CFR 1907: vasutasgyőzelem a bajnokok párbaján (FRISSÍTVE)

CFR 1907: vasutasgyőzelem a bajnokok párbaján (FRISSÍTVE)
A román labdarúgó élvonal 20. fordulójának hétfői zárómérkőzésén az előző két idény bajnoka csapott össze Ovidiuban, a Kolozsvári CFR 1907 hasonlóképpen vágott vissza a Konstancai Viitorulnak, ahogyan az első mérkőzésen kikapott, azaz egygólos sikert aratott idegenben.

A CFR 1907 a 7. fordulóban 2–1-es vereséget szenvedett a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban a Viitorultól, azóta azonban 13 mérkőzése nem szenvedett vereséget, 9 győzelmet és 4 döntetlent ért el.

A győzelem egyetlen találatát a góllövőlista élén álló George Ţucudean jegyezte, a csatár már 13-szor volt eredményes ebben a szezonban. A 33. percben a vasutasok kihasználták a védelem hibáját, a horvát Damjan Djokovics a labdát a 16-oson belül a francia Billel Omranihoz passzolt, aki a tisztán érkező Ţucudeannak továbbított, aki szép lövéssel bevette Valentin Cojocaru kapuját.

A hazaiak több nagy helyzetet hagytak ki, ezek közül a Mihai Voduţé (5. perc), a Ianis Hagié (38. perc) és a Sebastian Mladené (60. perc) volt a legveszélyesebb, de a CFR 1907 védelme helyt állt, élén a litván Giedrius Arlauskis hálóőrrel.

A találkozót a nagykárolyi Kovács István vezette.

Antonio Conceicao csapata: Giedrius Arlauskis – Cristian Manea, Paolo Vinícius, Andrei Mureșan, Mario Camora – Juan Emmanuel Cúlio, Mihai Bordeianu, Damian Djokovics – Ciprian Deac (89. Alexandru Ioniță II.), George Țucudean (65. perc Adrian Alexandru Păun), Billel Omrani (94. perc Lang Ádám).

Végeredmény: • Konstancai Viitorul–Kolozsvári CFR 1907 0–1 (gól: George Ţucudean – 33. perc).

Az élmezőny: 1. KV. CFR 1907 43 PONT, 2. FCSB 40, 3. Krajovai Universitatea SK 35, 4.  Viitorul 33, 5. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 30, 6. Gyurgyevói/Giurgiui Astra 28.

 

Az év hétközi fordulóval zárul, a mérkőzéseket szerdától szombatig rendezik.

A program (a mérkőzéseket élőben közvetíti a Look Sport/Look Plus, a DigiSport és a Telekom Sport tévéadó):

Szerdán: • Krajovai Universitatea SK–Medgyesi Gázmetán (20 órakor). Csütörtökön: • Botoşani-i FC–Călăraşi-i Dunărea (17.30-kor) • Gyurgyevói/Giurgiui Astra–Bukaresti Dinamó (20 órakor). Pénteken: • Jászvásári/Iaşi-i Politechnika–Voluntari-i FC (17.30-kor) • Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Chiajnai Concordia (20 órakor). Szombaton: • Nagyszebeni AFC Hermannstadt–Viitorul (13 órakor) • FCSB–Kv. CFR 1907 (20 órakor). Az állás:1.       Kv. CFR     20      12      7        1        33–12         43

2.       FCSB          20      12      4        4        40–22         40

3.       Krajova      20      10      5        5        35–19         35

4.       Viitorul       20      10      3        7        25–22         33

5.       Sepsi           20      8        6        6        26–19         30

6.       Astra           20      7        7        6        24–19         28

7.       Gázm.         20      7        7        6        23–26         28

8.       Jászvásár    20      8        3        9        24–30         27

9.       Hermann.    20      7        4        9        21–22         25

10.     Botoşani     20      5        8        7        25–30         23

11.     Dinamó       20      5        7        8        21–30         22

12.     Călăraşi      20      3        8        9        13–22         17

13.     Concord.     20      4        5        11      16–34         17

14.     Voluntari    20      2        6        12      19–38         12

Borítókép: A gólkirályjelölt (középen) ismét eldöntötte a mérkőzést