Charlestonban és Monterreyben történt

Charlestonban és Monterreyben történt
A heti nagyobb pénzdíjazású női tenisztornák magyar és román sportolóinak szereplését foglaljuk össze.

Stollár Fanny búcsúzott a 758 ezer dollár összdíjazású charlestoni salakpályás női tenisztorna első fordulójában. A világranglistán 126. játékos hétfőn a 78. helyen álló Sara Sorribes Tormóval találkozott, és nyert gém nélkül fejezte be az első szettet. A folytatásban a 20 éves Stollár kétszer, míg spanyol ellenfele egyszer vesztette el az adogatását, így 1 óra 4 perc elteltével Sorribes Tormo ünnepelhetett. Stollár tavaly két győzelemmel – a másodikat a magyar származású brit Konta Johanna ellen aratta – a nyolcaddöntőig jutott Charlestonban.

Stollár az egyéni verseny után párosban is az első fordulóban búcsúzott, az amerikai Sofia Kenin partnereként kedden két játszmában kapott ki a japán Suko Aojama és a fehérorosz Lidzija Marozava kettősétől.

Megszenvedett a sikerért, de továbbjutott a Dél-Karolinában rendezett vetélkedőn Mihaela Buzărnescu (30. a világranglistán, a képen), három játszmában gyűrte le a lengyel Magdalena Frechet (182.). A 30 esztendős román teniszező a tornán a 12. kiemelést kapta, mégsem volt könnyű dolga a selejtezőkből érkezett, kilenc évvel fiatalabb ellenfelével, a találkozó 2 órát és 9 percet tartott.

Buzărnescu repülőrajtot vett, 5:0-ra meglépett az első játszmában, ellenfele alig nyert labdamenetet. A hajrában azonban sorra halmozta a hibákat a bukaresti lány, három bréklabdát is mentenie kellett, végül 6:1-re hozta a szettet. A második játszmában gyakorlatilag párosával nyerték a felek a gémeket (Frech volt mindig lépéselőnyben: 2:0, 2:2, 4:2, 4:4, 6:4). A döntő szettben is a lengyel kezdett jobban, 3:0-ra és 4:1-re is vezetett. Habár folytatta a ki nem kényszerített hibák sorozatát, Buzărnescu 4-nél utolérte, majd 5:5-nél ismét elnyerte ellenfele adogatását, majd megnyerte a szervát s a mérkőzést is.

Mindkét teniszező 3 ászt ütött, Buzărnescu 7, Frech 3 kettős hibát vétett. A román lány eddigi jutalma 5050 dollár és 30 világranglistapont, következő ellenfele pedig szintén selejtezős: a 25 éves amerikai Lauren Davis (184.) ellen lép pályára.

Buzărnescu párosban is indult Irina-Maria Bara oldalán, de már az első fordulóban döntő rövidítésben kikapott az Anna-Lena Friedsam, Sorribes Tormo (német, spanyol) kettőstől.

Eredmények a WTA honlapja alapján, egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért): Sorribes Tormo (spanyol)–Stollár Fanny 6:0, 6:3; Buzărnescu–Frech (lengyel) 6:1, 4:6, 7:5.

Páros, nyolcaddöntő: Aojama, Marozava (japán, fehérorosz)–Stollár, Kenin (magyar, amerikai) 6:4, 6:3; Friedsam, Sorribes Tormo (német, spanyol)–Bara, Buzărnescu 6:7 (2), 6:3, 10–7.

A szerencsés vesztesként főtáblára került Arn Gréta három játszmában győzött a 250 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztorna első fordulójában.

A világranglistán 403. magyar teniszező a rangsorban 102. spanyol Lara Arruabarrena Vecinóval mérkőzött kedden, és az első játszmát 45 perc alatt nyerte meg. A folytatásban 27 éves riválisa 3:0-ra elhúzott, és bár a 39 éves magyar teniszező egyenlített, 3:3 után nem nyert több játékot a második szettben. A döntő felvonásban is Arruabarena kezdett jobban, kétszer is brékelőnybe került, 5:3-ra vezetett, Arn azonban ezt követően mindössze két labdamenetet veszített, így ő ünnepelhetett a több mint kétórás csata végén.

A magyar játékosra a nyolcaddöntőben a hetedik helyen kiemelt francia Kristina Mladenovic vár.

A szintén szerencsés vesztesként főtáblás Elena Gabriela Ruse szoros meccset vívott a torna második favoritjával, Garbine Muguruza Blancóval, de végül vesztesként hagyta el a pályát. Ruse párosban is indul Mexikóban, az egyesben szintén első fordulóban búcsúzó Ana Bogdan a társa, a negyeddöntőbe jutásért a Nao Hibino, Nao, Desirae Krawczyk (japán, amerikai) kettőssel mérkőznek.

Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Arn–Arruabarrena Vecino (spanyol) 7:5, 3:6, 7:5; Jorovics (szerb)–Babos 2:6, 6:4, 6:3; Muguruza Blanco (spanyol, 2.)–Ruse 6:4, 7:6 (4); Vögele (svájci)–A. Bogdan 7:6 (4), 6:2.