Cioloș egyszínű USR-kormány számára kért bizalmat a parlamenttől

Cioloș egyszínű USR-kormány  számára kért bizalmat a parlamenttől
Az államfő által kormányalakítással megbízott Dacian Cioloș, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egyszínű USR-kormány számára kért bizalmat hétfőn a parlamenttől. Cioloș hétfőn terjesztette a parlament elé az általa javasolt USR-kormány névsorát és programját. Úgy vélekedett: előzetes koalíciós megállapodások nélkül sem lehetetlen, hogy beiktassák kisebbségi kormányát, ha a nagy pártok törvényhozói megértik, hogy az egészségügyi és energetikai válsággal küzdő országnak sürgősen működőképes kormányra van szüksége. Nagyon kevés azonban az esélye annak, hogy mindez valóra is váljon, ugyanis a kormány elfogadásához 234 szavazatra van szükség, az USR pedig csupán 80 vokssal rendelkezik a parlamentben. A PNL, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői korábban már jelezték, hogy nem fognak támogatni egy esetleges Cioloș-kormányt. Hasonló álláspontra helyezkedett az előrehozott választásokat szorgalmazó Szociáldemokrata Párt (PSD) is.

ÖSSZEFOGLALÓ

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) hétfőn beterjesztette a parlamentbe a kormányprogramot és miniszter-jelöltjeinek a névsorát – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség. Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök ezt követően úgy nyilatkozott: olyan kormányra van szüksége az országnak, amely készen áll meghozni „a soron következő nehéz intézkedéseket”.

„Sajnos, olyan helyzetben vagyunk, amelyben már nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár egy másodpercet is elvesztegessünk. Olyan kormányra van szükségünk, amely képes meghozni a szükséges döntéseket, és amely azonnal cselekszik” – fogalmazott.

Az USR elnöke hangsúlyozta: kormányprogramjuk „keménynek tűnhet”, de szükség van rá, mert a rendkívüli helyzetek rendkívüli intézkedéseket követelnek meg.

„Első körben a legfontosabb célkitűzésekre fogunk összpontosítani, hiszen azonnali intézkedésekre van szükség az egészségügyi válságból való kilábalás érdekében. Már késésben vagyunk, hiszen látjuk, hogy emberek százai halnak meg naponta, ugyanakkor fel kell készülnünk az energiaválságra, amely keményen sújthatja a lakosságot ezen a télen” – nyomatékosította Dacian Cioloş.

A Cioloș által javasolt kormánylista szerint Dan Barna, az USR alelnöke a külügyi tárcát is vezető miniszterként térne vissza a kormányfő-helyettesi posztra. Rajta kívül az USR többi tisztségviselője is visszatérne azon minisztériumok élére, amelyeket a PNL-vel és RMDSZ-el alkotott koalíciós kormányban vezettek kilépésük előtt. A liberális és RMDSZ-es tisztségviselők által irányított minisztériumok élére Cioloș többnyire az USR képviselői és szenátorai közül javasolt tárcavezetőt.

A szabályzat értelmében az együttes házbizottságok szabják meg a parlament ülésének időpontját, amelyen szavaznak a kormánynévsorról és a programról. Ezt 15 napon belül kell megtartani, de jelen esetben a miniszter-jelöltek meghallgatására várhatóan már kedden sor kerül, a parlament pedig szerdán szavaz a kormányról és a programról. A kabinet tagjainak meghallgatása az együttes szakbizottságokban zajlik, amelyek konzultatív jellegű véleményezést adnak ki minden egyes miniszterre vonatkozóan.

Amennyiben az USR nem szerzi meg a képviselők és szenátorok több mint felének támogatását, elölről kezdődnek a kormányalakítási egyeztetések az elnöki hivatalban. Ha Klaus Iohannis második kormányfő-jelöltjét is elutasítják, az államelnök feloszlathatja a parlamentet.

Visszavezetnék a kisebbségeknek előnytelen

kétfordulós polgármester-választást

Kormányprogramjában az USR szorgalmazza a kétfordulós polgármester-választás bevezetését és a törvényhozók számának 300-ra csökkentését. Ugyanakkor célként jelölik meg a diaszpórában élő román állampolgárokat képviselő törvényhozók számának növelését az arányos képviselet elérése érdekében.

A koronavírus elleni oltáskampányt illetően a dokumentumban leszögezik: a kampány eddig „túlmilitarizált” volt, és az új kormánynak tudományos alapra kell helyeznie az ezzel kapcsolatos közpolitikát, fel kell vennie a harcot az álhírekkel szemben, szankcionálni kell az oltás megtagadását, továbbá minden intézkedést meg kell hoznia annak érdekében, hogy az oltottak visszatérhessenek normális életükhöz.

A halasztást nem tűrő intézkedések sorában további járványügyi szigorításokat irányoz elő, köztük kiterjesztené az uniós zöld kártya használatát valamennyi olyan – állami vagy magánszférában dolgozó – munkavállalóra, aki ügyfelekkel találkozik.

Az USR kormánya 19-ről 5 százalékra csökkentené a villanyáram és földgáz áfáját, és adómentessé tenné a minimálbért.

Az igazságügyi rendszer tekintetében az USR kormányprogramjában szerepel egyebek mellett az igazságügyben elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészi osztály (SIIJ) felszámolása, az Igazságügyi Felügyelet (IJ), a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) átszervezése, valamint a bírák és ügyészek véleménynyilvánítási szabadságát érintő korlátozások megszüntetése.

Javaslatot tesznek egy új közrendészeti és -biztonsági stratégia elfogadására is. Ez – többek között – egy olyan új munkamódszer bevezetését írná elő a csendőrség számára, amely lehetővé tenné a lakossággal szembeni túlkapások elkerülését.

Célul tűzik ki továbbá a Román Posta átszervezését; a kutatásra, a fejlesztésre és az innovációra szánt költségvetés megkétszerezését; a 2021-2026 közötti időszakra vonatkozó nemzeti kiberbiztonsági stratégia elfogadását; a magán- és jogi személyek számára valamennyi közszolgáltatáshoz hozzáférést nyújtó úgynevezett Egyablakos Ügyintézési Pont kifejlesztését.

Szerepel a kormányprogramban egy új sporttörvény elfogadása, az iskolai sportversenyek újraélesztése, az országos sportszövetségek támogatásának átszervezése és egy új országos ifjúsági stratégia kidolgozása.

Ugyanakkor indítványozzák a tanfelügyelőségek megszüntetését, továbbá a Meleg étel az iskolákban, valamint az Iskola utáni iskola elnevezésű program kiterjesztését a felsőfokú tanintézetek akkreditációs feltételeinek felülvizsgálatát, valamint legalább 9400 gyermek befogadására alkalmas 110 bölcsőde építését az országos helyreállítási terv keretében.