CEBIT – fesztiválhangulat extrákkal, világpremierrel

CEBIT – fesztiválhangulat extrákkal, világpremierrel
Szép idő, fiatalos lendület, szabadtéri tevékenységek, koncertek és relaxációs területek – lám-lám, 32 év után valóban üzleti fesztivállá alakított hannoveri számítástechnikai és távközlési világkiállítás várja az érdeklődőket az észak-németországi nagyvárosban. Az eseményt a Szabadságban már májusban előrevetítettük, amikor szintén a helyszínről tudósítottunk a várható újdonságokról – s ezeket a hétfőn kezdődött és pénteken véget érő rendezvénysorozaton be is mutatták.

Bár a sajtó számára már vasárnap bemelegítő eseményt szervezett a Deutsche Messe AG, az újságíróknak a kiemelkedő technológiai fejlesztéseket bemutató körútra pedig hétfőn került sor, hivatalosan csak kedden vette kezdetét az érdeklődőket a németországi Hannoverben ezúttal nem havas esővel fogadó CEBIT. Az évtizedek során márciusban szervezett számítástechnikai és távközlési világkiállítás idéntől üzleti fesztivál, sok-sok változással, és teljesen más: a helyi lakosság és a fiatalok felé nyitó hozzáállással, koncertekkel, csodás panorámát biztosító óriáskerékkel, világpremierekkel.

A székeket szembe helyezték el egymással, így az önvezető autó utasai nyugisan társaloghatnak egymással vagy akár pókerezhetnek

Utóbbi kategóriába tartozik például a Volkswagen által bemutatott Sedric elnevezésű integrált, szükség esetén házhoz rendelhető közszállítási eszköz is. A világcég által a sajtónak bemutatott járgány futurisztikusnak tűnik ugyan (úgy is néz ki), ám fejlesztői azt ígérik: az elkövetkező időszakban valóság lesz előbb a németországi városokban, aztán máshol is.

A szabadidőt és sportolást előtérbe helyezők számára kifejlesztett autó nem is igazán annak néz ki, hanem inkább mintha egy sci-fi film díszlete lenne. A székeket szembe helyezték el egymással, így az önvezető autó utasai nyugisan társaloghatnak egymással vagy akár pókerezhetnek. A jármű a kisebb léptékű tömegszállítás megoldására is alkalmas: az utasok házhoz hívják a kocsit, de ugyanakkor megadják a célállomást is, a speciálisan erre a célra kifejlesztett szoftver pedig egy algoritmus alapján kiszámolja, mely utasokat lehet mihamarabb szállítani, lévén, hogy közel vannak egymáshoz, s történetesen ugyanoda szándékoznak eljutni.

Az autót Hannoverben mutatták be először a világon.

A CEBIT nem csupán egy teljesen más közönség irányába nyitott, hanem a világ több tájékának is hellót mond. A nyitást, de az üzlet fejlesztését és bővítését az is világosan mutatja, hogy még az idén CEBIT-mintára számítástechnikai és távközlési világkiállítást szerveznek Oroszországban, Dél-Kínában és Thaiföldön...