Csíky András színművész a Színházi Kritikusok Céhének idei életműdíjasa
Vissza

Csíky András színművész a Színházi Kritikusok Céhének idei életműdíjasa

2020-ban a 20. század második felének egyik legmarkánsabb erdélyi magyar színházi alkotója, a színész, színházalapító, színészpedagógus Csíky András kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját.

Csíky András 1930. augusztus 25-én született Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Szentgyörgyi István Művészeti Intézet színész szakán 1953-ban diplomázott. A pályát a Nagybányai Állami Színház magyar tagozatának alapító tagjaként kezdte, a színház Szatmárra való költözése után igazgató is volt. 1956 és 1977 között a Szatmári Állami Színház, majd Szatmári Északi Színház színésze (1960–1969 között igazgatója is), 1977–től a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. 1990 után a kolozsvári magyar nyelvű színészképzés egyik újraindítója, éveken át a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékének tanára.

A Színházi Kritikusok Céhe a 2005/2006-os évadban, kivételes jelleggel posztumusz életműdíjat adományozott a tragikus hirtelenséggel elhunyt Bertók Lajos színművésznek. 2011 óta a tagság évente egyszer titkos szavazással életművéért kritikusdíjat adományozhat olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, lezárt pályával vagy pályaszakasszal rendelkező 65 év feletti művésznek (színész, rendező, tervező, dramaturg stb.), aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és közvetve vagy közvetlenül hozzájárult, illetve hozzájárul a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához.

Az eddigi életműdíjasok: Törőcsik Mari (2011), Senkálszky Endre (2012), Zsámbéki Gábor (2013), Fodor Tamás (2014), Molnár Piroska (2015), Székely Gábor (2016), Radnóti Zsuzsa (2017), Lázár Kati (2018), Pogány Judit (2019).

2020-ban titkos szavazás alapján a céh tagjai Csíky András színművésznek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagjának szavazták meg az életműdíjat.

Az életműdíjas Csíky Andrásról

Hosszasan kerestem megfelelő fotót „közös könyvünk”, a Prospero Könyvek sorozatban 2008-ban megjelent életinterjú-kötet borítójához. Már-már kifutottam a végső határidőből is, de bárhol kutakodtam – az amúgy nagyon rendszertelen és nem a leggazdagabb színházi archívum dossziéiban, meg egyéb helyeken –, sehol sem találtam rá az általam elképzelt borítóképre. Aztán egyszer csak valami csoda folytán, a Csíky András otthonában véletlenül előkerülő paksamétában rábukkantam Kántor László felvételére, és azonnal felkiáltottam örömömben: megvan!

Ez a félig-meddig civil fotó, ez a csupa ideg, szorongó, érzékeny, intelligens, arisztokratikus arc tökéletes lenyomata volt annak, ami Csíky András színészetére jellemző. A felvétel 1989-ben készült, a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában, A buszmegálló című darab próbájának egyik szünetében. Kántor Lászlónak ebben a portréban sikerült megörökítenie egy ötvenegynéhány éves színészi pálya „sűrített történetét”, pedig akkortájt még hátra voltak Csíky András legemlékezetesebb szerepei, amelyekről furcsamód 2008-ban számomra szintén ez a kép „tanúskodott” visszamenőleg. Még ezután következett Barakiás a Caligula helytartójából, a Szolga a Félreértésből, a Csirkefej Tanára, Kibédi/Husein a Mórokból, Molière a Képmutatók cselszövéséből, Gajev a Cseresznyéskertből, a Nagyapa Mrožek Károlyából, vagy (az idős) Faustus a Doktor Faustus tragikus históriájából, mégis ezek a szerepek mind-mind ott tükröződtek ebben az 1989-es tekintetben, ezen a fotón, ezen a kissé meggyötört arcon.

Nehéz feladat laudációt írni egy ilyen szerteágazó életműről, mint a Csíky Andrásé. Színész, színházalapító, tíz éven át színházigazgató, színészpedagógus… meg se próbálom áttekinteni, számadatokba sűrítve tálalni, csupán egy-két árnyalatot ragadok ki ebből a szakmai sokszínűségből.

A színész. Két villanás: egyik 1993-ból, másik 2003-ból. Egyik egy látszólag jelentéktelen, szinte némaszerep, a Szolga Albert Camus Félreértéséből, másik valamivel jelentékenyebb, de tulajdonképpen „kitalált” szerep, az idős Faustus a Doktor Faustus tragikus históriája című Marlowe-darabban. Mindkettő feledhetetlen, remekbe szabott alakítás. A Félreértés Szolgája majdhogynem főszereplői rangra emelkedett Csíky András megformálásában. Mindössze két szót mond a darab végén, de addigra már oly „nagyra nő” az úrnői szörnyűségeit némán tűrő inas szerepében, hogy szinte nem tudjuk levenni a szemünket róla. Az idős Faustust játszó Csíky egyetlen gesztusáról pedig külön tanulmányt lehetne írni: az addig tolószékben ülő Faustus, megpillantva a Kézdi Imola által alakított Mephistophilist, hirtelen megtelik életerővel, lassan feláll, odamegy az előtte álló nőhöz, végtelenül gyöngéden megérinti őt, majd úgy szippant bele a haja illatába, hogy szinte utol lehet érni a vágy fellángolását, a férfiúi újjászületését. Ennél erotikusabb pillanatot ritkán lehet látni színpadon. Csupán két villanás, pedig pályája során eljátszotta a drámairodalom legnagyobb szerepeit, Rómeótól Hamletig, Ruy Blastól Caliguláig, vagy IV. Henriktől Tartuffe-ig – persze életkori okoknál fogva ezeket nem láthattam –, de az általam látottak közül ez a kettő örökre belémégett.

A színházalapító. „1953-ban 17 végzős elhatározta, hogy együtt maradnak egy közös színházeszmény nevében, hogy végrehajtsák az erdélyi magyar színjátszás új intézményt teremtő és stilárisan is új utakat taposó kísérletét”, írja egyik tanulmányában Kötő József színháztörténész. A 17 frissen végzett színész között ott volt Csíky András is, aki évfolyamtársaival és a néhány évvel idősebb Harag György rendezővel együtt „taposta” a nagybányai színházalapítás rögös útjait, amelyre most már hőskorszakként tekint a színháztörténet. Nem volt könnyű korszak.

Színházigazgató. Pályájának ez a fejezete szorosan kötődik a nagybányai színházalapításhoz, illetve az azt követő, 1956-os Szatmárnémetibe való átköltözéshez, ahol ekkortájt üresen állt a történelmi színházépület. Csíky 1960-ban, Harag György távozása után vette át a színház igazgatását, ez a tízévnyi korszak pedig még annyira sem volt „könnyű”, mint a színház-alapítási, pláne olyan művészszínházi törekvés mellett, amely szinte egy az egyben egybeesett a Ceauşescu felemelkedési korszakával.

Színészpedagógus. Erről röviden csupán annyit, hogy annak a néhány évfolyamnak a tagjai, akik a kolozsvári színészképzés 1990-es újraindítása után a keze alól kikerültek, ma is elpárásodó szemekkel és kizárólag szuperlatívuszokban beszélnek „Csíky Bandi bácsiról”.

Két színház – a kolozsvári és a szatmári – is örökös tagjává választotta, mi pedig, akiknek megadatott őt színpadon látni, sokoldalú, beskatulyázhatatlan művészetében gyönyörködni, vele beszélgetni, úgy érzem, nagy ajándékot kaptunk az élettől.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Másodfokú viharriasztás harminc megyében
Fesztiválról fesztiválra hívják Horvát ...
Margó Irodalmi Fesztivál októberben, ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ