Centenárium - Csoma Botond (RMDSZ) nem vesz részt az ünnepségeken

Centenárium - Csoma Botond (RMDSZ) nem vesz részt az ünnepségeken
Nem vesz részt a centenáriumi ünnepségeken Csoma Botond képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke.

„Tiszteljük a románság nemzeti ünnepét, cserében viszont mi is elvárjuk, hogy tiszteljék érzéseinket, hogy megértsék, nekünk, magyaroknak nincs mit ünnepelnünk ezen a napon. A történelmi események hol egyik, hol másik félnek kedveznek. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, ezért inkább arra kellene összpontosítanunk, hogy mit lehetne közösen kezdeni az elkövetkező 100 évben. Arra, hogy ha kényes kérdések merülnek fel, ne gyűlölettel, hanem a tisztelet jegyében közelítsünk ezekhez, helyezzük magunkat a másik pozíciójába. Mi értékteremtő, nem pedig bajkeverő nemzeti közösségnek tekintjük magunkat. Jó lenne közös tervek, elképzelések megvalósulásán együttműködni”, fogalmazott a képviselő.

Csoma Botond elmondta: a szövetség a tisztségviselők saját belátására bízza a jubileumi rendezvényeken való részvételt.