Csökken néhány minisztérium költségvetése

Csökken néhány minisztérium költségvetése
A tervezett költségvetés-kiigazítás folyamán, áll a pénzügyminisztérium által nyilvánosságra hozott adatokból, az oktatási, az európai alapokért felelős és a kutatási tárcát fogják leginkább érinteni a csökkentések.

A pénzügyminisztérium szerint biztosítottak a már megkezdett beruházásokra elkülönített összegek, viszont csökkentik a keretet azon intézmények esetében, amelyek nem használták fel kellő arányban a számukra kiutalt összeget.

A tervezet szerint a tanügyminisztérium költségvetését 1,03 milliárd lejjel, az európai alapokért felelős minisztériumét 681,9 millió lejjel, a kutatási tárca büdzséjét pedig 369,1 millió lejjel csökkentik.

Ezzel szemben a helyi önkormányzatoknak szánt összeg 4,4 milliárd lejjel növekszik.

A pénzügyi tárca tájékoztatása szerint a bruttó hazai termék (PIB vagy GDP) 1031 milliárd lejre nőtt az eredeti költségvetés kidolgozásakor felbecsült 1022,5 milliárdhoz képest. Az átalakított büdzséből biztosítani tudják majd a nyugdíjakat és fizetéseket, valamint a környezetszennyezési adók visszafizetését is - teszi hozzá a minisztériumi közlemény.

Ötszázmillió lejt az idei esztendőben bekövetkezett természeti katasztrófák következményeinek elhárítására különítenek el.