Copil döntőig menetelt

Copil döntőig menetelt
Folytatta bázeli sikersorozatát a legjobb román férfi teniszező, Marius Copil, aki döntőbe jutott az 1 948 420 euró összdíjazású svájci tornán.

A selejtezőkből főtáblára jutott 28 esztendős román versenyző (93. a világranglistán) nem elégedett meg a top 10-es horvát Marin Csilics (6.) legyőzősével, a negyed- és az elődöntőben is nálánál jobban jegyzett versenyzőt búcsúztatott. Az első fordulóban a zentai Györe Lászlót verő amerikai Taylor Fritz (57.) volt a következő „skalpja”, 20 éves ellenfelét két szoros szettben, 7:6 (6), 7:5 arányban verte.

Az elődöntőben Copil nagy diadalt aratott, immár a második top 10-es versenyzőt győzte le, a világrangsorban 5. német Alexander Zverevnél is jobbnak bizonyult, s életében másodszor ATP-döntőbe jutott (az elsőt Szófiában elvesztette a bosnyák Mirza Baszics ellen.

A német teniszező ellen óriási csatát vívott az aradi, három játszmában 6:3, 6:7 (6), 6:4 arányban diadalmaskodott. A második kiemeltet két óra és 31 perc küzdelemben gyűrte le Copil, aki a meccs során nem kevesebb mint 26 ászt ütött (igaz, 6 kettős hibát is vétett), s mind a hat bréklabdát visszaverte. A 21 éves Zverev 9 alkalommal adogatott védhetetlenül, de volt 8 duplahibája is.

Menetelése során Copil a selejtezőkben Zverev bátyját, Mischa Zverevet is legyőzte (7:5, 7:5). Az aradi teniszezőnél mind a hat eddigi ellenfele előkelőbb helyet foglal el a ranglistán, mint ő, a már említetteken kívül a szerb Dusan Lajovicsot és az amerikai Ryan Harrisont búcsúztatta.

Copil eddigi jutalma 320 világranglistapont és 209 715 euró, döntőbeli ellenfele pedig az első favorit, ATP-3., 37 esztendős svájci Roger Federer, aki a legjobb négy között az orosz Danil Medvegyevet verte. Federer a szülővárosában 13. alkalommal jut döntőbe, s eddig nyolcszor meg is nyerte, legutóbb 2013-ban az argentin Juan Martín de Potrótól szenvedett vereséget a fináléban. Copil és Federer eddig még nem játszott egymással.

Eredmények, elődöntő: Copil–A. Zverev (német, 2.) 6:3, 6:7 (6), 6:4; Federer (svájci, 1.)–Medvegyev (orosz) 6:1, 6:4. Döntő: Federer–Copil 7:6 (5), 6:4.