Cseke: a nemzeti kisebbségek napjáról szóló törvénykezdeményezés nem váltja ki az RMDSZ március 15-re vonatkozó jogszabályát

Cseke: a nemzeti kisebbségek napjáról szóló törvénykezdeményezés nem váltja ki az RMDSZ március 15-re vonatkozó jogszabályát
Hétfőn a szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el azt a törvénytervezetet, amely a Romániában élő nemzeti kisebbségek napjává nyilvánítja december 18-át. Ez a kezdeményezés nem teljesen újkeletű, hiszen 1998-ban az akkori kormány határozattal fogadta el, hogy december 18-án a nemzeti kisebbségek napját ünnepeljük. A szenátus hétfői döntésével gyakorlatilag törvényerőre emeli az említett kormányhatározatot.

„Több tíz nemzeti kisebbség él Romániában, egyesekről alig hallunk, hiszen kis létszámú közösségek. Ilyen körülmények között fontos, hogy törvény teremtsen arra lehetőséget, hogy évente egy napon a nemzeti kisebbségekre, kultúrájukra irányuljon a figyelem – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

„Az RMDSZ támogatja a nemzeti kisebbségek napjáról szóló törvénytervezetet, ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy december 18-a, és az erről szóló jogszabály nem összetévesztendő az egyes nemzeti kisebbségek hivatalos ünnepeivel, így romániai tatárok napjával és a romániai roma közösség napjával, illetve az RMDSZ azon kezdeményezésével sem, amelyben március 15-e hivatalos ünnepé nyilvánítását kérjük” – mondta Cseke,

„Az RMDSZ politikusa hangsúlyozta, a Romániában élő nemzeti kisebbségek ünnepnapjáról szóló kezdeményezés nem váltja ki a szövetség március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításáról beterjesztett törvénytervezetét. „Mint azt többször is hangsúlyoztuk, az RMDSZ nyitott a kezdeményezéssel kapcsolatos vitára, a felmerülő kérdések megbeszélésére, de törvénytervezetünket fenntartjuk a szenátusban, hiszen ez nem a többségi társadalom ellen irányul, és semmi olyant nem tartalmaz, ami más romániai nemzeti kisebbségek, így a tatárok és romák esetében már nem lenne biztosított” – hangsúlyozta.