Családi Majális a Törökvágáson

Családi  Majális a  Törökvágáson
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) tegnap sajtótájékoztatón ismertette a május 20-án, szombaton zajló Családi Majális programját. Az ötödik alkalommal szervezett esemény Enyedi Tamás, KIFOR elnökségi tag szerint az évek során hagyománnyá vált. Enyedi elmondta: a rendezvény célközönsége nem a fiatal generáció, hanem a fiatal családos korosztály, és reméli, hogy a törökvágási rendezvényen az egész család talál magának kedvérevalót. A szervezők kiemelték: nemcsak Kolozsvárról, hanem az egész megyéből várják az érdeklődőket. A KIFOR második alkalommal kapcsolódott a Családi Majálisával a MayDays programsorozathoz.

 

A MayDays tömöríti a kolozsvári ifjúsági szervezetek programjait, így egy hónapig újra az ifjúságnak szóló rendezvények kapják a főszerepet Kolozsváron.
Tasnádi Márta, a majális főszervezője ismertette a részletes programot. Elmondta: idén is a gyerekprogramokra fektették a hangsúlyt. A legfiatalabbakat játszóház, bohóc, arcfestés és lufihajtogatás várja egész nap, illetve bevezetik őket a lovaglás rejtélyeibe is. A rendezvény 12 órakor kezdődik, Vitéz László és az elátkozott malom című bábjátékkal, amely a szervezők szerint negyvenöt perc tömény móka és kacagás.
A színpadon fellép a Tordatúri Néptánccsoport, este pedig a magyarországi Tárkány Művek szórakoztatja a közönséget. A szervezők elmondták, egy kis irodalmat is becsempésztek a programba: Marosán Csaba színművész Versek kicsiknek és nagyoknak összeállításába úgy válogatta össze a verseket, hogy azok egyfajta jelentéssel bírjanak a gyerek és szüleik számára.
A koncertek előtt tombolasorsolás lesz, amelyen fesztiválbelépőket, Családi Majális ajándékcsomagot, illetve könyvutalványokat nyerhetnek a résztvevők.