Com’ON Kolozsvár: okos bicikliparkolók, szabadtéri galéria

Július utolsó napjáig lehet szavazni a versenyben maradt 70 ötletre

Com’ON Kolozsvár: okos bicikliparkolók, szabadtéri galéria
A hónap végéig, július 31-én éjfélig lehet szavazni a Com’ON Kolozsvár ifjúsági részvételi folyamat versenyben maradt elképzeléseire, ötleteire. A szervezők összegzése szerint a szavazási folyamat első szakaszában 982 kolozsvári lakos összesen 2481 szavazatát regisztrálták a város és a közösség fejlesztését célzó 70 kezdeményezésre, amelyek közül idén ősszel a fiatalok 35-öt fognak életbe léptetni városszerte és a virtuális térben. A kezdeményezések között szerepelnek művészeti, pszichológiai, színházi tematikájúak, valamint társasjátékkal, sporttal, biztonságos bicikliparkolással és elsősegélynyújtással kapcsolatos projektek is. Farkas András a részvételi folyamatot szervező Pont Csoport stratégiai igazgatója a program fontosságát abban látja, hogy az informális csapatokat további közös munkára, újabb ötletekre, komolyabb elköteleződést igénylő programokba való bekapcsolódásra ösztönzi.

A Pont Csoport által 2015-ben indított ifjúsági részvételi folyamat keretében az évek során a fiatalok az őket leginkább foglalkoztató témákban kreatív és innovatív ötletekkel, megoldásokkal rukkoltak elő: akadt köztük közösségépítő, kulturális program, de szokatlan, polgárpukkasztó kategóriába sorolható kezdeményezés is. A megvalósításra érdemeseket a Kolozsváron élők választhatták ki, a győztes projektek finanszírozását pedig a kolozsvári önkormányzat biztosította.

A szervezők összegzése szerint május 25-e és június 27-e között összesen 158 fiatalból álló, 45 informális csapat regisztrált 77 kezdeményezést a www.comoncluj.ro platformon. A Com’ON Kolozsvár 2022-es kiadására jelentkezők átlagéletkora 23 év. A fiatalok egészség témakörben 37, tanulás témakörben 52, részvétel tematikával 53, támogató környezet témakörben pedig 19 kezdeményezést javasoltak.

Színes és változatos paletta

– Kellemesen meglepett bennünket a Com’ON idei kiadásában regisztrált kezdeményezések sokfélesége. A kolozsváriak nagyon színes és változatos kínálatból tudják kiválasztani azt a tízet, amelyre leadják a voksukat. A Com’ON-on való szavazás a közösségi részvételről is szól, a fiatalok és ötleteik támogatásáról, arról, hogyan befolyásolhatjuk azt, hogy a pénzforrásokat olyan kezdeményezésekre fordítsák, amelyekről úgy gondoljuk, hogy változást hoznak, és bízunk a fiatalokban, hogy nagyszerűen boldogulnak. Com’ON, szavazzunk! – fogalmazott Larisa Dumitroaea, a projekt vezetője.

A Pont Csoport képviselői szerint a Com’On Kolozsvár középpontjában továbbra is lényeges üzenet áll: Tegyünk jót, együtt / Let’s do well together! A jólétre, a közösség életminőségére összpontosítanak, amelyet az együttműködés révén lehet javítani. Emellett hangsúlyt fektetnek a közösségre, a közösség erejére és kulcsfontosságú szerepére, amelyet a támogatott kezdeményezések kiválasztásában betölt.

A szabályzat szerint 14 és 35 év közötti, legalább háromfős csoportokba tömörült fiatalok nyújthatták be kezdeményezéseiket, amelyek az idei kiadás prioritásaira, kiemelt témáira nyújtanak gyakorlati válaszokat. Az egészség témakörben arra keresték a választ, hogy hogyan érzik magukat a fiatalok, és mit tehetnek a jobb fizikai és mentális egészség érdekében. A tanulás témakör pályázatainak arra kellett összpontosítani, hogyan lehet a fiatalokat az életben való boldogulásra jobban felkészíteni, valamint arra, hogy mit szeretnének ehhez megtanulni, megismerni. A részvétel témakör arra kereste a választ, hogy mit tehetnek a fiatalok a közösség érdekében, hogyan kapcsolódhatnak be a város életébe. A támogató környezet témakör kezdeményezéseinek pedig arra a kérdésre kellett választ találniuk, hogy milyen városra van szükségük a fiataloknak a maximális kiteljesedéshez, aktív részvételhez a közösség igényeinek kielégítésében és a városfejlesztésben.


Szemétgyűjtés is szerepelt a tavaly megvalósított nyertes projektek között

Szabadtéri művészeti galéria lesz a Monostor?

Az ötleteket böngészve akadtunk rá a Plimbându-ne… / Séta közben elnevezésű informális csoport (Dóri és Viki) kezdeményezésére, amely a város perifériáit sem felejti el: a páros lakónegyedi galériát javasol a Monostor lakónegyedbe. Az indoklás szerint a művészet rendkívül fontos a lelki egészség szempontjából és annak ellenére, hogy talán soha nem volt annyira elérhető, mint manapság, mégsem jut el könnyen az emberekhez, vagy az emberek nem találnak utat a művészethez.

Ezzel a projekttel a szervezők valóságos szabadtéri galériává változtatnák a Monostort. Az elképzelés szerint legalább öt úgynevezett paste-upot (falra ragasztott rajzokat, maketteket) szeretnének elhelyezni, amelyek egy-egy Kolozsvárhoz kapcsolódó képet ábrázolnak. Négy festményt, fotót különböző múzeumoktól – Művészeti Múzeum, Erdélyi Történeti Múzeum, Erdélyi Néprajzi Múzeum és még egy múzeum vagy kulturális intézmény – terveznek elkérni, amelyeknek alkotója kolozsvári, valaha Kolozsváron élt vagy a mű a várost ábrázolja. Az ötödik plakáton pedig egy fiatal kortárs művész városreflexióját szeretnék megmutatni: felkérték Sergiu Marát, mutassa meg, ő milyennek látja Kolozsvárt. Minden alkotás mellé háromnyelvű kísérőszöveget is írnak, hogy az érdeklődők megismerhessék, amit látnak. A paste-upokat olyan tömbházfalakra, tűzfalakra ragasztanák, amelyeket graffittivel rongáltak meg, így a műalkotásokkal eltakarják a gyakran vulgáris feliratokat. A monostori szabadtéri galéria útvonalát térképen is rögzítenék, amelynek hátán a háromnyelvű leírásokat is összegeznék, illetve röviden a negyed történetét is ismertetnék. Ezeket a város múzeumaiban, turisztikai infópontján, kocsmákban, könyvesboltokban tennék elérhetővé. A projektben a Korzo Egyesület a partnerük, az összesítés a civil szervezet honlapján is elérhető lesz.

A kezdeményezések között szerepel még mentálhigiéniára, elsősegélynyújtásra, túlsúlyos gyermekek mozgásának elősegítésére, stresszmentes életre vonatkozó is, mások a társasjáté­kok, a bábszínház, az olvasás népszerűsítését, valamint a biciklik biztonságos tárolását célozzák.

Négy fiatal a jelenlegi biciklitárolók átalakításával olyan parkolási lehetőséget biztosítana a bringáknak, amely lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenné a járgányok ellopását. Szerintük egyre több bringát lopnak el a városban, és erre megoldást kell találni, ezért azt javasolják, az önkormányzat fordítson pénzt az általuk kifejlesztett rendszer megvalósítására. A fiatalok a jelenlegi bringatartókat sokkal biztonságosabbra módosítanák, az általuk javasolt digitális rendszer lehetővé tenné a városházi biciklikölcsönző által alkalmazott módszerhez hasonló megoldás bevezetését, megnehezítve vagy ellehetetlenítve ezáltal a tolvajok dolgát.

A Kreatív olvasás (Lectură creativă) elnevezésű informális csoport angol nyelvű szórakoztató műhelyeket szervezne a Kolozsváron menedékre lelt ukrajnai menekült gyermekeknek. A projekt leírása szerint a háború elől hozzánk menekült kicsiknek feltétlenül szükségük van a kikapcsolódásra.

Farkas András: fontos, hogy a fiatalok ne tétlenkedjenek

Farkas Andrást, a Pont Csoport stratégiai igazgatóját arról kérdeztük, az évek során milyen dinamikát mutatott a Com’ON Kolozsvár ifjúsági részvételi folyamat. – A koronavírus-járvány idején is megszerveztük a Com’ON Kolozsvárt, és azóta a számok felfele ívelnek, azaz állandó növekedés tapasztalható. Ez viszont több tényezőn is múlik: nem mindegy, hogy mennyi időnk van népszerűsíteni a projektet és az sem, hogy az év melyik időszakát kapjuk el a különböző szakaszokkal. Ilyen szempontból az idei év hálás. A döntések költségvetési szinten hamar megszülettek, ezért több időnk van mindent kivitelezni – fogalmazott.

2020-ban véradásra buzdított az orvostanhallgatók nyertes projekje
Arra a kérdésünkre, hogy a korábbi években melyik volt a legszembetűnőbb ötlet, amelyet életbe is léptettek, illetve melyik volt a „legpolgárpukkasztóbb”, a stratégiai igazgató azt válaszolta: egyik kezdeményezést sem tekintik polgárpukkasztónak, ha teljesíti az alapvető kritériumokat. – Az utolsóként visszavont régi, színes hullámzó vonalas villamos viszont az volt, amelyet 2015-ben a Com’ON Kolozsvár támogatásával festettek le. Mondhatni, a város hét évig volt haszonélvezője egy kis léptékű kreatív kezdeményezésnek – példálózott.

Arra is kíváncsiak voltunk, szerinte miért fontos a város számára ez a folyamat. – Kolozsvár akkor maradhat dinamikus város, ha az utánunk következő generáció aktívan bekapcsolódik a társadalom életébe, nem azt várja, hogy mások oldják meg a problémákat, hanem kezdeményeznek, ötletekkel rukkolnak elő. A szavazás eredményeiből úgy tűnik, a város lakosságában nő a fiatalokba vetett bizalom – tette hozzá Farkas András.

– Egy Com’ON-kezde­ményezés egyszeri is lehet, nem kell ismétlődnie. A fontos az, hogy az informális csapat tovább is közösen tervezzen, más ötletekkel is előálljon, komolyabb elköteleződést igénylő programokba is bekapcsolódjon (mint a FIX Kolozsvár), vagy akár saját jogilag bejegyzett szervezetet hozzon létre – mondta a stratégiai igazgató.

A Com’ON Kolozsvár 2022 program stratégiai partnere a Kolozsvári Kulturális Központ, a ClujHub, a Kolozsvári Ifjúsági Föderáció, a Citizen Y Erőforrásközpont, a Kolozs Megyei Diáktanács, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács és a Kolozsvári Művelődési Ház. Az online szavazást követően az első 35 kezdeményezést Kolozsvár polgármesteri hivatala és helyi tanácsa, valamint a Román Kereskedelmi Bank támogatja, legfennebb 4500 lejjel. A kezdeményezéseket augusztus 1-je és november 20-a között valósítják meg. A 35 kezdeményezésből maximum 10-et a speciális kategóriák – 14–17 éves fiatalok és hátrányos helyzetű fiatalok – által javasoltak közül választanak ki támogatásra.