Csütörtöktől nemzetközi színházi fesztivál Kolozsváron

Csütörtöktől nemzetközi színházi fesztivál Kolozsváron
A háború tematika köré épül az idei Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, a hatodik alkalommal megszervezett rendezvény november 22–30. között zajlik Kolozsváron. Az eseményt beharangozó, tegnap délben, a sétatéri Kaszinóban tartott sajtótájékoztatón Tompa Gábor fesztiváligazgató, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetője elmondta: a száz éve véget ért első világháború adta a témát. Az eseményen a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színis diákjai is közreműködtek, Györgyjakab Enikő egyetemi oktató által összeállított rövid performansszal hangolták a fesztiválra a sajtó képviselőit.

Tompa Gábor fesztiváligazgató elmondta: az idei rendezvényre 13 ország 16 előadását hívták meg. Hozzáfűzte: a rendezvényre meghívott társulatok nagyrésze azokból az országokból jönnek Kolozsvárra, amelyek a leginkább megsínylették az első világháborút, mint Ausztria, Oroszország, Lengyelország, Görögország, Litvánia, Németország, Románia vagy Magyarország. A fesztiválprogramba beválogatott előadások azt járják körül, hova fejlődött az egyén és a közösség az elmúlt évszázadban, milyen változások mentek végbe ebben az időszakban, illetve milyen felelőssége van a társadalomnak – részletezte Tompa Gábor.

Az igazgató néhány kiemelkedő programpontot, előadást is ismertetett. Mint mondta, a fesztivál egyik legizgalmasabb produkciója a milánói Piccolo Teatro Elvira című vendégjátéka lesz, amelynek rendezője és szereplője Toni Servillo, aki olyan filmekben játszott, mint a La grande bellezza (A nagy szépség). Kolozsvárra látogat Luk Perceval rendező is, aki egy Shakespeare-művel, a Macbeth-tel szerepel a feszitválon, de Milo Rau rendező is visszatér, aki a berlini Schaubühne-ben készített Compassion. The History of the Machine Gun című előadását hozza el. Szintén kiemelkedő produkció lesz a litván Klaipéda Dram Theater Sons of a Bitch című előadása, Eimuntas Nekrošius rendezésében.

Idén is számos kiegészítő program teszi tartalmasabbá a fesztivált, ezekről részletesen Visky András, a fesztivál művészeti tanácsadója beszélt. Nem maradnak el a TIFF-házban szervezett beszélgetések sem, amelyek alkalmával a közönségnek lehetősége van az előadások alkotóival találkozni, de konferenciák, könyvbemutatók, kiállításmegnyitók, koncertek is találhatók a programban.

A fesztivál részletes programja elérhető a www.interferences-huntheater.ro weboldalon vagy az esemény Facebook oldalán.

(Borítókép: Biró István)