Cioloșt nem szívesen látják Székelyföldön (FRISSÍTVE)

Cioloșt nem szívesen látják Székelyföldön (FRISSÍTVE)
Székelyföldön járt Dacian Cioloș, Románia volt miniszterelnöke szerdán Sepsiszentgyörgyön, csütörtökön pedig Csíkszeredában helyi vezetőkkel és kulturális intézmények képviselőivel találkozott.

Cioloș a nevéhez fűződő RO100 nevezetű platform által kezdeményezett aláírásgyűjtésen vesz részt, amelynek célja a választási törvény módosítása. Ehhez 100.000 támogató aláírás szükséges országszerte, Cioloș pedig – a jelek szerint – teljes erőbedobással részt vesz a kampányban. A törvénymódosítással azt próbálják elérni, hogy a politikai tisztségek ezentúl ne csak a pártklientúra, hanem az arra alkalmas személyek számára is könnyebben elérhetők legyenek.

A székelyföldi fogadtatás nem bizonyult szívélyesnek. Borboly Csaba, Hargita megye RMDSZ-es tanácselnöke a Facebook-on közzétett nyílt levelében a volt miniszterelnököt teszi felelőssé a Székelyföldön megsokasodott medvetámadásokért. Cioloșék törölték el ugyanis azt a rendeletet, amely a medveállomány szinten tartását szavatolta. Az elszaporodott medvék miatt több mint 30 ember került kórházba, a gazdákat pedig több millió lejes kár érte. A volt kormányfő lelkén szárad a csíksomlyói búcsú elleni „merénylet” is, ezért Borboly megüzente: kérjen elnézést, kövesse meg az erdélyi, a székelyföldi magyarokat.

„Dacian Cioloș ex-miniszterelnök, a Csíksomlyói búcsú elleni merénylet elkövetője Székelyföldre látogat, és csodálja kulturális értékeink. Az általa vezetett kormány gátolta meg azt, hogy a Csíksomlyói búcsút felvegyék az UNESCO szellemi világörökségi listára. Meggátolta, hogy a világ elismerje az erdélyi magyarság ezer éven át teremtett kulturális örökségét”, fogalmazott bejegyzésében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke is.

„Vagy amnéziában szenved, vagy hazudik: az általa vezetett kormány volt az, amely 2016. december 1-jén, az egyesülés napján különleges „ajándékkal” lepte meg az erdélyi magyar embereket: megakadályozta, hogy hivatalosan is elismerjék azt, hogy értékalkotó közösség vagyunk, itt élünk, Székelyföldön, Erdélyben, Romániában. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint bizonyítania kellett volna azt, hogy ez nem az ő akaratából történt és azonnal le kellett volna váltania a kulturális miniszterét. Ezt Cioloș nem tette meg, így nyilvánvalóvá vált, hogy tudott a kulturális örökségünk ellen tervezett merényletről, sőt, jóvá is hagyta azt.

S még ha tetézni kellene: miután az RMDSZ minden fórumon, a nemzetközi szakmai szervezetekhez is fordulva tiltakozott a megbélyegzés ellen, a Cioloș kormány azt nyilatkozta, hogy haladéktalanul újra felterjeszti a búcsút a világörökségi listára. Ez pedig nem történt meg.

Vannak bocsánatos bűnök, de ez nem az. Aki ekkorát vétett ellenünk, az ne tetszelegjen kulturális örökségünk tisztelőjeként. Mi a tetteket tiszteljük, és nem a ködös ígéreteket, a kétkulacsos politikát pedig ezer éve megvetjük Székelyföldön”, olvasható Hegedüs Csilla állásfoglalásában.

Cioloș hárít

Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatóján Dacian Ciolos válaszolt Borboly Csabának medve-ügyben, véleménye szerint nem a kormányt, hanem elsősorban a helyi hatóságokat terheli a felelősség a helyzet elmérgesedése miatt. Több évtizedes gond ez, nem egyetlen kormányrendelet az okozója, magyarázta.

Ciolos elmondta: annak a fejetlenségnek az eredménye, ahogy ebben az országban évtizedek óta a medveállomány problémájának kezelik. Tíz évvel Románia EU-csatlakozása után sincs pontos felmérése a romániai vadállománynak, ahhoz, hogy meg lehessen állapítani a vadászati kvótákat. Mivel a romániai hatóságok nem voltak képesek egy ilyen terv elkészítésére, emiatt volt szükség arra a kényszermegoldásnak számító kormányrendeletre, amely eltörölte a nagyvadakra vonatkozó beavatkozási kvótát – mondta Ciolos hozzátéve: hogy mekkora a zavar, bizonyítja az is, hogy milyen különbségek vannak a vadászoknak, illetve a környezetvédő szervezeteknek a vadállományra vonatkozó adatbázisa között.

  • Értesüléseim szerint jelenleg tart a veszélyeztetett fajnak számító medve- és farkasállomány felmérése európai szinten, a miniszter csakis ennek ismeretében tud majd dönteni a kilövési kvótákról – nyilatkozta.

Kiss Előd-Gergelytől, a Hargita Népe tudósítójától megtudtuk: Dacian Cioloș, aki nyilatkozatai során - a többi román politikustól eltérően-  Székelyföldet mondott, nem Hargita és Kovászna megyéket, cáfolta, hogy megakadályozta volna a csíksomlyói búcsú felvételét az UNESCO világörökség listájára.

Kijelentette a világörökséggé nyilvánításhoz szükséges dokumentációt egy korábbi kormány nyújtotta be, amelyet az UNESCO hiánypótlás miatt visszaküldött. A hiányzó iratokat 2019-ig lehet pótolni. Hozzáfűzte: azóta eltelt két év, más van kormányon és semmi előrelépés nem történt az ügyben.

 

.