Csökkent az iskolai bűncselekmények aránya Szilágy megyében

Fontos a megfelelő tájékoztatás is a megelőzésért

Csökkent az iskolai bűncselekmények aránya Szilágy megyében
Az elmúlt tanévben az iskolai bűncselekmények aránya több mint 30 százalékkal csökkent a Szilágy megyei iskolákban. Ez az illetékes hatóságok közbenjárásának és a szervezett erőszak-megelőző kampányoknak tudható be. A Szilágy Megyei Rendőrség által küldött közleményből kiderül: a 2015–2016-os tanévben több mint 70 rendőr ügyelt az iskolások biztonságára. Ugyanakkor nem történt egyetlen súlyos eset sem, ami veszélyeztette volna a gyerekek életét vagy testi épségét. Az elmúlt három évben a bűnözés folyamatosan csökkent.

Az iskolák biztonsága elsődleges fontosságú a Szilágy Megyei Rendőrség számára, a rendőrök mindig támogatták az iskolák vezetőségeit a rend és a biztonság megőrzésében, a törvényes előírások betartásával. A tanulók és a pedagógusok biztonságérzetének növelése érdekében havonta átlag 70 rendőr, csendőr, helyi rendőr és más karhatalmi erő tevékenykedett. A rendőrök folyamatosan járőröztek gyalogosan és gépkocsival az iskolákba vezető útszakaszon, ahol a gyerekek közlekedtek.

A gyerekek biztonsága azonban nem csak a karhatalmi erőktől függ, hanem az oktatási folyamat többi szereplőjétől is, pedagógusoktól és szülőktől.  Az erőszakos magatartás negatív következményeinek megelőzése és tudatosítása érdekében a szülőknek is növelniük kell a gyerekek felelősségtudatát, de hasznosak az erőszakot csökkentő projektek, beleértve az iskolában zajló szóbeli felvilágosításokat is. 

Az iskolások biztonságát még a tanintézetek körüli gépkocsiforgalom csökkentése is befolyásolja. Ezért 2016-ban a rendőrök több mint 1000 oktató-megelőző tevékenységet szerveztek, amelyek a közúti biztonságra vonatkoztak – a Szilágy Megyei Rendőrség közleményében erre is kitérnek.  A reggeli és a déli órákban, amikor sok tanuló érkezik vagy hagyja el az iskolát, a közlekedési rendőrök állandóan felügyelték a forgalmat.  A gyerekek biztonságáért a szülők is sokat tehetnek, hiszen az alapvető közlekedési fogalmakat először a családban sajátítja el a gyermek, az iskolában csak tovább fejlesztik. Az iskolának és a családnak egyaránt fontos szerepe van a gyerekek biztonságát illetően.  A közrend megőrzése mellett a rendőrök online 1114 oktatási-megelőző tevékenységet bonyolítottak le, de foglalkoztak a fiatalkorúak bűnözésének megelőzésével, a személyes biztonság és testi épség megőrzésével.  A megelőzéssel és közlekedésüggyel foglalkozó rendőrök több találkozón vettek részt, a községekben is, ahol az iskola képviselőit, a szülőket és a gyerekeket tájékoztatták – tudhattuk meg a rendőrségi közleményből. 

A rendőrök szerint a megelőzésre a gépkocsivezetőknek is ügyelniük kell, mert ha lassabban vezetnek jobban odafigyelnek, és ez csökkenti a balesetveszélyt.