CFR 1907: TOVÁBBJUTÁS AZ EURÓPA LIGA-CSOPORTKÖRBŐL

FRISSÍTVE TOVÁBBI EREDMÉNYEKKEL

CFR 1907: TOVÁBBJUTÁS AZ EURÓPA LIGA-CSOPORTKÖRBŐL
A Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapata magabiztosan 2–0 (0–0) arányban legyőzte a skót Celtic Glasgow együttesét a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban, így 12 ponttal zárt az Európa Liga E-csoportjában, s a második helyen lépett tovább. Hétfőn kiderül ki lesz a vasutasok ellenfele a kupatavasz során a tizenhatoddöntőben.

A gólokon Andrei Burcă (48. perc) és a horvát Damjan Djokovics (70. perc) osztozott, mindkét találatnál Ciprian Deactól érkezett a beadás. A mintegy 10 ezer néző előtt lejátszott találkozót a török Halis Ozkahya vezette.

A kolozsvári csapat így pont ugyanolyan arányban vágott vissza ellenfelének, mint ahogy kikapott a Glasgow Parkban. Gyakorlatilag ebben az idényben négyszer csaptak össze a felek (két ízben a Bajnokok Ligája selejtezőjében), s mérleg nyelve a CFR javára billen – két győzelem, egy döntetlen és egy vereség.

A skót együttes az utolsó forduló előtt már kivívta a továbbjutást, így Neil Lennon edző sok alapembert megkímélt, cseréknek és fiataloknak adott lehetőséget, mondhatni másod/harmadcsapattal állt ki.

A vasutasok 12 pontja rekordot jelent romániai együttes részéről nemzetközi kupában. A továbblépés minimális feltétele az lett volna, hogy a hazai csapat ne kapjon ki vagy közvetlen vetélytársa, az olasz SS Lazio ne nyerjen – nos, mindkettő teljesült, mert a rómaiak 2–0-ra kikaptak a francia Stade Rennes otthonában.

A kolozsvári csapat jól játszott, kiválóan és figyelmesen védekezett – nem sokat kockáztatott, és góllövési lehetőségeit pragmatikusan kihasználta.

Dan Petrescu együttesének első helyzetét a csatárpáros, a francia–algériai Billel-Abdel Omrani és az elefántcsontparti Lacina Traoré dolgozta ki, előbbi lövését védte Craig Gordon kapus. A skótok távoli lövésekkel próbálkoztak, de vagy a litván Giedrius Arlauskis helyén volt, vagy el sem találták a kaput. Ciprian Deac beadását Traoré fölé fejelte a 36. percben, majd öt perc múlva Nir Bitton blokkolta Mihai Bordeianu lövését.

A hazai gárda térfélcsere után beleerősített, a 48. percben Traoré fordulásból lőtt, de a csereként beállt Kristoffer Ajer szögletre mentett. A jobb oldali sarokrúgás Deac végezte el, begyakorolt, pontos beívelése az ötös vonalán megtalálta Andrei Burcăt, aki a hálóba fejelt (1–0). Három percre Deac próbálkozott ideális helyzetben, de Gordon hárított, később, az 57. percben pedig Damjan Djokovics lövése alig kerülte el a kaput. Olivier Ntcham a 65. percben mintegy 30 m-ről próbált szerencsét, de Arlauskis megfogta a labdát – s ezzel a vendégek lehetőségei ki is merültek. A 70. percben pedig jött a hab a tortán: egy átívelés Deachoz jutott, ő újraívelt középre a jól helyezkedő Djokovicsnak, aki 5 m-ről a hálóba bombázott, és beállította a 2–0-s végeredményt. Még nőhetett volna a különbség, de Deac kontrája a 79. percben nem végződött góllal, majd a hosszabbítás második percében Traoré lövését Gordon lábbal hárította.

Dan Petrescu együttese: Giedrius Arlauskis – Mateo Susics, Andrei Burcă, Mike Cestor, Mario Camora – Damjan Djokovics (83. perc Luis Aurélio), Mihai Bordeianu, Juan-Emmanuel Cúlio – Ciprian Deac (85. perc Ovidiu Hoban), Lacina Traoré, Billel-Abdel Omrani (73. perc Cătălin Golofca).

A tizenhatoddöntő sorsolása hétfőn 14 órakor lesz a svájci Nyonban, ugyancsak hétfőn, 20 órakor bajnoki meccs vár a vasutasokra: a 21. fordulóban a Gyurgyevói/Giurgiui Astra lesz a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban.

Végeredmény: • Kolozsvári CFR 1907–Celtic Glasgow (skót) 2–0 (gól: Andrei Burcă – 48. perc és Damjan Djokovics – 70. perc).

Az E-csoport másik mérkőzésén: • Stade Rennes (francia)–SS Lazio (olasz) 2–0 (gól: Joris Gnagnon 2 – 31. és 87. perc). A csoport végeredménye:

1.      Celtic 6       4       1       1       10–6 13

2.      Kv. CFR     6       4       0       2       6–4   12

3.      Lazio 6       2       0       4       6–9   6

4.      Rennes       6       1       1       4       5–8   4

Razgradi döntetlennel búcsúzott a FerencvárosA Ferencvárosi Torna Club 1–1-es döntetlent játszott csütörtökön a Razgrad Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa Liga hatodik, utolsó fordulójában, így csoportjában harmadik helyen végezve búcsúzott.

A bolgár bajnok a kongói Jody Lukoki találatával a 24. percben szerezte meg a vezetést, majd a csereként beállt a fehérorosz Nyikolaj Szignyevics az utolsó pillanatban egyenlített. Így a Ludogorec nyolc ponttal zárt másodikként a hozzá hasonlóan továbbjutott spanyol Espanyol mögött, míg a Ferencváros héttel harmadik lett a négyesben a sereghajtó CSZKA Moszkvát megelőzve.

Az ukrán Szerhij Sztanyiszlavovics Rebrov együttese győzelemmel első magyar csapatként vette volna sikerrel a csoportkört, így viszont – bár a magyar pontrekordot beállította – hétből eddig egyszer sem sikerült túlélni ezt a szakaszt a magyar kluboknak, amelyek 2004 óta egyszer sem élték meg a tavaszt az európai kupasorozatokban.

A Ludogorec Arénában 5000 néző tekintette meg a mérkőzést, amelyet a szlovén Matej Jug vezetett.

Az Alekszij Zseljazkov edzette bolgár együttes románjai közül Dragoş Grigore végigjátszotta a mérkőzést, Claudiu Keşerűt a 91. percben cserélték le, Cosmin Moţit pedig nem nevezték a keretbe.

A győzelmi kényszerben pályára lépő Ferencváros az első perctől támadólag lépett fel, letámadása gyakran hatékonynak bizonyult, de a Ludogorec is vezetett néhány ígéretes támadást. Ennek ellenére komoly helyzet egyik oldalon se alakult ki, a pontatlan lövéseket a kapusok könnyedén hárították. A 20. percben a magyar bajnok nem kapott meg egy 11-est, pedig Isael da Silva Barbosa lövése jól láthatóan Cicinho kezén akadt el, néhány perccel később viszont Botka Endre nagy hibáját kihasználva előnybe került a hazai csapat: Marcelinho kiugratta Jody Lukokit, aki ziccerben a kifutó Dibusz mellett a kapu bal oldalába gurított (1–0). A gól nem változtatta meg a játék képét, inkább az FTC irányított, igazán nagy helyzetig viszont továbbra sem jutott, míg a bolgárok csak szórványosan vezettek akciókat, de akkor is a biztonságot szem előtt tartva. A gólhoz egyértelműen a Ferencváros járt közelebb, egy szögletet követően Frimpong a kapufát találta telibe, majd egy másik sarokrúgás után Boli ollózását védte Ilijev, míg Isael ígéretes helyről elvégzett 18 méteres szabadrúgása elkerülte a bolgár kaput.

A folytatás első perceiben a Ludogorec akarata érvényesült, de nem sikerült újabb góllal eldöntenie a továbbjutás kérdését. Tíz perc elteltével kiegyenlítetté vált a küzdelem. A Ferencváros azonban pontatlanabbul futballozott, mint az első félidőben, így ritkábban jutott el a hazaiak kapujáig, ráadásul a töredezettebbé váló játék is a hazaiakat segítette. Amikor mégis sikerült komoly lehetőséget kialakítani, akkor Isael rontott ziccerben. A Ludogorec egyre kevésbé törekedett támadásokra, inkább a biztos labdatartást helyezte előtérbe a számára kedvező eredmény birtokában. A bolgárok terve tökéletesen működött, biztosan őrizték minimális előnyüket, a magyar csapat csak a hosszabbításban tudott nyomást gyakorolni, akkor viszont az utolsó pillanatban legalább az egyenlítés összejött: Nyikolaj Szignyevics csúsztatta a kapuba öt méterről a szlovák Michal Skvarka beadását (1–1).

Az FTC összeállítása: Dibusz Dénes – Botka Endre, Abraham Frimpong, Miha Blazics, Marcel Heister – Ihor Haratin (84. perc Danylo Ihnatenko), Sigér Dávid (79. perc Michal Skvarka) – Isael da Silva Barbosa, Tokmac Chol Nguen, Olekszandr Zubkov – Franck Boli (84. perc Nyikolaj Szignyevics).

A H-csoportban a már biztosan első Espanyol Barcelona 1–0-ra kikapott vendégétől, a CSZKA Moszkvától. Az orosz csapat számára is tét nélküli volt az összecsapás, mivel már nem juthatott tovább.

Eredmények: • Razgrad Ludogorec (bolgár)–Ferencvárosi Torna Club 1–1 (gól: Jody Lukoki – 24. perc, illetve Nyikolaj Szignyevics – 95. perc) • Espanyol  (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz) 0–1 (Nikola Vlaszics – 84. perc). A végeredmény:

1.       Espanyol    6        3        2        1        12–4  11

2.       Ludogorec   6        2        2        2        10–10         8

3.       Ferencváros          6        1        4        1        5–7    7

4.       CSZKA       6        1        2        3        3–9    5

További eredmények:

A-csoport: • APOEL Nicosia (ciprusi)–FC Sevilla (spanyol) 1–0 • Karabah/Qarabag (azeri)–F91 Dudelange (luxemburgi) 1–1. A csoport végeredménye: 1. Sevilla 15 pont, 2. APOEL 10, 3. Qarabag 5, 4. Dudelange 4.B-csoport: • FC Koppenhága (dán)–IF Malmö (svéd) 0–1 • Dinamó Kijev (ukrán)–FC Lugano (svájci) 1–1. A végeredmény: 1. Malmö 11 pont, 2. Koppenhága 9, 3. Dinamo Kijev 7, 4. Lugano 3.C-csoport: • FC Bázel (svájci)–Trabzonspor (török) 2–0 • Getafé (spanyol)–FK Krasznodar (orosz) 3–0. A végeredmény: 1. Bázel 13 pont, 2. Getafé 12, 3. Krasznodar 9, 4. Trabzonspor 1.D-csoport: • LASK Linz (osztrák)–Sporting Lisszabon (portugál) 3–0 • PSV Eindhoven (holland)–Rosenborg Trondheim (norvég) 1–1. A végeredmény: 1. LASK Linz 13 pont, 2. Sporting 12, 3. PSV 8, 4. Rosenborg 1.F-csoport: • Standard Liége (belga)–Arsenal (angol) 2–2 • Eintracht Frankfurt (német)–Vitória Setubal SC (portugál) 2–3. A végeredmény: 1. Arsenal 11 pont, 2. Frankfurt 9, 3. Liége 8, 4. Vitória 5.G-csoport: • Glasgow Rangers (skót)–Young Boys Bern (svájci) 1–1 • FC Porto (portugál)–Feyenoord (holland) 3–2. A végeredmény: 1. Porto 10 pont, 2. Rangers 9, 3. Young Boys 8, 4. Feyenoord 5.I-csoport: • VfL Wolfsburg (német)–Saint-Étienne (francia) 1–0 • KAA Gent (belga)–Olekszandrija (ukrán) 2–1. A végeredmény: 1. Gent 12 pont, 2. Wolfsburg 11, 3. St. Étienne 4, 4. Olekszandrija 3.J-csoport: • Borussia Mönchengladbach (német)–Isztambul Basaksehir (török) 1–2 • AS Róma (olasz)–Wolfsberg (osztrák) 2–2. A végeredmény: 1. Basaksehir 10 pont, 2. Róma 9, 3. Mönchengladbach 8, 4. Wolfsberg 5.K-csoport: • Wolverhampton Wanderers (angol)–Besiktas Isztambul (török) 4–0 • Slovan Pozsony/Bratislava (szlovákiai)–Braga (portugál) 2–4 (a házigazdáknál nem játszott a sérült magyar válogatott Holman Dávid). A végeredmény: 1. Braga 14 pont, 2. Wolverhampton 13, 3. Slovan 4, 4. Besiktas 3.L-csoport: • Manchester United (angol)–AZ 67 Alkmaar (holland) 4–0 • Partizán Belgrád (szerb)–FK Asztana (kazah) 4–1 (a vendégek becsületgólját Dorin Rotariu lőtte a 79. percben, a román idegenlégiós végigjátszotta a mérkőzést). A végeredmény: 1. MU 13 pont, 2. Alkmaar 9, 3. Partizán 8, 4. Asztana 3.A csoportok első két-két helyezettje jutott a kieséses szakaszba, a létszámot a Bajnokok Ligája csoportharmadikjai egészítik ki: Club Brugge (belga), Olimpiakosz Pireusz (görög), Sahtar Donyeck (ukrán), Bayer Leverkusen (német), Red Bull Salzburg (osztrák), Milánói Internazionale (olasz), Benfica Lisszabon (portugál), Ajax Amszterdam (holland).Borítókép: A kezdőcsapat (balról jobbra): Arlauskis, Omrani, Traoré, Djokovics, Cestor, Burcă (felső sor); Susics, Bordeianu, Cúlio, Deac, Camora (alsó sor) – FACEBOOK/FOTBAL CLUB CFR 1907 CLUJ-NAPOCA