Csapdahelyzetben

Csapdahelyzetben
Hogy Németországban és implicite az EU-ban mekkora a baj, azt legvilágosabban egy látszólag lényegtelennek tűnő tény jelzi. Angela Merkel – politikai karrierjének kezdetei óta először – nem ült ott a világbajnokság disztribünjében, hogy a német válogatottnak drukkoljon. Pedig a német válogatott és maga Angalea Merkel is nagyon rászorulna a támogatásra. A svédek fölött aratott kínkeserves győzelem dacára mindketten súlyos válságban vannak.

Merkel számára a német válogatott mérkőzésein való részvétel a politikai kommunikáció egyik fontos eszköze. Hogy kénytelen volt lemondani róla (utólag persze világossá vált, hogy szerencsére), azt jelzi, hogy súlyos válságban van. Akárcsak a csapat. A baj úgy tűnik csőstül jön. Ámbár  Merkelnek már a kormányalakítás pillanatában tudnia kellett, hogy nagy fába vágja a fejszéjét. A bajor koalícióspartner a CSU vezető politikusai, Horst Seehofer, Marcus Söder és Alexander Dobrint egyetlen pillanatig sem rejtették véka alá, hogy szemben állnak a merkeli bevándorláspolitikával, és Merkel 2015-ös, a határok megnyitására vonatkozó döntését testületileg a háború utáni német történelem legsúlyosabb ballépésének tekintik.

Mivel Angela Merkel számára a CDU támogatás – a zöldekkel és a Szabaddemokratákkal folytatott koalíciós tárgyalások kudarca nyomán – létfontosságúvá vált, a kancellárasszonynak a szövetség fenntartásáért cserébe kénytelen volt Seehofert, a CSU elnökét belügyminiszterré kinevezni. Seehofer pedig köti az ebet a karóhoz, Németországba többé illegális bevándorló nem teheti be a lábát, s azokat, akik nem nyerhetik el a menekültstátuszt, nem csak ki kell utasítani, de a döntést szigorúan végre is kell hajtani.

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!