CETA: megállapodott az EU és Kanada

CETA: megállapodott  az EU és Kanada
Az Európai Parlament (EP) szerdán jóváhagyta az Európai Unió (EU) és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodást (CETA), amelynek legtöbb rendelkezése így már áprilisban hatályba léphet, annak ellenére, hogy a szerződést még az uniós tagállamok parlamentjeinek is ratifikálniuk kell, ami a szakértők szerint évekig is eltarthat.

Justin Trudeau kanadai kormányfő az EP plenáris tegnapi ülésén Strasbourgban kijelentette: az egész világnak a javára válik egy erős és hatékony EU, amely a globális színtéren nemcsak kívánatos, hanem egyenesen elengedhetetlen.

"Azt akarjuk, hogy a kanadai és az uniós állampolgárok minden egyes nemzedéke nagyobb jólétben éljen, mint a korábbiak, és a megállapodás ehhez járul hozzá" - fogalmazott. Trudeau az első kanadai miniszterelnök, aki felszólalt az uniós parlament ülésén.

Antonio Tajani, az EP elnöke arról beszélt, hogy az EU-nak és Kanadának a közös értékek mentén kell kialakítaniuk a globális kihívásokra adott válaszaikat, minthogy a feleknek "hasonló a nyitott világról alkotott elképzelésük".

A szabadkereskedelmi egyezményt hosszas egyeztetést követően októberben írhatták alá, az egyik belgiumi régió, Vallónia hetekig tartó vonakodása után.

A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést az EU-ban és Kanadában is. Az ellenzők szerint ugyanakkor az egyezmény általános deregulációt von majd maga után és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét.

Az egyezmény megkötésével Kanada mérsékelheti a szomszédos Egyesült Államokra való ráutaltságát, amely szakértők szerint félő, hogy Donald Trump elnöksége alatt éles protekcionista fordulatot vesz.

Az egyezménynek köszönhetően Kanada 2017. december 1-től feloldja a román állampolgárokra nézve a vízumkötelezettséget.