember keresi az Istent, hanem az Isten is keresi az embert”. És ez a mi nagy szerencsénk.

(Borítókép: Részlet Domenico di Michelino freskójából, 1465)