Csütörtöktől bezárnak az iskolák, mindenhol védőmaszkot kell viselni

Detrehemtelepere és Szászfenesre is érvényesek a korlátozások

Csütörtöktől bezárnak az iskolák, mindenhol védőmaszkot kell viselni
Miután Kolozsváron a fertőzési ráta meghaladta a 3 ezreléket, csütörtöktől az iskolák két hétig kizárólag online oktathatnak, bezárnak az óvodák, és mindenhol védőmaszkot kell viselnünk – jelentette be ma délután Mircea Abrudean Kolozs megye prefektusa. A Kolozs megyei vészhelyzeti bizottság (CJSU) ülését követően a prefektus közölte azt is, hogy ugyanezek az intézkedések vonatkoznak Alsódetrehem községre és Szászfenesre – ugyanis mindkét településen 3 ezrelék fölötti a fertőzési ráta. Hozzátette: a vendéglők, kávézók, bisztrók, kocsmák, éttermek belső helyiségeiben nem lehet majd kiszolgálni a vendégeket, a teraszok viszont nyitva maradnak. Fontosnak tartotta ugyanakkor megjegyezni, hogy a klubok, diszkók zárva maradnak, ezek ugyanis azok a helyszínek, ahol az új koronavírus terjedése nagyon gyors. Abrudean arról is beszámolt, naponta hány koronavírus-tesztet végeznek Kolozsváron, s ezek hány százaléka pozitív.

Mircea Abrudean a prefektúra épületének nagytermében tartott mai sajtóértekezletén bejelentette: csütörtöktől az iskolák két hétig online oktatásra térnek át, bezárnak az óvodák (a bölcsődék nyitva maradhatnak), mindenhol védőmaszkot kell viselnünk. A felsőfokú oktatási intézmények maguk döntik el, milyen rendelkezéseket hoznak, ezekben az esetekben ugyanis a hatóságok tiszteletben tartják az egyetemi autonómia elvét. – Kolozsváron az intézkedés 154 iskolát és óvodát, Szászfenesen 5-öt,  Alsódetrehemben pedig 4-et érint – részletezte a prefektus.

A magas fertőzési ráta miatt tilos előadásokat, koncerteket tartani, ugyancsak 14 napra bezárnak a mozik és a játéktermek. A vendéglők, bárok, kávézók, bisztrók, éttermek csak a teraszokon szolgálhatják ki a vendégeket. Az ötödik életévüket betöltött lakosoknak mindenhol kötelező maszkot viselniük, a panziók vendéglőiben pedig csak az elszállásolt vendégek étkezhetnek. – Amennyiben az fertőzési ráta 3 ezrelék alá esik, az intézkedéseket újragondolhatjuk – tette hozzá Abrudean.

Kolozsváron a fertőzési ráta 3,36, Szászfenesen 3,38, Alsódetrehem községben pedig 3,04 ezrelék. – Az elmúlt időszakban riasztóan megnövekedett a fertőzések száma. A járványkórházban már csak egy üres ágy van az intenzív osztályon, a Clujana kórház újonnan létrehozott intenzív részlegének 17 kórházi ágyból csak hat használható, miután több orvos és ápoló is megfertőződött. A hat rendelkezésre álló ágyból jelenleg három foglalt. Igyekszünk más kórházak intenzív osztályán dolgozó orvosokat ide irányítani – jelentette ki.

A RO-ALERT rendszer segítségével tájékoztatnak

A hatóságok szeretnék a szigorító intézkedésekre vonatkozó információkat minél szélesebb körben ismertté tenni, ezért csütörtökön reggel 7 és 9 óra között a RO-ALERT rendszer segítségével, a három érintett településen élőknek SMS üzenetet küldenek, amitől az okostelefonok rendkívül éles hangot adnak ki. – A lakosságot a RO-ALERT rendszer segítségével is tájékoztatjuk arról, hogy kül- és beltéren egyaránt kötelező a maszkviselés, illetve a többi intézkedésről – fogalmazott.

Abrudean arról is beszámolt, hogy Kolozs megyében naponta mintegy 2500 koronavírus-tesztet végeznek, ebből 1200-at kérésre. Amennyiben ezt összevetjük a keddi új fertőzöttek számával (a hivatalos adat 228), akkor a pozitív esetekre vonatkozóan kevéssel 9 százalék fölötti arányt kapunk.

Hétfőről keddre Kolozs megyében 228 új esetet azonosítottak. Harmincöt személyt az intenzív osztályokon kezelnek, ebből 34-en a megyében laknak. Eddig összesen 1257 személy gyógyult meg, 1148-an Kolozs megyeiek. Mostanáig 106-on vesztették életüket az itteni Covid-kórházakban, ezek közül 78-an Kolozs megyei illetőségűek. Jelenleg 451 személy van Covid-kórházban, ebből 397 Kolozs megyei. A prefektus elmondta: 57 Kolozs megyei tanintézmény 122 diákja, 45 oktatási intézmény 61 tanárja fertőzött.

A legutóbbi tájékoztatás óta 3400 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 29 400 teszt feldolgozása nyomán – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.

Két hétig vörös forgatókönyv lesz érvényben, a diákok nem járnak be az iskolába 

A járvány eleje óta összesen 186 254 személynél igazolták a koronavírus-fertőzést Romániában, és 134 395 személyt nyilvánítottak gyógyultnak. Ez idáig 2 890 071 koronavírus teszt eredményét dolgozták fel. Ezek közül 29 400-at az elmúlt 24 órában végeztek el, 19 172-t az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 10 228-at pedig kérésre.

Az elmúlt 24 órában 65, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Ezzel 5996-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

Bukarestben és Fehér megyében a legnagyobb a fertőzési ráta


A GCS adatai szerint az elmúlt 24 órában 34 férfi és 31 nő elhalálozását jelentették. Őket az Argeş, Bákó, Beszterce-Naszód, Botoşani, Buzău, Călăraşi, Krassó-Szörény, Konstanca, Kovászna, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Giurgiu, Hargita, Ialomiţa, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi, Suceava, Temes, Tulcea, Vaslui, és Ilfov megyei, valamint bukaresti kórházakban kezelték.

A halálos áldozatok közül két személy a 40 és 49 éves korosztályhoz tartozott, hat 50 és 59 év közötti, tizenkettő 60 és 69 év közötti, huszonhárom 70 és 79 év közötti volt, huszonkettő beteg életkora pedig meghaladta a 80 évet. A 65 elhalálozott személy közül 61 más betegségben is szenvedett.

Bukarestben, valamint Fehér megyében a legmagasabb az elmúlt két hétben jegyzett új koronavírusos esetek összesített száma ezer lakosra vetítve, 3,23, illetve 3,06 – tájékoztatott kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új megbetegedések összesített száma meghaladja a 2-es küszöbértéket Hargita (2,84), Kolozs és Vâlcea (2,52), Szilágy (2,2), Temes (2,12), valamint Brassó (2,09) megyében. A legalacsonyabb fertőzöttségi arányt Argeş (0,71), Mehedinţi (0,74), Buzău (0,76), Călăraşi (0,91), Vrancea (0,74), Tulcea (0,95) és Szatmár (0,97) megyében jegyezték.

10 266 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel – jelentette kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Jelenleg 768 személy szorul intenzív terápiás kezelésre. Románia területén 20 352 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 9880 pedig intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 50 285 személy van házi, 16 pedig intézményes karanténban.