Civil házi recept a gyorsétkezés csendes visszaszorítására

Pozsonyi Márta és Rápolti Rozália óvónő békés mesebeli konyhasárkány minőségben

Civil házi recept a gyorsétkezés csendes visszaszorítására
Hordozható kiskonyhával jár iskolából iskolába két magyar civil szervezeti elnök, hogy a gyerekekben felébresszék a házilag készült, egészséges ételek iránti érdeklődést. Pozsonyi Márta a Tordai Slow Food Egyesület elnöke és Hunyadi Attila adjunktus, a Studcoop Diákszövetkezet vezetője azzal a reménnyel végzi ezt az önkéntes munkát, hogy a gyerekeken keresztül sikerülni fog a szülők szemét is felnyitni a fénylő, agyonreklámozott és tartósítószerezett gyorsételek káros voltára.

Sz. Cs. 

– Ha jól számolom, az ötvenedik utunk ez – mondja Pozsonyi Márta, aki előrehaladott áldott állapotban is serényen készíti elő a köténykéket, fakanalakat, tálakat. – Valójában húsz évvel ezelőtt vettem észre, hogy igencsak érdeklődök minden iránt, ami a természetvédelem vagy egészséges táplálkozás témakörébe tartozik – mondja Márta. – Iskolakertek szervezésével kezdtem, azaz tanintézmények vezetőségeit győztem meg arról, hogy az iskola udvarain vagy telkein gyakorló kerteket kell létrehozni, ahol a diákok zöltségeket ültethetnek, gondozhatnak és nevelhetnek hivatalos, ún. választható tantárgyak keretében. Sikeres volt a munkám, jónéhány ilyen iskola van már Tordán és környékén, ahol a diákoknak megadatik életük talán első kollektív sikerélménye: a termő kert látványa és gyakorlati haszna – magyarázza csillogó szemmel.

– Márta szerény és nem mondta el, hogy majdnem minden elit iskolában van mát iskolakert-óra a környéken, és hogy ezt a sikertörténetet vitte tovább az új nagy terve által, amelynek célja nem más, mint  a gyorsétkezés szokáshatalmának megtörése  Erdélyben. Ennek keretében autózunk most is Aranyosgyéresre, ahol a Prichindel óvoda román és magyar tagozata vár minket, hogy házisüteményt készítsünk közös erővel – teszi hozzá Attila, aki egyébként annak a Studcoop Diákszövetkezetnek az elnöke, amelynek igencsak régi gyökerei vannak az erdélyi magyarság gazdaságtörténetében.

– Attila is szerény – veszi a lapot Márta –, hiszen nemigen mondja senkinek, hogy egészen eredeti módszerekkel szoktatja a fiatalokat a kertben termelt zöldségek és háztáji ételek folyamatos újrafelfedezésére. Ha benézel a székházukba a Kossuth Lajos (December 21) utcéban, biciklik tömegén kell átvergődni. A kerékpárokkal hordják ki ugyanis a vállalkozó kedvű fiatalok a kertben termelt murkot, krumplit, hagymát, illetve mézet, házi befőtteket és lekvárokat… Nagyon gyorsan tud dolgozni, szervezni…

– Te most dícsérsz engem – folyik tovább a vidám beszélgetés Aranyosgyéres felé -, hogy gyors vagyok. No, akkor te az ellentétem vagy, hiszen lassítod a fast food őrületet. A te egyesületed nevét simán megértik magyarok, románok és külföldiek. Slow Food Egyesület… Lassú, komótos étkezés, házi ételek és háztájik újrafelfedezése. Elmondhatnád azt is, hogy ötvenedik alkalommal indulunk útra, ötvenedszer hívnak meg iskolaközpont-igazgatók, polgármesteri hivatalok… Tegnap, ugye, éppen arról beszéltünk a köténykék válogatása és csomagolása közben, hogy kereken ezerötszáz kisebb és nagyobb diákban sikerült eddig felébresztenünk az ilyenfajta érdeklődést… Persze az más kérdés, hogy az otthoni gyorsétkezési és vásárlási szokások ellenében mennyit fog majd nyomni a latban az általunk felajánlott út – mondta Attila.

– Amikor tavaly Kolozsváron, a Kertek Napján tízórait tanultunk készíteni a bemutató standunknál, egymás kezéből kapkodták ki a gyerekek a túrósbödönt meg a vajat és petrezselymet. Mindenki egyszerre akart kenhető házi túrókrémet készíteni. A szülők arca ragyogott. Én biztos vagyok benne, hogy van értelme – szól bizakodón Márta, és már szállunk is ki a Prichindel óvoda előtt.

– Márta, kilencedik hónapban vagy, ne cipelj, mert kikapunk Csabával a férjedtől – udvariaskodik Attila.

Irina Munteanu igazgató, Oprea Mariana és Rápolti Rozália óvónők alig leplezett érdeklődéssel figyelik, hogyan öltöznek be a kisóvodások a sütés-főzéshez, milyen gondosan kötik meg a vendégek – a kislányok lófarokba kötött hajával jócskán bírkózva – a köténykéket.

Előkerül a vaj, méz, keksz. Persze innen egy lépés a tehén, a méh, no meg a hangya, hiszen az ember is előrelátó, mint mesebeli társa, és a nyáron szedett almát meg szilvát meg barackot megszárítja télire.

Tál kerül mindenki elé, s az óvodások végre beledughatják a kezüket a masszába, gyúrva, ujjaik közt kicsúsztatva a kekszből, vajból és aszalt gyümölcsből.

Rápolti Rozália csak óvodásainak egy részét hozta el – összesen tizennyolc gyerek jár a magyar tagozatra –, de ez nem érződik akkor, amikor az izgalmas munka zaja át-átszűrődik a felnőttek beszélgetésén.

– Hallod te, hogy az aszalt gyümölcs és nem aszalt szilva – ordítja diszkréten  magyarul az egyik kölyök. Erre a válasz először magyarul – „apu nem aszalja a szilvát, hanem pálinkát főz” –, aztán románul: „odată am căzut de pe un prun, dar bunica m-a prins în brațe și nu m-am lovit” (egyszer leestem egy szilvafáról, de a nagyapám elkapott és nem ütöttem meg magam).

Jó negyven perces, az alkotói munkával együtt járó román-magyar hangzavar után elkészül a házi sütemény. Ott gurul vagy gömbölyödik mindegyikük előtt. Az újdonsült gasztro-kismérnökök számára viszont nehéz pillanatok jönnek, hiszen elhangzik románul is magyarul is: „nem harapunk bele!”. Aztán: „de nyalni se szabad róla a kókuszreszelék-bevonatot!”.

A komorság a gyerekeknél futó tünemény, így már mennek is átadni a jól bemaszatolt köténykéket.

Az egyik kis srácnak még a szeme se áll jól, odasírül hozzám és odasúgja férfias bizalmassággal: „én tudom miért olyan nagyon kövér a Márta szakács néni... nem azért mert egészséges kajákat eszik, hanem mert babája lesz”.

Egyetértünk, férfiasan, bár éppen ötven év a korkülönbség köztünk.  Beszélgetésünket jótékonyan lengi be az egészséges férfias bizalmasság sütéményillatú szele.

Egyetértenek a vendégek és házigazdák is: jó lenne minél több helyre elvinni a Pozsonyi Márta és Hunyadi Attila közösség- és társadalomépítők mozgó kiskonyhájának hírét.