Csökkent a bejelentett szexuális bűncselekmények száma a német nagyvárosok szilveszteri rendezvényein

Csökkent a bejelentett szexuális bűncselekmények száma a német nagyvárosok szilveszteri rendezvényein
Az utóbbi évekhez képest csökkent a bejelentett szexuális bűncselekmények száma a németországi nagyvárosok szilveszteri rendezvényein a hatóságok hétfői összesítése szerint.

Az ország legnagyobb szabású szilveszteri mulatságán, a berlini Brandenburgi kapunál több százezer ember részvételével tartott évbúcsúztatón a tavalyi 23 után 13 feljelentést tettek szexuális alapú sértegetés vagy zaklatás miatt. A német főváros rendőrsége hét feltételezett elkövetőt előállított.

Berlin egészét tekintve szilveszter estétől újév napjának reggeléig 3084 riasztás futott be a rendőrséghez, a tavalyi 3123 után. Az esetek többségében tűzijáték nem megfelelő használata, verekedés vagy rongálás miatt kellett intézkedni.

Kölnben kilenc nő tett feljelentést molesztálás miatt, három gyanúsítottat azonosítottak.

Münchenben egyetlen feljelentést sem tettek szexuális bűncselekmény miatt. Azonban az ilyen törvénysértések miatt jellemzően nem rögtön az elkövetés után tesznek feljelentést, így előfordulhat, hogy a következő napokban mégis kell majd eljárást indítani szilveszterkor történt szexuális bűncselekmény ügyében - mondta a bajor tartományi főváros rendőrsége.

Az összes többi német nagyvárosban is viszonylag békésen telt el 2017 utolsó estéje, kivéve Lipcsét, ahol a vízágyúval oszlattak fel egy nagyjából 50 fős csoportot, amely petárdákkal dobálta meg a rendőröket.

A legtöbb feladatot az utóbbi évekhez hasonlóan ezúttal is a tűzijátékokkal kapcsolatos balesetek és tűzesetek adták a rendőrségnek, a mentőknek és a tűzoltóknak. Országszerte több száz baleset és lakástűz történt. Brandenburg tartományban egy 35 éves férfi és egy 19 éves  fiatalember meghalt tűzijáték miatt keletkezett sérülések következtében.

A szabadtéri, nyilvános rendezvényeken elkövetett szexuális bűncselekmények témája 2015 szilvesztere óta tartozik a németországi nyilvánosságban kiemelten tárgyalt ügyek közé. Akkor Kölnben és több más nagyvárosban tömegesen követtek el nők sérelmére szexuális zaklatást és lopást. Az elkövetők többnyire észak-afrikai férfiak voltak, csoportosan körbevették, molesztálták és meglopták az áldozatokat. A 16 német tartomány közül 12-ben történtek ilyen bűncselekmények. Azóta a hatóságok nagyszabású óvintézkedéseket tesznek az ilyen esetek megelőzésére.