Cîţu: ma benyújtjuk a kormánytagok névsorát és a kormányprogramot

Cîţu: ma benyújtjuk a kormánytagok névsorát és a kormányprogramot
Még a mai nap folyamán elküldik a parlamentnek a kormánynévsort és a kormányprogramot - közölte Florin Cîţu.

A kijelölt miniszterelnök mai nyilatkozatában hangsúlyozta, az egyetlen módosítás az Orban-kormányhoz képest a pénzügyi tárcát érinti, amelynek vezetését Lucian Heiuş venné át.

Cîţu azt mondta, a Nemzeti Liberális Párt ki fog jelölni egy tárgyalócsoportot, amely egyeztetéseket kezdeményez a többi párt képviselőivel a parlamenti többség kialakítása érdekében.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pénteken kijelentette: a liberálisok valószínűleg azzal a szándékkal állították össze a kormánynévsort, hogy a parlament utasítsa el, és még csak nem is érdeklődtek, hogy valaki támogatná-e a miniszterjelölteket. Rámutatott: a PNL továbbra is egy párti kormányban gondolkodik, nem kísérelt meg koalíciós kabinetet alakítani. „De az is előfordulhat – és ez a Szociáldemokrata Párttól (PSD) függ –, hogy a parlament megszavazza a kormányt, és akkor ez a kabinet vezeti majd az országot a választásokig” – mondta.