Dalosszövetség: közeledik a 100. „születésnap”

A Guttman Mihály Pedagóguskórus is fellépett

Dalosszövetség: közeledik a 100. „születésnap”
Kilencvenhét éves a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD), és Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke már most arra buzdította a civil szervezet éves közgyűlésén megjelent dalosokat, hogy 2021-ben a 100. „születésnapot” méltóképpen ünnepeljék meg. A dalosszövetség idén kivételesen nem hat, hanem hét díjat osztott ki. A tavaly elhunyt Kovács András marosvásárhelyi karnagyot, a Nagy István ifjúsági vegyeskar alapítóját post mortem életműdíjjal tüntették ki. A másik hat díjazott között egy kolozsvári volt, Palocsay György, a kolozsmonostori római katolikus plébánia kántora. Az elnöki beszámolót követte a díjazás, majd az Egyetemiek Háza nagytermében ugyanaznap délután hét erdélyi magyar kórus hangversenye kezdődött, amelyen kizárólag magyar szerzők művei csendültek fel.

– Amikor hozzákezdünk egy feladathoz, úgy érezzük, képtelenek vagyunk eleget tenni annak. Ha viszont követjük Isten parancsolatait, minden könnyűvé válik. Kórusban, zenekarban, dalostestvérként is sokszor érezhetjük azt, hogy egyedül maradtunk. De ha együtt énekelünk, együtt dicsérjük Istent, „leomolnak Jerikó falai” – fogalmazott Oláh József református lelkipásztor a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) évi ülésén szombat délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében.

Székely Árpád, a házigazda intézmény igazgatója arra buzdította a RMD jelenlevő tagjait, folytassák a kóruséneklést, és énekeljenek örömmel.

 – Idén 97 éves a RMD.  A civil szervezet létrehozásának 100. évfordulóját 2021-ben ünnepeljük. Felkérem mindazokat, akik ezt szívügyüknek tartják, járuljanak hozzá tárgyi vagy szellemi értékkel a jubileumi kiállítás és kiadvány anyagának összeállításához. Öröm számunkra, ha szól a magyar dal Erdély-szerte. Örömmel észlelem a kórusok, hangszeres együttesek mozgalmas életét. Kórusaink, fúvósegyütteseink megtartják egyházi és nemzeti ünnepeinket, és ezt nem központi irányítással teszik. Ám nem minden együttes él ezzel a lehetőséggel – tudtuk meg Tóth-Guttman Emese RMD-elnök beszámolójából.   

Fórika Éva, a RMD egyik alelnöke két kórusfesztivál-szervező fórumról számolt be, amelyek Németországban működnek, de tevékenységük kiterjed Európa egészére. – Megbízható, remek emberek, akik gyönyörű programokat szerveztek a fellépő kórustagoknak. Az általuk szervezett fesztivál során van közös éneklés, de a fellépő kórusok maguk választják ki, hogy templomban, öregotthonban stb. szeretnének fellépni. Olyan is előfordult, hogy karácsonyi vásáron énekeltünk – mesélte Fórika Éva, aki kórusvezetőként már énekelt Prágában, Bécsben és Krakkóban is adventi fesztiválon.   

Sógor Magda a református, míg Potyó István a római katolikus egyházzenei szakosztály által szervezett kórustalálkozókról, képzésekről értekezett. A fúvós szakosztályról pedig Köllő Ferenc tanár számolt be. Megtudtuk: Erdélyben kb. 80 magyar fúvósegyüttes tevékenykedik, a fúvósmozgalomnak főleg Székelyföldön van hagyománya. Örvendetes, hogy egyre több önkormányzat vállalja fel a fúvósegyüttesek tevékenységének segítését.   

Jagamas János-díjban részesült Jakab Árpád, a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus kórus karnagya (Dulányi Aladár méltatását Botos Ferenc nyugalmazott tanár és kórustag olvasta fel). Jakab Árpád László Attilától, a kórus alapítójától vette át a kórus irányítását 2014 őszén. Azóta a kórus repertoárja több művel bővült, fiatal tagokat is sikerült bevonzani. A díjat Tóth-Guttman Emese adta át.

A pár évvel ezelőtt alapított Guttman Mihály-díjat most Botos Ferenc sepsiszentgyörgyi kórustag vehette át közel négy évtizedes lelkes, odaadó tevékenységéért, szervezői munkásságáért. Sipos Zoltán laudálását követően a díjat Guttmann Szabolcs építész, „Misi bácsi” fia adta át.

 A kolozsmonostori Kálvária római katolikus plébánia kántorát, Palocsay Györgyöt Zsizsmann Rezső-díjjal tüntették ki. Angi István zeneesztéta elmondta: Palocsay György karnagyként a kórus repertoárjának gazdagítása és új tagok bevonzása által ért el sikereket. A díjat Zsizsmann Ilona nyugalmazott zenetanár, Zsizsmann Rezső lánya adta át.

A székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar 1895 vezetőjét, Nagy Levente zenetanárt Rónai Antal-díjjal tüntették ki. Köllő Ferenc laudációjából megtudhattuk: négy éve, mióta Nagy Levente átvette a több mint 120 éves, megszakítás nélküli múlttal rendelkező fúvószenekar vezetését, az együttes látványos fejlődésének lehetünk tanúi. A díjat Rónai Antal fiai, Rónai István zongoraművész és Rónai Ádám hegedűművész adta át. 

A szilágybagosi református egyházközség karnagyát, Szabó Boglárka Katalint Márkos Albert-díjjal tüntették ki. Birtalan Beáta zenetanár laudációját  Nagy Annamária tanítónő olvasta fel. Megtudtuk: több mint harmincéves múltra tekint vissza Szilágybagoson a mandolinzenekar, amelyet Szabó Boglárka alapított az 1980-as évek közepén, amelyben most már szülők és gyerekek együtt zenélnek.   Ezen kívül ifjúsági és felnőtt énekkart is vezet. A díjat Tóth-Guttman Emese adta át.

Korona Júlia parajdi nyugalmazott zenetanár a most megkapott Seprődi János-díj mellett kerek évfordulót ünnepel, ötven éve karnagy, zenetanár. Váradi Ilona laudációját áthatotta a több évtizedes ismeretségből és barátságból fakadó szeretet. A díjat Tóth-Guttman Emese adta át.

A RMD először adott át életműdíjat, amelyet a 2017-ben elhunyt Kovács András marosvásárhelyi karnagynak post mortem ítélt oda a szövetség. Benedek Tibor, aki a Kovács András által létrehozott Nagy István ifjúsági énekkar jelenlegi vezetője, a kóruséneklés kiválasztottjának nevezte Kovács Andrást, akire ma is példaként tekinthetnek a fiatalok. A díjat Tóth-Guttman Emese adta át Kovács Emesének, a karnagy özvegyének.

A díjazottak rövid videóval mutatták be tevékenységüket. Kivételt csak a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus kórus képezett, akik élőben mutatták be tudásukat.

A díjkiosztást követő kórushangverseny előtt Lukács Olga, a  Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Karának dékánja kifejtette: a hangversenyen elénekelt kórusművek az erdélyi magyarok együvé tartozását fejezik ki.

A kórushangversenyen fellépett a  Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Karának kamarakórusa (karnagy: Toadere-Kovács Dalma), a kolozsvári Lyceum énekkar (karnagy: Halmos Katalin), a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus (karnagy: Ványolós András), a kolozsvári Szent Mihály plébánia Szent Cecília kórusa (karnagy: Potyó István), a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Székely Árpád), a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus énekkar (karnagy: Jakab Árpád) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (karnagy: Bedő Ágnes).

Minden énekkar tudása legjavát nyújtotta, tiszta intonációval, muzikálisan szólaltatták meg a magyar szerzők kórusműveit.