Dák kincsek és fémkeresők Erdélyben
Interjú dr. Harsányi Zsolt színésszel, rendezővel, amatőr fémkeresővel, a nagyernyei dák kincs felfedezőjével
Interjú dr. Harsányi Zsolt színésszel, rendezővel, amatőr fémkeresővel, a nagyernyei dák kincs felfedezőjével
Vissza

Dák kincsek és fémkeresők Erdélyben

Néhány hete, egy vasárnap délután, október 28-án a késő nyári ősz szépségét kihasználva Harsányi Zsolt, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója és egy jó barátja kedvelt hobbijuknak, a fémkeresésnek hódoltak, amikor Nagyernye község határában egy szenzációs felfedezést tettek: Maros megye valaha talált legjelentősebb dák kincséről van szó. A romániai fémkeresőkre vonatkozó jogszabályt követve, a mintegy hatvan, színtiszta, 97–99 százalékos ezüstből és néhány aranytárgyból álló, több mint hatvan darabos leletegyüttest azonnal beszolgáltatták a Maros Megyei Múzeumnak, ahol néhány nappal később Soós Zoltán múzeumigazgató hivatalos sajtótájékoztatón mutatta be a megye történetének legjelentősebb dák kincsleletét. Harsányiék szerencséje sokakban csodálatot, kíváncsiskodást, másokban azonban felháborodást váltott ki. A romániai, különösen bukaresti régészek egy csoportja – Florian Matei Popescuval, a bukaresti Vasile Pârvan Régészeti Intézet munkatársával az élen – határozottan felemelte hangját a fémdetektorosok és a régészek együttműködése ellen, és kifogásolta a két csoport meglepően jó viszonyát Maros megyében. Az eset számos kérdést vet fel, amely a fémdetektoros keresés romániai jogszabályozását, a régészeti emlékeink védelmét és múzeumaink etikai, szakmai helyzetét veszi célkeresztbe. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Harsányi Zsolttal.

– Mikor vált szenvedélyévé a múlt kutatása, és hogyan kezdte el a fémkeresést?

A múlt iránti érdeklődésem gyerekkoromból fakad. Mint minden gyereket, engem is érdekeltek a kalandos történetek, az elrejtett kincsek, a földrajzi és régészeti felfedezések is. Úgy 10-12 éves koromban eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer majd régész leszek, vagy restaurátor, mert elég jó a kézügyességem, és ma is szeretek barkácsolni. Szóval gyermekkoromra vezethető vissza, hogy erre a hobbira esett a választásom. Az első gépemet 2010-ben vásároltam Magyarországon, mivel akkor itt még tudtommal nem lehetett beszerezni. Mivel elég kevés szabadidőm volt, sajnos elég rendszertelenül és ritkán keresgéltem. Három évvel ezelőtt a második gerincsérv műtétem után elhatároztam, hogy mindenképp többet fogok mozogni, és mivel nem vagyok nagy sportember, úgy döntöttem, hogy veszek egy valamivel jobb gépet és többet fogok kijárni keresgélni. Számomra ez a hobbi elsősorban kikapcsolódás, de kiváló alkalom a testmozgásra, hiszen igyekszem heti egy-két alkalommal kimenni, és a 2-3 órás erdőjárás, ásás és a detektor nyújtott karral való folyamatos mozgatása, lengetése jól megdolgoztat.

Szovjet kopejkák és német birodalmi pfennigek egy helyen

– Az elmúlt évek tevékenységét számba véve milyen felfedezései voltak?

– Eddig nem volt ehhez fogható felfedezésem. Leginkább erdőbe járok keresgélni, mivel ott sokkal könnyebb ásni, viszont nagyon elszomorító, hogy mennyi szemetet hagynak hátra maguk után az emberek. Ezért legtöbször söröskupakok és ehhez hasonló fémhulladékok kerülnek elő. Már annak is nagyon örülünk, ha egy patkóra, régi bicskára, vagy érdekes fémgombra találunk. Nagyon szeretem a régi ólomlövedékeket, főleg a golyóbis alakúakat és a barázdáltakat. Érméket is találunk, amelyek többsége 20. századi, de akad egy-két szinte felismerhetetlenül oxidálódott Habsburg-kori krajcár, vagy múlt század eleji fillér is. Egyik alkalommal néhány második világháborús érmére bukkantam, aminek az volt az érdekessége, hogy szovjet kopejkák és német birodalmi pfennigek voltak egy helyen. Már csak az a kérdés, hogy melyik katona vette el a másiktól és veszítette el? Az ehhez hasonló leletek mindig egy történetet rejtenek, ettől még izgalmasabb ez a hobbi. Ez az oknyomozás nemcsak a régészet sajátja, hanem például a színházé is, hiszen a színészek, a rendezők a szereplők előtörténetét, cselekedeteinek az okát firtatják. Szóval elsősorban a természetjárás és a testmozgás miatt ajánlom mindenkinek ezt a hobbit, de természetesen sok izgalommal, adrenalinnal is jár, amikor jelez a detektor, és nem utolsósorban történelmi ismereteink is bővülhetnek általa.

– A mostani felfedezése nemcsak Maros megye egyik legnagyobb régészeti kincsét, de Románia területének egyik legjelentősebb régészeti leletét hozta felszínre. Hogyan történt a kincs felfedezése?

A barátommal, akivel többnyire együtt szoktunk keresgélni, nem készítünk részletes terveket, leginkább csak az orrunk után megyünk. Az útvonal attól is függ, hogy épp mennyi szabadidőnk van. Október 28-án épp a fiam névnapja volt. Nagyernye felé vettük az utunkat. Több fémkeresős is beszámolt arról, hogy amikor már épp készültek hazamenni, akkor bukkantak rá a kincsre. Az erdő szélén keresgéltünk már egy ideje, de nem sok sikerrel. Ekkor a barátom, aki úgy harminc méterre lehetett tőlem, azt mondta, mivel úgy néz ki, hogy itt nincs semmi, inkább menjünk fel a dombtetőre. Én épp egy megkezdett gödörben keresgéltem, mivel nagyon ígéretes jelet adott a gép, ezért mondtam neki, hogy azt még kiásom, aztán mehetünk. Ekkor felbukkant egy olyan 4-5 cm hosszúságú tűszerű fémdarab, majd a gödör alján lévő fellazult földet félretolva – mint később kiderült, – egy fibula része. Rögtön szóltam a barátomnak, hogy jöjjön ide, mert valami izgalmasat találtam. Mivel a fém nem volt oxidálódva, ezért a színéből ítélve úgy tűnt, hogy ezüstről lehet szó. Az első izgalmak után – csekély régészeti ismereteinknek köszönhetően, ahogy azt a dokumentumfilmekben láttuk, – óvatosan kiszélesítettük a gödröt, amíg úgy tűnt, hogy a tárgyegyüttes széléig értünk. Ekkor óvatosan lefelé ástunk, majd kiemeltük a kb. 20 cm széles és 8 cm vastag, korong alakúvá összetömörült leletet. Ezután nagyon óvatosan szétbontottuk. Ez könnyen ment, mert a föld elég porhanyós volt. Mint később kiderült, több mint 60 ezüst ékszer, illetve azok darabjai és három aranyfüggő került elő. Ezeket hazavittem, és még aznap felhívtam Soós Zoltánt, a Maros Megyei Múzeum igazgatóját, majd másnap a törvényeknek megfelelően beszolgáltattam a leletanyagot. Az előzetes szakértői vizsgálatokat követően a sajtótájékoztatón elmondták, hogy a kincs az i. e. I. századból való, de további vizsgálatok szükségesek a még pontosabb kronológiai datálás és történeti értelmezés érdekében. Remélem, hogy a kincs megmaradhat a Maros Megyei Múzeum tulajdonában, és hamarosan megcsodálhatjuk majd.

Betiltanák a régészek a fémkeresgélést

– Említette, hogy a romániai jogszabályok valamelyest enyhébbek a magyarországinál vagy más, EU-s tagállamban tapasztalt helyzetnél, ellenben távol állnak az Egyesült Királyságban érvényes deontológiai és legális támogatottságtól. Hogyan látja Ön a romániai fémkeresők jogi helyzetét és a régészettel való kapcsolatát?

– Romániában a fémkereső detektorok használatára vonatkozó jogszabályok valóban kedvezőbbnek mondhatók, mint például Magyarországon, ahol nemrég annak a gondolata is felmerült, hogy a fémdetektorosok kizárólag régészeti felügyelettel keresgéljenek. A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint, amennyiben nem régészeti helyszínről előkerült és 72 óránál hamarabb beszolgáltatott leletről van szó, a múzeumoknak kötelező lenne becsült értéke 30 százalékát kifizetni a felfedezőnek. Kincslelet (tezaur) esetén ez az összeg a becsült érték 45 százaléka. A gondok ott vannak, amikor azon vitatkoznak régészek és fémkeresők, hogy mi számít például véletlen régészeti felfedezésnek? Hol ér véget egy régészeti helyszín, és hol kezdhet el kutakodni egy fémkereső? Úgy tudom, hogy két évvel ezelőtt romániai régészek egy csoportja beadványt intézett az akkori kulturális miniszterhez, miszerint egyáltalán nem kellene jutalmat fizetni a szerencsés megtalálónak, sőt be kellene tiltatni a fémkeresőzést, mivel óriási kárt okoz. Ugyanakkor a régészek között is megoszlanak a vélemények, mivel többen úgy vélik, hogy ez a hobbi akár hasznos is lehet.  Én azt gondolom, hogy talán egy régészeti tanfolyam elvégzéséhez kellene kötni a fémdetektorozás engedélyezését, ahol az erre vállalkozók elsajátíthatnák azokat az eljárásokat, amelyek segítik őket abban, hogy ne okozzanak kárt a leletekben. Remélem, hogy a közeljövőben rendeződni fog a régésztársadalom és a fémkeresők közötti viszony.

Epilógus

Az interjú elkészítését követően jelent meg a Magyar Régész Szövetség nyilatkozata, amelyben aggodalmát és felháborodását fejezték ki, hogy a magyarországi sajtóban több olyan, a fémdetektoros keresést népszerűsítő hír jelent meg, amely kedvezőtlen helyzetbe hozza a magyarországi régészeket. Elítélték, hogy egy, több éven át tanult szakmát „amatőr” régészek – azaz felkészületlenül dolgozó emberek – űznek, nemegyszer illegális úton. Hasonló felháborodott hangok jelentek meg romániai régészeti fórumokon az általunk említett nagyernyei kincs bemutatását követően és a Neamþ megyei Timişeşti falu határában két rendőr által kiásott 3100 éves bronzkori kincslelet felfedezése után. A romániai régésztársadalom elsősorban a Gredistye környékéről 1999 és 2000 között ellopott legalább két tucat dák aranykarperec esete óta vált rendkívül érzékennyé a fémkeresők elleni harcra. Míg az Egyesült Királyságban a fémkeresők szakszervezetekbe tömörülnek, szakmai fórumaik, éves találkozóik, tankönyveik, szigorú deontológiai szabályzatuk van, addig sajnos mifelénk ez a jelenség is  – mind annyi minden más, ami a kulturális örökségvédelem hatáskörébe tartozik – gyermekcipőben jár. Párbeszéd jóformán nem létezik a két tábor között, amely tovább nehezíti az együttműködést, vagy egy arany középút kidolgozását. Egy részletes, a mostaninál sokkal szakmaibb régészeti és műemlékvédelmi törvényre lenne szükség ahhoz, hogy ezeket a nézeteltéréseket és jogi kiskapukat végérvényesen megoldják Romániában. Ehhez azonban megfelelő kormány és felkészült szakmai csapat kellene a kulturális minisztériumba…

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Meghalt Grendel Lajos író
"Kapzsisági illetéket" vet ki ...
Johannis bejelentette, hogy ezentúl ő ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • „Minél több házból esténként világosság ...
  • Életműdíj, gumicukorból
  • Centenárium más szemszögből
  • Búcsú doktor Lőwy Károlytól
  • A lélekről beszélgettünk...